Csak őrizkedjél és őrizd nagyon a te lelkedet… (5Mózes 4:9.)
Közeledik ros hásáná, a zsidó újév, és bár a zsidó hagyományban nem szerepelnek az újévi fogadalmak, az új év mégis alkalmas lehet arra, hogy új szokásokat vezessünk be: megpróbáljunk egy kicsit egészségesebben élni, egészségesebben étkezni. Cikkünkben ehhez nyújtunk némi hátteret a zsidó filozófia évezredeiből, és természetesen recepteket is ajánlunk.
Zsidóság és az evés
Általánosságban elmondhatjuk, hogy amit Isten teremtett, az eleve jó. Az Örökkévaló olyan világot hozott létre, amelyben mindennek helye és funkciója van, ám hogy hogyan használjuk az adott dolgot, képességet, az a szabad akaratunktól függ. A zsidóság nem ír elő aszketizmust, sőt a megfelelő körülmények között az étkezés nem csak hogy megengedett, hanem egyenesen micvát teljesítünk általa. Fontos azonban szem előtt tartani a „venismártem meod lenáfsotéchem” – és vigyázzatok nagyon a lelketekre parancsolatát, melyet bölcseink úgy magyaráznak, hogy ez többek között az egészségünk védelméről szól. A zsidó hagyomány nem tagadja vagy marginalizálja az ember testi szükségleteit, hanem éppen ellenkezőleg: test és lélek elválaszthatatlan egységének látja az embert. Az emberi test és lélek egymástól függ, és mindkettőre szükségünk van ahhoz, hogy sikeresen navigáljunk az élet útvesztőjében.
Test és lélek egészsége
A pusztai vándorlástól fogva a Szentélyek fennállásának végig létezett a cáráát nevű spirituális eredetű betegség, melyet nem orvos, hanem kohénok gyógyítottak meg. Abban az időben mindenki számára világos volt, hogy az egészséghez elengedhetetlen a spirituális integritás, és hogy a beteg testben nem létezhet az a szükséges energia, mellyel a lehető legoptimálisabban szolgálhatja valaki a Teremtőjét. Testünk végigkísér a földi léten, otthont adva a léleknek. Isteni ajándék, melyet gondoznunk és ápolnunk kell.
A Rámbám (Maimonidész, 1138–1204), aki egyszerre volt orvos, rabbi és filozófus, sok időt és vaskos köteteiben számos oldalt szentelt a testi egészség kérdésének. Különösen fontosnak tartotta az egészséges táplálkozást, valamint a mindennapos testedzést. Elvetette az aszketikus életmódot, mert azáltal nem jut elegendő egészséges tápanyag a szervezetbe, de a kicsapongásnak sem volt híve. Inkább a kiegyensúlyozott táplálkozást és életmódot támogatta: az ember soha ne egye tele magát és ne egyen túl sok egészségtelen ételt, mert az betegségeket okoz, és ha valaki egy-egy ételt képtelen abbahagyni, amíg degeszre nem eszi magát, akkor jobb, ha egészen kizárja az étrendjéből egy időre, hogy végül elérhessen a kívánatos középútig, tanácsolta.
A kicsit több, mint egy emberöltővel később élt Rámbán (Nachmanidesz, 1194–1270) fogalmazta meg azt a gondolatot, mely szerint elképzelhető, hogy az ember a Tóra keretein belül maradva nem a Tórának megfelelően él. Ide tartozik például, amikor az étel bár kóser és az illető elmondja a megfelelő áldásokat, de falánk módon túl sokat eszik. A „szentek legyetek, mert szent vagyok Én” parancsolata erre is vonatkozik: legyetek képesek uralkodni a vágyaitokon; csak azért, mert valamit megtehet az ember, nem feltétlenül kell megtennie.
