Szerencsére mos nem a gyilkos, hanem a túlélők tértek vissza a bűntett helyszínére.

2015 őszén a Szofer család a 60-as főúton utazott, amikor arab terroristák gyújtóbombát hajítottak gépkocsijukra Bét Él közelében. “A bomba éppen a négy éves Táhél melletti ablakot törte be. Minden azonnal lángra kapott. Táhel ruhája, a haja, ő maga is…” – emlékezett vissza az édesanya.

A támadók a kiérkező katonák láttán elmenekültek. A sérült kislányt szüleivel és testvéreivel együtt kórházba szállították. Egy évvel később a család visszatért a tett helyszínére és személyesen mondott köszönetet a 202-es egység katonáinak, akik nem sokkal korábban fogták el a tetteseket. “Visszatértünk arra a helyre, ahol megpróbáltak meggyilkolni minket, ezzel bezártunk egy kört. Mindannyian, akik akkor az autóban ültek, eljöttek ma is, hogy együtt mondjunk köszönetet a katonáknak, akik minden elismerést megérdemelnek.” – mondta Táhel édesanyja. “Táhel megértette, hogy mi történt. Ahogy ő mondja “a rossz emberek” meg akarták ölni, de a katonák segítettek rajtunk”.

Élijáhu Ászván, az egység parancsnoka felidézte a terrorista elfogását: “Egy ellenőrzőpontnál álltunk, amikor az egyik katona felismerte a körözött személyt. Rögtön kiszedtük az autóból és letartóztattuk. Öt héttel ezelőtt érkeztünk a Binjámin régióba, és kezdetektől arra törekedtünk, hogy elfogjuk Táhel támadóit. Büszkén jelenthetem, hogy teljesítettük a feladatot. Nem volt olyan katona az egységben, aki ne tudott volna erről az esetről. Éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy megvédjük az itt lakók életét. Nagyon nagy öröm, amikor sikeres akciót hajtunk végre.”

Ászván számára különösen megható volt a családdal való találkozás, mert ő maga is Bét Élben lakik. “Nagyon fontos volt a Szofer család látogatása. Öröm volt látni, hogy személyesen találkozhattak azokkal a katonáknak, akik annyit küzdöttek, hogy elfogják az életükre törő terroristákat.”

Roi Zweig alezredes elmondta, hogy a katonákat nagyon felvidította a hír, hogy a kislánynak sérülést okozó terroristát sikerült kézre keríteni. “A katonák örültek, hogy kivonták a forgalomból az elkövetőt, mert megvolt az esélye, hogy újabb támadást készít elő.”

Forrás: Arutz7, Behind the News