Fél nap alatt több mint félmillió sékel (36 millió Ft) gyűlt össze azon a weboldalon, amelynek segítségével Elor Ázárjá ügyvédi költségeire gyűjtenek adományokat. Az adományozók átlagosan 138 sékelt (10 ezer Ft) küldtek. Az eredeti terv egy teljes hónapot szánt az összeg előteremtésére, ám a 400 ezer sékeles (29 millió Ft) célt már 12 óra alatt sikerült túlteljesíteni.

Elort azért tartják fogva hónapok óta, mert agyonlőtt egy földön fekvő terroristát. Az arab férfi egy katonát próbált megkéselni Hevronban, de még idejében rálőttek. Már a földön feküdt sebesülten, amikor Elor rálőtt és megölte. A katona azt állítja, hogy a terrorista gyanús mozdulatot tett, ezért tüzelt. Korábban volt példa arra, hogy a leterített támadó még utolsó erejével élesítette bombaövét. Azonban a katona felettese szerint Elor engedély nélkül és feleslegesen nyitott tüzet, ezért hadbíróság elé állították. Az ügy politikai vihart is kavart, mert Mose (Bogi) Jáálon, az azóta lemondott védelmi miniszter még a vizsgálat megkezdése előtt elítélte Ázárjá tettét. Más politikusok viszont rögtön a katona védelmére keltek, mondván, hogy egy terrorista likvidálása nem lehet bűncselekmény. A közvélemény jelentős része Ázárját támogatja, sokan egyenesen hősként tekintenek rá, a baloldali média viszont az izraeli társadalom radikalizálódásának szimbólumát látja benne.

“A per költségei rendkívül magasak, és nincs ennyi pénzünk. Azt akarjuk, hogy fény derüljön az igazságra, és a fiam hazatérjen. Ma az én fiam, holnap a te fiad vagy unokád. Hogyan lehetséges az, hogy egy hazáját védelmező katonát így cserben hagyjanak, és a családra terheljék az egész ügyet?” – mondta a katona édesapja. “Hozzátok fordulok, drága édesanyák. Segítsetek hazahozni a fiamat!” – szólította meg a nagyközönséget Osra, Elor édesanyja a weboldalon, melyen keresztül a család kisebb ajándékokkal kedveskedik a támogatóknak. 50 sékel adomány után oklevelet, 100 sékel után pedig névre szóló, személyes levelet küld az Ázárjá család. 200 sékel átutalása esetén egy póló a jutalom “Mindenki egyért – Izrael népe él” felirattal, 300 sékelért pedig oklevél is jár a póló mellé..

Tüntetés a bíróság előtt, Elor Ázárjá mellett
Tüntetés a bíróság előtt, Elor Ázárjá mellett
Elor védelmét négy sztárügyvéd vállalta magára, akik nem ellenezték a közadakozás megszervezését. “A család magánügye, hogy miként teremtik elő a szükséges összeget. Bármi, ami segít összehozni a pénzt, üdvözlendő. A védelemnek sok kiadása van: szakszolgáltatások igénybevétele, tanúk meghallgatása, jogi konzultációk, még a fénymásolás sincs ingyen. Csak az én irodámban öt ember foglalkozik az üggyel éjjel-nappal, és persze sok más ügyfelet vissza kellett utasítanom emiatt. Őrült tempót diktál a bíróság. Egy ehhez hasonló ügyben általában fél évet adnak a védelem megalapozására, most viszont csak egy hetet kaptunk.” – mondta Ejál Besserblick ügyvéd, a védelem egyik tagja.

“Ázárjá az Izraeli Védelmi Erők katonája, és joga van a tisztességes eljáráshoz. Bár igénybe vehette volna az ingyenes katonai jogi védelmet, ő úgy döntött, hogy magánúton keres ügyvédet” – nyilatkozta a hadsereg szóvivője. Érdekes fejlemény, hogy végül a hadsereg sem a katonai ügyészség szolgálatait veszi igénybe, hanem felbérelték az egyik legnevesebb jogászt a vád képviseletéhez.

A családot segítő újságíró, Sáron Gál, a következőket mondta: “Mi, állampolgárok nem nézhetjük tétlenül az eseményeket, nem hagyhatjuk az Ázárjá családot védelem nélkül. Nem hagyhatjuk, hogy a bürokrácia és a politika győzedelmeskedjen azon alapvető erkölcsi értékek felett, melyeken mindannyian nevelkedtünk, s melyek az izraeli hadsereg és az egész izraeli társadalom morális alapját jelentik. Mi, állampolgárok, számíthatunk egymásra. Küzdeni fogunk minden katonáért és hazahozzuk Elort!”

Forrás: ynet