Hogy milyen hatása volt Friesenhausen támadásának Magyarorzágon – nem tudjuk. De az kétségtelenül megállapítható, hogy magában Sátoraljaújhelyben, ahol a dájjon működött, támadó fellépése erős hatást váltott ki, amelynek következményei csak a rabbi Móse Teitelbaum elhalálozása után mutatkoztak meg a gyakorlatban. Mert utódjául unokáját: a később ugyancsak nagy hírnévre szert tett Rabbi Jekutiél Juda Teitelbaumot választották volt meg, de már a következő feltételek, s kikötések mellett:
1. A rabbinak tilos a pulpitus előtt Muszáf-ot előimádkozni.
2. Semmiképp sem szabad neki káméá-kat adni, akár ingyen, akár pénzért.
3. Senkinek sem szabad írásos varázsiratot (kvittliket) kiszolgáltatni.
4. A hitszónoklatban senkit sem szabad átkozni, vagy sértegetni.
Az új rabbi azonban nem tartotta be ezeket a feltételeket, s ennek következtében nagy háborúskodások támadtak az újhelyi hitközségben. A perpatvar végre a kormány elé került, aminek aztán az lett a következménye, hogy Teitelbaum rabbi kénytelen volt Újhely városát elhagyni.
Rabbi Móse Teitelbaum neve különben nagy tiszteletnek örvendett még nem zsidó körökben is. Jellemző erre nézve egy általánosan ismert, nagyon bájos és kedves legenda:
Nagy hazánkfia, Kossuth Lajos anyja, aki zsenge korú gyermekében máris feltűnő képességek jeleit vélte fölfedezni, egyszer elhatározta, hogy nagy titokban elmegy az újhelyi cáddikhoz, s esedezni fog, hogy áldja meg a fiát. – Aznap a cáddik egyre említette a környezete előtt: „vegyétek tudomásul, hogy ma nagy vendég lesz a házamban.” – Az emberei kíváncsian várták, s találgatták: ki is légyen ez a cáddik által előre bejelentett előkelő vendég, honnan jöhet, micsoda egyéniség is az? – Végre, úgy estefelé, jelentik a cáddiknak, hogy egy keresztény nő vár az előszobában egy kisfiúval, s bebocsáttatást kér. A cáddik parancsot adott, hogy az asszony csak várjon a külső nagy teremben, a gyermeket ellenben azonnal hozzák elébe. Amint behozták a gyermeket, a szent rabbi ünnepélyesen fölemelkedett a székéből, s azt mondotta: „Bárúch hábbá!” – (Áldott legyen az érkezett!) – Aztán ölébe vette a gyermeket, jól megnézte néhány percig, s hangosan recitálta a Zsoltár 60:6. versét:
„Tisztelőidnek zászlót adál, melyet felemeljenek az Igazság kedvéért, széláh!” Folytatólag hozzátette még: „Nagy ember váljék belőled, ne légy soha ellensége Izráelnek!”
A körülállók nagyon elcsodálkoztak a cáddik talányszerű szavain… Ekkor így szólott a környezetéhez: „Ez a gyermek valaha nagy és híres ember lesz, amilyen nem nagyon gyakran születik, s biztos vagyok abban, hogy nemesen fog gondolkodni, s nem lesz soha zsidógyűlölő, ezért is jött hajlékom árnyékába.”
S az újhelyi cáddik eme jóslata később aztán be is vált.
Magyarázatul még csak azt kívánjuk hozzáfűzni ehhez a bájos Kossuth-legendához, hogy az újhelyi cáddik által a Kossuth fejére olvasott zsoltárversben előforduló „koset” szó héber betűelemei a magyar Kossuth-szó mással-hangzóival teljesen egyeznek.
Még rabbi Teitelbaum Mózes életében hívták meg rabbi Spira Cvi Elimélechet Libits-ből Munkácsra. Ez híres rabbi volt, világhírű szent cáddikok nemzetségéből származott, s a nagy lublini és rymanowi rebbék kedvenc tanítványa volt. Eleinte nagy tiszteletnek örvendett Munkácson, s békésen működött ott, de a béke és nyugalom napjai nem sokáig tartottak, csakhamar zajos civakodások váltották föl azokat.
Akkor, 1830-ban ugyanis, nagy egyenetlenségek törtek ki Magyarországon a chászidok között, a különböző cáddikok egymástól sokszor lényegesen eltérő irányaik miatt.
Ez volt a sorsa a Máramarosszigeten székelő rabbi Teitelbaum Elázár Niszon-nak is. Az ő hívei, s a kossówi cáddik máramarosi követői között ugyanis elkeseredett harc tört ki, amelynek következményeképp a szigeti rabbi kényszerült helyét otthagyni. Ugyancsak így járt a munkácsi cáddik is. Az első időben örült nagyon odajövetelének, s zavartalan békés működést remélt. De alig múlt el néhány esztendő, ő neki is meg kellett kóstolnia a szenvedést.
