A névadás tradíciói az adott társadalmi csoport szokásait tükrözik, legyen szó közterületről vagy újszülöttről. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy például egy közterület nevében szereplő személy kinek szolgál példaképpel vagy esetleg sért-e más társadalmi csoportot.

Tormay nem, Kossuth igen – áttekintés a közterületek elnevezésérõl

Napjainkban az elismertség egyik mércéje, ha valakiről közteret vagy utcát neveznek el. Az elmúlt években azonban újra meg újra fellángoló, éles viták folytak arról, kiket illet ez a megtiszteltetés. A közterületek elnevezéséről Magyarországon az önkormányzatok döntenek, és kérhetik az MTA állásfoglalását, ha „kétségük merül fel, hogy a nevet viselő személy ’részt vett-e a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában’ vagy a közterület elnevezése tartalmaz-e olyan ’kifejezést vagy szervezet nevét, amely közvetlenül utal XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre’.”1

A nem kötelező érvényű akadémiai állásfoglalások szerint viselhetik közterek a numerus clausust már 1918-ban követelő püspöknek, Prohászka Ottokárnak a nevét, ami „nem hozható kapcsolatba XX. századi önkényuralmi rendszerek működtetésével, ezért nevének használata közterület elnevezésében nem igényel akadémiai állásfoglalást.”2 Ezzel szemben egy 2013-ban született állásfoglalás szerint3, míg a magát nyíltan fasisztának valló írónőnek, Tormay Cecile-nek vagy a magyar zsidóság jelentős részének kiirtásában szerepet játszó Horthy Miklósnak a neve nem adható sem közterületnek, sem intézménynek.

Érdemes megemlíteni, hogy Hóman Bálint kapcsán a Tett és Védelem Alapítvány kért állásfoglalást az MTA-tól, melyben elutasították a nevének használatát nemcsak a közterek, de a szervezetek elnevezésében is.

Ugyanakkor senki nem lepődik meg a Kossuth Lajosról elnevezett közterületeken, noha életművében sok, legalábbis aggályos gondolatot is találhatunk. Bár 1849-ben a zsidókat pártfogolva lépett fel4: „Én ember és ember között faj-, nyelv-, vallásfelekezet miatt soha nem tettem, s nem is fogok különbséget tenni, az antisemitikus agitatiót mint a XIX-ik század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom”. A valóság az, hogy húsz évvel korábban még másként gondolkozott a kérdésről. Az „Értekezés az éhínségek okairól” című írásában, 1828-ban még a növények nedveit elszívó gombához hasonlította a zsidóságot: „…vallásának különössége, nyelvének minden má­sok előtt érthetetlen volta… századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzetekkel – kiknek közepette – mint a növény tápláló nedvét elszívó gomba – él, egybeolvadott, vagy a nationalismushoz tsak egy gondolattal is közelített volna… Egész helységeket tudok, hol a szegény földművelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat… Nints azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná – valamint nints egy tsalás, nints egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna.”Ennek fényében mi alapján ítélhető meg Kossuth munkássága? Elfogadhatjuk-e, hogy valóban megváltoztatta nézeteit, és példaképként állíthatjuk-e?

A háláchában és a talmudi történetekben ezekre a kérdésekre is találunk iránymutatást.

Névadás, mint üzenet

A zsidó vallásban az elnevezésnek, a névadásnak nagyon nagy jelentősége van. A Kabbala szerint5 minden betű, minden szó képvisel egy isteni erőt, egy éltető isteni fényt. Ezért a név meghatározó: nemcsak egy megnevezést, hanem vele együtt egy bizonyos tartalmat is adunk a megnevezettnek, egy üzenetet, amit közvetít a nevével.

Egy közterületnek nevet adni ha­sonlít ahhoz, mint amikor egy gyer­meket valaki után neveznek el. A név kiválasztásával mindkét esetben deklaráljuk, hogy a névadó személyt követendő példának tekintjük, életét, munkásságát nagyra tartjuk, azt útmutatásul állítjuk. A névválasztással, legyen az egy gyermeké, egy intézményé vagy egy közterületé, üzenetet közvetítünk. A hetedik lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson véleménye szerint6 az üzenet közvetítésekor nem az a lényeg, hogy a közlő mit gondol. Az lesz a valódi üzenet, amit a befogadók gondolnak róla. Az embernek el kell kerülni, hogy rossz üzenetet közvetítsen, akár vallásról, akár etikáról van szó.