Az emberi viselkedés – a romboló viselkedés is – gondolatokkal kezdődik. Az emberben állandóan jelen van az egymással harcoló jó és rossz ösztön. Mindenki dönthet a fejében megjelenő hívatlan gondolatokkal kapcsolatban: úgy teszek, ahogy a gondolataim sugallják, eszem még néhány zsíros falatot, és a csipszet és a kólát választom a friss saláta helyett, vagy elhessegetem e késztetéseket és átgondolt, bölcs, az egészséges életmódnak megfelelő döntést hozok. A breszlávi Náchmán rabbi az ételre és italra irányuló vágyainkat az ember központi vágyainak tartotta, olyan vágyakozásoknak, melyekből minden más késztetés ered. Dönthetünk úgy, tanította a rabbi, hogy a zsidó hagyománynak megfelelően, a szentség szellemében étkezünk, és úgy is, hogy – félretéve minden mást – csak vágyaink kielégítésén igyekszünk. Az előbbi jót tesz saját magunknak és a környezetünknek is. Az utóbbi rombol.
Mit és hogyan együnk?
Hogyan együnk tehát zsidó módon? Először is, az ember csak akkor egyen, ha éhes. Ne testi vágyból, ne érzelmi alapon, csakis akkor, ha teste egészséges jelzéseire figyelve megállapítja, hogy éhes. Az is fontos, hogy lassan és átgondoltan fogyasszuk el az ételt. „Óvakodj, nehogy túlságosan gyorsan nyeld le az ételt. Egyél nyugodt tempóban, visszafogottan és viselkedj ugyanúgy, ahogy akkor tennél, ha fontos vendég ülne az asztalodnál. Mindig így kell enned, akkor is, ha egyedül vagy” – tanította Náchmán rabbi.
Ezek után nem meglepő, ha az sem mindegy, hogy hol eszünk. A Talmudban (Chágigá 27a.) Jochánán rabbi és Rés Lákis azt mondja, hogy a Szentély pusztulása után az ember asztala vette át az oltár helyét. Vagyis ha az ember szentségben eszik az asztalánál, akkor megfelelően használta azt, párhuzamosan az oltárral, melyen az Örökkévalónak mutattak be áldozatokat. Ez a tény aláhúzza azt a zsidó gondolatot, hogy az embernek lehetőleg mindig asztalnál kell étkeznie, nem pedig állva vagy menet közben. Napjainkban nem ritka, hogy valaki úton, autóban, menet közben eszik, pedig sokkal egészségesebben és nagyobb szentségben ehetünk, ha terített asztalnál, tudatosan étkezünk.
Az étkezések áldásai
A közös étkezés – kóser ételek fogyasztása, áldásmondás és a Tórával kapcsolatos gondolatok megvitatása – a szentség légkörét varázsolja az asztal köré, szent cselekedetté emelve a profán étkezést. Azt olvassuk a Misna Pirké Ávot (Az atyák bölcs tanításai) fejezetében (3:3.):
Simon rabbi mondta:
„Ha három zsidó eszik egy asztalnál, és nem foglalkozik a Tórával, az olyan, mintha hullaáldozaton lakmároztak volna… Viszont, ha hárman esznek egy asztalnál, és foglalkoznak a Tórával, az olyan, mintha Isten asztaláról ennének, mint írva van [Jechezkél 28:8.]: »És szólt hozzám: Ez az asztal, mely Isten előtt áll.«”
Az étkezés előtti és az étkezés utáni áldás további lehetőséget nyújt a spiritualitásra, és magasabb szintre emeli az étkezést. Ezáltal testi szükségleteink kielégítése spirituális élménnyé, szent cselekedetté, vagyis istenszolgálattá válik. Ha nagyobb odafigyeléssel eszünk, nagyobb eséllyel gondoljuk át, hogy mit, hogyan és mennyit fogyasztunk, vagyis kisebb a valószínűsége annak, hogy testünk valódi szükségleténél többet veszünk magunkhoz. A tudatos étkezés testünknek és környezetünknek is jó tesz, azaz nemcsak saját magunkra vagyunk általa jótékony hatással, hanem szélesebb környezetünkre, a természetre és végeredményben az egész bolygóra is.
