Minden, amit a mézről tudni kell.
A Tóra tejjel-mézzel folyó országnak nevezi Izrael Földjét.
És elnevezte Izrael háza mannának; az pedig olyan volt, mint a koriandrum magva, fehér és íze olyan, mint a mézeskalácsé. (2Mózes 16:31)
A manna negyven éven át táplálta a sivatagban vándorló zsidókat. És bár íze szinte bármilyen lehetett, amit csak ember el tud képzelni, a Tóra mégis a mézes süteményt emeli ki elsődleges ízként.
…és íme, egy méhraj az oroszlán testében meg méz (Bírák 14:8)
Simson (Sámson) puszta kézzel ölt meg egy rá támadó oroszlánt. Amikor visszatért arra a helyre, ahol ez történt, azt látta, hogy méhek telepedtek meg az oroszlán tetemében, és mézet készítettek. „Evőtől származott étel, erőstől származott édes.” – adta fel rejtvényben háza népének a különleges jelenséget. Inspiráló gondolat: még a negatívból is származhat pozitív.
A méz a zsidó életben
Jó és édes? Ros hásánákor (újév) mézbe mártott almával jelképezzük azt a kívánságunkat, hogy az Örökkévaló jó és édes évet adjon nekünk. A „jó” önmagában elsősorban spirituális szinten értelmezhető, de ha hozzátesszük az, hogy „édes”, azzal kifejezzük azt, hogy szeretnénk élvezni a jót, a maga fizikai valójában, ahogyan a méz édességét is élvezzük, amikor az almával együtt elfogyasztjuk – magyarázzák Bölcseink.
Nyers = élet Vannak, akik szerint fontos, hogy nyers mézet fogyasszunk ros hásánákor. Héberül ugyanis a nyerset úgy mondják: cháj, vagyis ugyanazt a szót használják rá, mint az „élet”-re. Az a kívánságunk ros hásánákor, hogy az Örökkévaló az Élet Könyvébe írjon be bennünket.
Az almán túl. Almán kívül az ünnepi és szombati kalácsot is mézbe mártjuk só helyett ros hásáná és szimchát torá között, kiterjesztve a jó és édes évre vonatkozó kívánságunkat.
Méh, vagy datolya? A XIV. században élt Joszef ben Mose rabbi Leket Joser című könyvében elmagyarázza, hogy miért jobb ros hásánákor a méhek által készített mézet használni, mint datolyamézet. A méhek tudnak csípni is, de termékük édes. Azt reméljük, hogy Isten ítéletét az ő kegyessége és megbocsájtása enyhíti majd az irányunkban, és ez édesebb évet eredményez majd számunkra.
A méz a zsidó törvények tükrében
Mitől kóser a méz? A háláchá (zsidó jog) szerint bármi, ami egy tisztátalan állatból származik, maga is tisztátalan. Hogyan lehetséges akkor, hogy a nem-kóser méh által készített méz mégis kóser? A válasz az, hogy a mézet nem a méhek teste állítja elő, ők csupán köztes állomásként szolgálnak a méz létrejöttéhez.
Édesség, vagy kenyér? A Misna szerint a mézzel készített, vagy mézben megsütött tésztaféleség háláchikus szempontból nem tekinthető kenyérnek, ezért nem kell belőle chálát venni.
Milyen áldást mondjunk rá? „Sehákol”-t, mint minden olyan ételre, mely nem a földből, vagy fán nő.
Rámbám tanácsa. Úgy tűnik, hogy a Rámbám volt az első orvos, aki felhívta a figyelmet arra, hogy kisgyerekeknek nem szabad mézet fogyasztania.
Egészségünk védője. Bölcseink (Joma 83b) azt mondják, hogy a méz és más édes dolgok javítják a látást. A Talmud ezen felül felsorol több emlékezetjavító szert is, és a későbbi kommentátorok hozzáteszik, hogy a méz bölccsé teszi az embert (Horájot 13b).
Mit tanulhatunk mindebből?