Nomen est omen: Nevében a végzete

A névadás témájával kapcsolatban a Talmud7 Salamon király mondását8 idézi: „Áldott az igaz ember emléke, de a gonoszok neve semmivé lesz”.Vagyis, ahogy a Talmud kifejti, nem használjuk fel a gonoszok neveit névválasztáskor, akkor sem, ha az valamiért tetszetős lenne. A Midrás9 névadás terén tanácsokkal is szolgál, arra int, ne adja senki a Fáraó vagy a Sisera nevet fiának, válassza helyette például az Ábrahám, Izsák, Jákob vagy a Rubén neveket. Miért? Mert minden név magával hordoz egy sorsot: áldást vagy átkot. Amikor egy nevet felhasználunk, abban a tudatban tesszük, hogy ezzel átörökítjük a hozzá kötődő sorsot is.

Egy talmudi történet is alátámasztja ezt10. Történt, hogy éhínségben meghalt egy fiú, akit édesapja Doég ben Joszéfnek nevezett el. Tudni kell, hogy Doég egy gonosz edomita volt11, így a rossz név rossz sorsot hozott viselőjére. Rábénu Chánánél (965–1055) talmudi kommentárjában12 ezt írta: „A gonoszok semmivé lesznek, vagy­is az ember ne adja a gyerekének egy gonosz ember nevét, mert nincs ember, akinek ilyen neve lesz és jó sorsa lesz”.

A névválasztással tehát egy sorsot is kijelölünk, ugyanakkor útmutatást is adunk, és egyértelművé tesszük: ennek az embernek az útját követem. Ezért szokás13, hogy nagy bölcsek, cádikok nevét adják egy újszülöttnek, ezzel jelölve ki az utat, amit helyesnek, követendőnek tartunk számára.

Felmerül azonban a kérdés, hogyan ítélhető meg, kik alkalmasak rá, hogy követendő példának állítsuk, illetve mely neveket ajánlott továbbörökíteni?

Ezekre és az elöljáróban felvetett kérdésekre a válasz az alábbi példákból körvonalazódik.

Mi történik, ha ugyanazt a nevet viselte egy gonosz és egy cádik is? Az egyik elfogadott vélemény szerint14, ha az emberek többségének a gonosz jut róla eszébe, akkor ne használjuk a nevet, mert félreértésre adhat okot.

Ha valaki korábbi életét megbánva jó útra tér, neve továbbörökíthető, hiszen megtérése és az azt követő élete példaértékű15. Ugyanígy használhatjuk annak a nevét, aki ugyan megbotlott életében, de élete zömében jó ember volt16.

De a szombatszegést már olyan komoly bűnnek tekinti a zsidóság, ami általában ellenjavalttá teszi a névadást, hacsak nem egy olyan közismert, gyakori névről van szó, ami nem utal egyértelműen arra a bizonyos emberre. Ilyenek például az Ábrahám, Izsák vagy Jáákov nevek17.

Az elhunyt apa iránti tiszteletből adható a neve akkor is, ha nem élt vallásos életet, de jószívű ember volt, mégpedig azért, mert ha nem adná a nevét, azzal megszégyeníti, ami pedig tilos18.

Eszerint az egyes esetek megítélésekor azt kell figyelembe venni, hogy mi a fő üzenete és tanítása annak a névnek vagy személyiségének: ha az pozitív, akkor figyelmen kívül lehet hagyni a hozzá kapcsolódó negatív, pl. előítéletes vagy bűnös részletet és példaként az emberek elé állítani. Így pl. ha Kossuthot nézzük, akit – bár a szélsőjobboldal szereti korábbi negatív írásait előtérbe helyezni – pozitív, egyenjogúságra törekvő nézeteiről ismert széles körben, a többség ezzel azonosítja őt.

Felmentő művészi tehetség?

A névadás tekintetében az egyik ko­moly kérdés, ami az elmúlt időszakban Magyarországon az új NAT kapcsán ismét reflektorfénybe került, az a művészek megítélése. Hajlamosak vagyunk enyhébben megítélni egy művész magánéletét, viselkedését, és hibáit betudni a „művészlélek” megnyilvánulásainak. Ez azonban helytelen hozzáállás, két szempontból is. Egyrészt, mert pusztán a veleszületett tehetség nem ad felmentést az alól, hogy emberhez méltó, morális életet éljen valaki. Egy költő művészi szabadságból használhatja a szokottól eltérően a nyelvet, de tehetsége nem jogosítja fel az immorális életre. Másrészt egy kiemelkedő személyi­ség­nek, akire mások felnéznek, ép­pen hogy különösen aggályosan ké­ne vigyáznia a viselkedésére19.Egy művész esetében, ahogy már fent is utaltunk rá, az a kérdés, mi jut róla eszébe az embereknek, mi az, amit valójában képvisel az életével a széles tömegek szemében. Ha az elnézően csak „magánéleti botlásként” aposztrofált bűnös életmódot juttatja az emberek eszébe, akkor nem lehet valódi példakép, akit a következő generációk elé teszünk.

