A legnagyobb kenyérgyárak vezetői közösen döntöttek a kenyerek áráról. Most közösen mennek a rács mögé.
Izraelben néhány alapvető élelmiszer maximális fogyasztói árát az állam szabja meg, hogy ezáltal is segítsen a szegényeknek és a nagycsaládosoknak. Ilyen termékek az egységkenyér, a tej és még néhány alapvető tejtermék, valamint a só és a tojás. Például egy hetvenöt dekás kenyér legmagasabb ára jelenleg 5.11 sékel, azaz 385 forint. Természetesen csak a maximális árat szabják meg, a gyártók és a kereskedők versenye miatt ennél alacsonyabb ár is kialakulhat.
Néhány évvel ezelőtt a három legnagyobb izraeli kenyérgyár (az Angel, a Berman és a Davidovitz) vezetői arra gondoltak, hogy a versennyel mindegyikük csak vesztene, ezért érdemes lenne valami megegyezésre jutniuk. Ezért egyeztették az áraikat és a piacot is felosztották egymást között, hogy ne alakuljon ki verseny. Ezáltal sikerült a kenyér árát a mindenkori maximum közelében tartaniuk. Ami természetesen a vevőket sújtotta, közülük is leginkább a legszegényebbeket, akik a maximált áras élelmiszercikkek legfőbb vásárlói.
Az izraeli Versenyhivatal azonban felfigyelt arra, hogy az egységkenyér ára mindig a maximált ár közelében van. Mivel az árkartell létrehozása bűncselekmény, 2010-ben a rendőrség nyomozni kezdett, és többek közt lehallgatták a fontosabb kenyérgyárak vezetőinek telefonbeszélgetéseit. Ennek nyomán 2012 augusztusában összesen tizenkilenc igazgató és egyéb vezető ellen indítottak eljárást, árkartell létrehozásának vádjával.
A napokban született meg az elmarasztaló ítélet. A fő kérdés nem az volt, hogy valóban volt-e árkartell, melynek tényét a vádlottak nem tagadták, hanem az, hogy milyen súlyosbító körülményeket kell figyelembe venni.
A bíró, Odéd Sáchám megállapította, hogy az árkartell következtében fogyasztók százezrei károsodtak. További súlyosbító körülményként értékelte, hogy az egyezség az egész országra kiterjedt, és azt is, hogy a kartellnek csak a vádemelés után lett vége.
Mint Izraelben szokásos, a büntetés mértékét csak az ítélet után pár héttel hirdetik ki. A súlyosbító körülmények miatt a vádlottak öt évig terjedő, letöltendő szabadságvesztésre számíthatnak.
Dan Diamant
Kép: Nir Landau, Walla