1945. január 18-án 77 évvel ezelőtt szabadult fel a pesti gettó. A „nagy” gettóban 70 ezer, a „nemzetköziben” 30-35 ezer ember élte túl az ostromot és a nyilasok rémuralmát. A héten az EMIH megemlékezés sorozatot tart az évforduló alkalmából – írja a Neokohn.
Köves Slomó rabbi az M1 riporterének a kérdésére, hogy hogyan kell emlékezni az eseményre azt mondta, hogy még mindig nagyon fontos az „élő” emlékezet:
„Addig, amíg vannak még élő emlékezők azt gondolom, hogy a legfontosabb vagy a legerősebb emlékezés az az élő emlékezés, ami azt jelenti, hogy azoktól az emberektől meghallgatni az emlékeiket, a visszaemlékezéseiket, akik még velünk vannak, akik élnek, akik személyesen tapasztalták meg azt a gyűlöletet, ami sok millió ártatlan embernek a halálát okozta.”
Köves Slomó azt is elmondta, hogy az EMIH az idei évfordulóra 77 személyes visszaemlékezéssel készül, amelyeket, az emlekezes77 oldalon mutatnak be.
A rabbi röviden beszélt a gettó történetéről és a budapesti zsidóság sorsáról.
„A budapesti gettót 1944 novemberében hozták létre a Szálasi kormány idején. Ebben az időpontban a vidéki zsidóság gyakorlatilag már teljes kiirtásra, elpusztításra került, egy nagyon rövid idő alatt a német megszállás után 52 nap alatt 437 ezer embert deportáltak a haláltáborokba elsősorban Auschwitzba, naponta 10 ezer ember körülbelül az, akit haláltáborokba vittek, férfiakat, nőket, gyerekeket, időseket. A budapesti zsidók deportálására is készültek előkészületek, de aztán a deportálások júliusban le lettek állítva. Aztán a Szálasi hatalomátvétel után újra előkészületeket tettek a budapesti zsidóság kiirtására is, és így jött létre a budapesti gettó novemberben, és gyakorlatilag abban a pár hónapban, egészen január 18-19-ig, amíg a felszabadulás el nem jött. Ebben a pár hónapban ez a körülbelül 70 ezer ember, aki a gettóban, illetve az úgynevezett védett házakban volt összezsúfolva a halálát várta, elsősorban asszonyok és gyerekek”.
„Az, hogy végül is ez a 70-80 ezer ember megmenekült, ez adja annak a folytatólagos zsidó közösségi létnek a lehetőségét, hogy ma például én is itt beszélgethetek lenne, az én nagyszüleim is gettóban, illetve védett házakban élték túl a második világháborút, úgyhogy ez az emlékezés nemcsak a mártírokra és az áldozatokra való emlékezés, hanem egyben azokra a hősökre is, akik tettek azért, hogy ezek az emberek életben maradjanak, illetve annak az ünnepe, hogy mégiscsak egy pár tízezer ember túlélte ezeket a szörnyűségeket”
-mondta a rabbi.
A cikk további része a Neokohn oldalán olvasható