Ezt a témát a közelmúltban a #metoo mozgalom is reflektorfénybe állította, ami azonban a zsidóságban már korábban is alapvetésnek számított.

Jó példa erre Wagner, akinek mű­veiből nem lehet Iz­raelben koncertet adni, mert min­den próbálkozás zátonyra fut a közfelháborodás miatt. Hiába cso­dálatosak az alkotásai – a zsidó nép túl nagy árat fizetett azokért a bi­zonyos „magánéleti hibákért”20. További példa erre Marc Chagall (1887–1985), aki nemcsak világhírű festő, de zsidóságban gyö­kerező művészet emblematikus alakja is. Egy anekdota szerint21, mikor 1957-ben Izraelben járt, ellátogatott a teljes egészében lubavicsi hászidok lakta településre, Kfár Chábádba is. Itt megszerveztek egy találkozót gyerekkori barátjával, egy ott élő idős hasziddal, akivel együtt jártak a chéderbe (zsidó alapfokú iskola) még Vityebszkben. Miközben egész Izrael Chagall lábai előtt hevert, ez az egykori iskolatárs kétségbeesve kiáltott fel a láttán: „Motl, Motl, mi lett belőled?!”

Ez a két példa jól mutatja, hogy míg Wagner művészetére a magán­élete és a másokra gyakorolt hatása negatív bélyeget nyom, addig Chagall megítélése egyértelműen pozitív, annak ellenére, hogy bizonyos téren kritikával illethető.

Hitelesség

A Talmud híres bibliai alakok kapcsán többször vezeti le, hogy bár úgy tűnhet, hogy az illetők vétkeztek, valójában helyesen cselekedtek. Ilyen például Dávid király22 vagy Jákob is23. Miért olyan fontos ez? Azért, mert, ha a nagyra tartott Dávid király vétkezett, és az életével rossz példát mutat, azt nem lehet megbocsátani. Ha nem lehetne tisztázni a cselekedeteit, akkor fenntartásokkal kéne őt kezelni. Nem lehet elnézni egy híres ember hibáját, mert annak még rosszabb az üzenete, mint egy egyszerű ember vétkének. Attól, hogy valaki egy téren kitűnik, nem nézhető el neki a másik téren elkövetett hiba, főleg, ha ezzel szenvedést okozott családjának, népének vagy bárki másnak.A Talmud ennek kapcsán azt mondja24, hogy egy cádiknál (szentéletű személy) a legkisebb hiba is nagyobb súllyal esik a latba, mint egy átlagembernél.Példa erre Mózes bün­tetése a vízfakasztás kapcsán, an­nak ellenére, hogy nem volt az egy komoly bűn25.Azt is olvassuk a Talmudban26, hogy egy tóratudós­nak a külsejére is ügyelnie kell, hogy a ruházatán nehogy akárcsak egy kis folt is legyen.

A háláchá szerint27 Tórát tanulni csak olyan embertől szabad, aki istenfélő és jámbor. Nemcsak a tudását kell tehát egy példaképnek figyelni, hanem a hitelességét is. Ennek kapcsán említhetjük Méir rabbinak és Elisá ben Ávihunak a történetét28. Elisá ben Ávihu nagytudású talmudi bölcs volt, ám hitehagyottá lett. Az összes bölcs megszakította vele a kapcsolatot, kivéve egy tanítványa, Méir rabbi, aki továbbra is tanult tőle, de ezt körültekintő óvatossággal tette, ahogy a Talmud mondja: „Méir gránátalmát talált: a belsejét megette, a héját kiköpte”. Egy alkalommal szombaton sétáltak és tanultak – azaz, míg Méir rabbi sétált, addig szombatszegő mestere lovon ült. Kiértek a városból, amin kívül csak egy kilométernyi utat szabad szombaton megtenni (tchum sábát). Amikor elérték ezt a határt, Elisá ben Ávihu rászólt tanítványára, hogy forduljon vissza, neki nem szabad tovább mennie – ő maga pedig továbblovagolt. Elisá ben Ávihut nem is idézik névvel a Talmudban, mivel élete nem példaértékű – őrá „Áchér” (másik, héberül) néven hivatkoznak.