Nem minden egészséges, ami kóser
Ha már tudjuk, hogy mennyit, hol és hogyan érdemes enni, arra is feltétlenül ki kell térni, hogy mit eszik az ember. Sokan gondolják, hogy a kóser étkezés az egészséges táplálkozás szinonimája, holott ez csak abban az esetben igaz, ha a fenti irányelveket is betartjuk amellett, hogy a tányérunkba kerülő étel kóser. A rendkívül sok tésztaféle, édesség, cukrozott italok, zsíros húsok hiába felelnek meg technikailag a kóserság szabályainak, hiányzik belőlük az a fajta tudatosság és fent vázolt spiritualitás, amire valójában mindnyájunknak szüksége van. Fontos tehát, hogy az étel amellett, hogy a megfelelő hechserrel, kósersági pecséttel bírjon, egészséges is legyen.
Alábbi menünket az egészséges táplálkozás jegyében állítottuk össze.
Kezdjük az izraeli konyhában szokásos salátákkal. Az egyszerű és egyben elmaradhatatlan izraeli saláta: apróra vágott uborka, paradicsom és hagyma meglocsolva hidegen sajtolt olívaolajjal és friss citromlével mindig jó választás. Kiegészíthetjük a salátát szintén apróra vágott paprikával, fejes salátával, retekkel vagy durvára reszelt répával is, megszórhatjuk egy kevés sóval-borssal vagy izsópból készült záátárral is. Kiválóan illik hozzá a szezámmagból készült pasztából, a tahiniból kikevert tchina:
Tchina (tahini, szezámmagkrém)
párve, tojás- és gluténmentes
Hozzávalók: 1 pohár szezámmagkrém (tahini, nyers szezámmagkrém, legjobb a teljes, hántolatlan magból készült, mivel ennek a legmagasabb a kalciumtartalma); 1/3 pohár víz; 2 ek. citromlé; ¼ tk. só; 1 gerezd fokhagyma, összetörve (elhagyható, de érdemes figyelembe venni, hogy a nyers fokhagyma számos jótékony egészségügyi hatással bír)
A tchinához a hozzávalókat tálba tesszük, és simára, sűrűn folyósra keverjük. Ha túl sűrű, adjunk hozzá még vizet, ha túl híg, apránként adagoljunk hozzá még tchinát.
Óriási népszerűségnek örvend napjainkban a saksuka, vagyis a számos ország és terület gasztronómiájában megtalálható, a magyar lecsóhoz hasonló egytálétel:
Saksuka
Hozzávalók:
1 nagy hagyma; 2 gerezd fokhagyma; 2 ek. olívaolaj; 4 piros vagy sárga kaliforniai paprika; 6 nagy paradicsom; néhány szelet erős paprika (opcionális); fűszerek: pirospaprika, só, bors és őrölt
koriander, ízlés szerint; 4 tojás
A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, apróra kockázzuk, és egy mély, vastag aljú edényben a felforrósított olajon, alacsony lángon megpároljuk. A tűzről lehúzva hozzáadjuk a pirospaprikát, majd a felkockázott paradicsomot
és paprikát is. Ha a paradicsomot héja nélkül szereti a család, akkor felkockázás előtt ejtsünk X alakú bevágást a
tetején, és néhány percre tegyük forró vízbe, így könnyen le tudjuk húzni a héját. Sóval, borssal, őrölt korianderrel ízesítjük, és 30 percig kis lángon főzzük, szükség esetén pótoljuk az elpárolgott folyadékot, attól függően, hogy
sűrűbb vagy inkább több lével rendelkező saksukát szeretnénk kapni. A tojásokat egyenként tiszta pohárba ütjük,
hogy meggyőződjünk arról, nincs-e bennük vércsepp, majd óvatosan a zöldségekre engedjük anélkül, hogy kipukkanna a sárgájuk. Letakarva, néhány perc alatt megfőzzük a tojásokat is, és még forrón friss, teljes kiőrlésű kenyérrel, vagy önmagában tálaljuk az ételt.
Megjelent: Egység Magazin 33. évfolyam 169. szám – 2023. augusztus 23.