A magyar zsidók oly mértékben asszimilálódtak, hogy szinte minden látható zsidó jellegzetességüket elvesztették, mégis igen nagy hatást gyakoroltak a magyar kultúrára. Ez a tézise a közelmúltban megjelent „The Invisible Jewish Budapest” című könyvnek.
A könyv szerzője Mary Gluck, a történelem és a zsidó tudományok professzora az amerikai Providence-ben található Brown Egyetemen. A korábban Lukács György filozófusról is író tudós a Forward magazinnak adott interjút.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában élő zsidókat 1867-ben politikai jogokkal ruházták fel, 1895-ben pedig a zsidó vallást a többi vallással egyenlőnek fogadták el. Nem érezhették a zsidók mégis úgy, hogy a társadalom csak átmenetileg fogadta be őket? Karl Lüger, Bécs antiszemita polgármestere „Judapestnek” csúfolta a magyar fővárost, ahogyan ma is használják a „Jew York” kifejezést bizonyos körökben…
Ez egy központi kérdés. Általánosságban Magyarországon sokkal kedvezőben tekintettek a zsidók integrációjára, mint más helyeken. Egyfajta skizofrén szituáció volt ez. 1867-ben kifejezetten liberális politikai környezet alakult ki. Az 1880-as évekre ez megváltozott, és megjelent egy igen erős nacionalizmus és antiszemitizmus. A politikai és kulturális környezet meghasadt.
Azt gondolom, hogy a láthatatlanság egy szimbolikus dolog volt. A zsidók nagyon is láthatóak voltak, főleg Budapesten. A zsidó gondolatok, témák, viccek nagyon is jelen voltak. A zsidók mindenütt ott voltak. A zsidó jelenlét azonban kényelmetlen volt a magyar államhatalom számára, ezért hivatalosan nem foglalkoztak vele. A zsidók asszimilálódni akartak, de a mindennapokban mégis erőteljesen jelen voltak.
Ágai Adolf humorista (született: Rosenzweig, 1836-1916) egy gúnyiratában a magyar zsidókat állította pellengérre, amiért azok 1875-ben azt kérték, hogy izraelitának nevezzék őket. Vajon Ágai tisztában volt azzal, hogy a társadalmi elfogadottságra való törekvés motiválta a magyar zsidókat?
Nem csak tudatában volt ennek, hanem maga is asszimilált zsidó volt. Doktorátust szerzett és a magyar nyelv szerelmese volt. Abban hitt, hogy a zsidóknak meg kell mutatkozniuk. Nem azért, mert ellenezte az asszimilációt, hanem mert úgy gondolta, hogy az asszimilációnak ez az egészséges módja, nem pedig a zsidó identitás tagadása. Úgy vélte, hogy a humor segítségével meg lehet könnyíteni a zsidók asszimilációját, ha az emberek beszélnek erről a témáról, akár úgy is, hogy felnagyítanak bizonyos sztereotípiákat, és azzal mutatják meg a dolog valótlanságát.
Úgy vélem, hogy a zsidók mindig is ambivalens érzésékkel tekintettek a zsidó viccekre. Az effajta, sztereotípiákat felnagyító humor elfogadása azt mutatja, hogy a zsidók kellő mértékben biztonságban érzik magukat abban a társadalomban, mely jogokat biztosít számukra. Vannak, akik ezt túl soknak, vulgárisnak, vagy politikailag veszélyesnek gondolják, de alapvetően ez egy nagyon egészséges dolog.
Nagyjából 500 kávéház működött 1900-ban Budapesten. Volt, ahol nem fogadták szívesen a zsidókat?
Ezek zsidó kávéházak voltak. Valóban a zsidókhoz tartozott a populáris kultúra helyszíneinek jelentős része a fővárosban, a kávéházakat és a zenés szórakozóhelyeket is beleértve. A budapesti kulturális infrastruktúra működtetésében kiemelt szerep jutott a zsidóknak. Nemcsak szívesen fogadták őket, de otthon is érezhették magukat. Az egyetlen ellentmondásos dolog a kávéházakkal kapcsolatban az volt, hogy a zsidó nőket nem látták szívesen, mert ez azt sugallta volna, hogy elhanyagolják a házimunkát.
Füstös helyek voltak, de Bródy azt akarta kifejezni, hogy ez volt az ideális helyszín a kreatív munkára, nem pedig egy nemesi szalon. Bródy egy alternatívát kínált a romantikusok által pezsdítőnek tartott vidéki élettel szemben. Szerinte a kávéházi légkör volt pezsdítő.
A budapesti zsidó Írókkal foglalkozó tanulmányok leírják, hogy a kávéházak gyakran a művészeti életben zajló intrikák helyszínei voltak. Ezzel szemben olyan zsidó tudósok és matematikusok, mint Neumann János, kávéházakban találkoztak kollégáikkal, és ott cseréltek eszmét. Lehet, hogy a budapesti kávéházakban zajló művészi és irodalmi élet emléke elhomályosítja a zsidó tudósok ott elért nagy eredményeit?
Ez egy igazán jó kérdés. A kávéházakkal foglalkozó írásokban ritkán tesznek említést tudósokról, pedig a matematikusok is ott éltek társadalmi életet. Tehát elég valószínű, hogy igaz a feltevése.
Pontosan. Scholem apja nem szívlelte, hogy vulgárisan viselkedő zsidókat tesznek közszemlére.
Wahrmann Mór (1832-1892), magyar zsidó politikusnak tulajdonítják a következő viccet: „Miért támogatja Kohn egy zsidó állam létrehozását Palesztinában? Hogy ő lehessen a zsidó nagykövet Budapesten.” Ez jól példázza a magyarországi zsidók patriotizmusát és kötődését Budapesthez, bár nem egy fergeteges poén.
Azt olvashatjuk könyvében, hogy abban az időben „a társadalmi kapcsolatok és a kollektív tapasztalat tekintetében a zsidók valójában egy nem létező nemzet nagyköveteiként funkcionáltak”. Miként valósult meg ez?
Akárhányszor is jelentették ki, hogy a zsidók egyenlő jogokkal bírnak, valójában ez sohasem volt igaz. Mindig idegenként tekintettek rájuk, nem pedig magyarokként. Lehet, hogy tökéletesen beszéltek magyarul, megváltoztatták a nevüket, jó kapcsolatot ápoltak a magyarokkal, de mindig mások voltak. Ez a feszültség a kreativitás és a modernitás forrása is volt, mert megjelenítette a modern ember problémáját, miszerint egy személyt nem lehet egyféle módon definiálni, tartozhatunk egyszerre többfelé. Bizonyos tekintetben minden ember idegen, akár hol is legyen, és a budapesti zsidók megteremtették az ezt kifejező modern városi kultúrát. Az ellentmondásos politikai rendszerben élés kulturális tapasztalata rendkívül jótékony hatással van a kreativitásra. A modern városi élet prototípusának tekinthető zsidó Budapest alkonya 1918-ra tehető, amikor radikális politikai és társadalmi változások kezdődtek.
Forrás: Forward
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.