Kontextus

Az ember cselekedeteit nem lehet önmagukban vizsgálni, egy-egy személy megítéléséhez életét és munkásságát kontextusba kell helyezni. Egészen más üzenete van, ha egy an­tiszemita író műveit zsidóellenessé­gé­nek tudatában vesszük górcső alá, mintha nevét egy köztér vagy in­tézmény elnevezéseként használva példaképpé állítjuk.

A Nemzeti Alaptanterv kidolgozása kapcsán is felmerült a probléma, mely alkotók kerüljenek be a ká­nonba, és kik azok, akik esetleg politikai nézeteik, radikális elveik miatt inkább maradjanak ki. Nagy port kavart például Wass Albert és Szabó Dezső szerepeltetése az irodalom tantervben. Egyetértek az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség álláspontjával, melyet az egyeztetések során képviselt, hogy a németországi modellt követve, ezeket a szerzőket politikai állásfoglalásuk és antiszemita nézeteik ismertetésével együtt, kontextusba helyezve oktassák. Így a diákok át­fogóbb képet kapnak az adott kor irodalmi, művészeti életéről és va­lós ideológiai környezetükben is­merkedhetnek meg az alkotásokkal. Sajnos ez egyelőre nem valósult meg.

Éppen ez a fajta kontextusba helyezés az, amire egy utcatábla nem alkalmas. Egy utcatábla azt hirdeti, hogy a névadó példaértékű személyiség, akinek életútja követendő példa. Márpedig az utókor vélhetőleg többet veszít, ha példaképül gyűlöletre uszító elődöket választ, mintha nem ismerkedik meg Tormay Cecile irodalmi munkásságával.

 

Oberlander Báruch rabbi írása

A cikk az Egység 129. számában jelent meg. 

1 http://old.mta.hu/data/cikk/13/18/43/cikk_131843/osszefoglalalo__XX._szazadi_onkenyuralmi_rendszerek.pdf; 2 Uo.; 3 Uo.; 4 1883. augusztus 15. levél Urváry Lajosnak, a Pesti Napló szerkesztőjének; 5 Lásd Tánjá – Sáár hájichud vöháemuná 1. fejezet és Sááré Zohár a Bráchot 7b-hez a möná lé dismá gárim bekezdése; 6 Igrot kodes 17. kötet 39. oldal, 27. kötet 413. oldal Elie Wieselnek; lásd még uo. 18. kötet 330. oldal; 7 Jomá 38b. Lásd még Bráchot 7b., Jomá 83b.; 8 Példabeszédek 10:7.; 9 Brésit rábá 49:1.; 10 Jomá uo.; 11 Lásd 1Sámuel 22:18.; Szánhedrin 106b.; 12 Jomá uo.; 13 Lásd Talmud Sábát 134a., Bává möciá 84b., Ávot dörábi Nátán 12:4.; Ziv hásémot 9:1.; 14 Ziv hásémot uo. 2.; 15 Uo. 5.; 16 Uo. 3.; 17 Uo. 4.; 18 Moshe Feinstein rabbi: Möszorát Mose 1. kötet 536. oldal 99. paragrafus; 19 Ez az érvelés többször fordul elő a Talmudban, lásd például Sábát 51a., Jomá 86a., Moéd kátán 11b.; 20 Lásd Egység 126. szám 20. oldal. Az ott említett irodalmon kívül lásd még Méir Mazuz rabbi (szül. 1945) írása, in: Igrot málché rábánán responsum 139. fejezet; 21 A látogatásról lásd: https://col.org.il/news/123132; 22 Sábát 56a. Lásd még hasonlóképpen uo. 55b–56b. Reuvén, Éli fiai, Sámuel fiai, Salamon király és Josijáhu király kapcsán; 23 RáSI kommentárja az 1Mózes 27:19-hez; 24 Jövámot 121b.; 25 4Mózes 20:12.; lásd Torát Mose – Álsich uo. 13.; 26 Sábát 114a.; 27 Talmud, Moéd kátán 17a.; Sulchán áruch, Jore déá 246:8.; 28 Chágigá 15a–b. Lásd még Naftali Kraus: A Talmud bölcsei 139–142. oldal;

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 129. szám – 2020. április 1.