A Vasvári Pál utcai zsinagóga történetének fontos része, hogy eredetileg a Budapesti Talmud Egylet imaháza volt. Az Egylet 1897-es alapszabályában szerepel, hogy „minden egyes izraelitának szent kötelessége az, hogy a Talmud-tanulmányt nemcsak az iskolákban, hanem a felnőttek közt is lehetőleg elősegítse”, az Egylet pedig feladatul tűzi ki, hogy ehhez megfelelő infrastruktúrát (rabbit, imaházat stb.) biztosít.

A zsinagóga 130 éves története során sok minden változott a falakon belül és kívül, ám a közösség legnagyobb örömére mintegy tíz éve ismét a naponkénti Talmudtanulás színhelye az itt összegyűlő Talmud-tanulókör által. A csoport a dáf jomi, egy nap – egy lap elv szerint tanulmányozta a Babiloni Talmudot, előrehaladásukról, az egy-egy traktáus tanulását lezáró szijum ünnepségeikről mi is beszámoltunk a Gut sábesz magazin hasábjain.

Július 24-én újabb szijum ünnepségre került sor, ám ezúttal még különlegesebb oka volt az ünneplésnek. Az ünnep különlegességét az adta, hogy a csoport nemrégiben a széles körben elterjedt Babilóniai Talmud, a Talmud Bávli tanulmányozását másfélszer be­fejezve áttért a Jeruzsálemi Talmud, a Jerusálmi tanulmányozására. „Ez egy nagy kihívás nekem is és a tanulótársak­nak is” – mondta el erről Oberlander Báruch rabbi –, „mert teljesen más stílusban van írva, mint a Babilónia, az arámi szavak más dialektusban szerepelnek, az érvelési rendszere is eltér a Babilonitól. Sokkal tömörebben is fogalmaz annál.” További különbség, hogy mezőgazdasági traktáusok is vannak a Jerusálmiban, ami a Babiloniából hiányzik. Mivel a mezőgazdasági törvények többsége csak Izraelben érvényes, Babilóniában, ahol a Bávli született, nem foglalkoztak vele olyan rendszerességgel, mint más törvényekkel. Egy ilyen részt vettek át a tanulókör tagjai mostanáig, a Kilájim traktátust, amely a különböző növények keverésével és a sátnéz, vagyis a ruha kóserságának kérdésével (len és gyapjú keverése) foglalkozik.

Az esemény különlegessége volt még, hogy a szijum ünnepség a kilenc gyásznapra (nájn teg) esett. Sokan ilyenkor a gyász ellenére esznek húst a micvalakomán (lásd Kérdezd a rabbit rovatunkat), így a Vasvári szijumján is szolgáltak fel húsételeket (elkülönítve a halas ételektől, amelyeket azok számára készítettek, akik nem élnek a húsevési könnyítéssel).

„Szokásunkhoz híven a tanulótársak is készültek egy kis beszéddel” – idézi fel az ünnepség részleteit Oberlander rabbi. „Ilyenkor mindig megköszönöm a tanulótársaimnak a szorgalmát és a feleségeiknek, akik reggelente szabaddá teszik a férjeiket, hogy tanulhassanak az év minden egyes napján.”

„Felemelő hangulatban ünnepeltük a traktátus befejezését és kívántuk, hogy minél előbb tudjuk a gálut, a szétszóratás végét is megünnepelni a Messiás eljövetelével.

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 44. szám – 2023. július 27.

 

Megszakítás