Túl sok a jóból. A Zsoltárok Könyvében Dávid király így dicséri Isten Tóráját: „Mennyivel édesebbek szavaid ínyemnek, mint a méz szájamnak!” (Zsolt. 119:103). A magyarázatok szerint Bölcseink arra intenek, hogy ne fogyasszunk túl sok mézet, a Tóra azonban mindig megfelelően kielégíti és jóllakatja az embert.
Az önfeláldozó méhek. Azt mondja a midrás, hogy „amint a méhek minden terméküket a tulajdonosuk számára tartogatják, úgy vagyunk ezzel mi is, Izrael népe, Mennybéli Atyánknak tartogatjuk a micváinkat.” A magyarázók azzal egészítik ezt ki, hogy ahogyan a méhek nem tudják elfogyasztani az összes, a kaptárban felhalmozott mézet, mégis dolgoznak a tulajdonosuk számára, úgy tartják be a zsidók a micvákat az Örökkévaló kedvére.
Édesség és fullánk. Azt mondta erre a lubavicsi Rebbe: a méhnek fullánkja is van, és mézet is készít. Az ember személyisége szintén két szélsőségből áll, a kedvességből és a szigorúságból. A Tóra azt tanítja, hogy legyünk kedvesek embertársainkkal, ahogyan a méh elsődleges feladata a mézkészítés, és fullánkját csak kincsének megvédésére használja.
A Tóra édessége. Az Énekek Énekében (4:11) Slomó (Salamon) király ezt írja: „Méz és tej van a nyelved alatt”; a magyarázók szerint ez annyit jelent, hogy a Tóra szavai édesebbek a méznél. Ezért eszünk sávutkor, a tóraadás ünnepén tejes ételeket és mézet.
Egyéb szokások
Mézes süteményért való könyörgés. Egy szokás szerint a rabbi, vagy segédje mézes süteményt osztogat a híveknek jom kipur előestéjén. Vannak, akik könyörögnek, hogy kaphassanak belőle, abban a reményben, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy valamiért könyörögniük kell, és az elkövetkező évben képesek lesznek magukat minden tekintetben ellátni és fenntartani.
Még egy kis mézes alma. Hosáná rábá éjjelén sokan reggelig fennmaradnak, hogy zsoltárokat mondjanak az édes évért. A Rebbe 1984-ben elrendelte, hogy a zsoltárok felolvasása után mézbe mártott almát fogyasszanak.
Édes tanulás. Régi szokás szerint a hároméves gyerekek megkezdik tanulmányaikat a chéderben. Amikor elkezdi tanulni az álefbétet, a héber ábécét, egy kis mézet tesznek a betűkre, hogy lenyalogathassa azt, és a tanulásról mindig az édesség és a jó íz jusson az eszébe, hogy örömmel tanulja a Tórát egész életében. A kocki Mendel rabbi a „Bármely ételáldozat, melyet áldoztok az Örökkévalónak, ne készíttessék kovászosan; mert minden, ami kovász és minden, ami méz, ne füstülögtessetek el abból tűzáldozatot az Örökkévalónak.” (M.III. 2:11) mondatban a „ne”, héberül „lo” szót szójátékkal úgy értelmezi: „neki” (szintén „lo”-nak ejtik, de másként kell leírni). Ezzel a mondattal magyarázta, hogy miért vezetik be a gyermeket édességgel a chéderbe.
A jó és édes év reményében ajánljuk az alábbi mézes-fahéjas kalácsot a közeledő ros hásáná ünnepére:
Mézes-fahéjas kalács
párve
A tésztához:
½ pohár cukor
½ pohár étolaj
1 kocka élesztő
½ kg liszt
2/3 pohár langyos víz
2 marék mazsola
2 tojás
A töltelékhez:
7-8 ek. cukor
2 kk. őrölt fahéj
Egy kevés étolaj
A tetejére:
½ pohár méz
2 ek. cukor
2 marék dió apróra vágva, vagy darálva
Az élesztőt 1-2 evőkanál cukorral felfuttatjuk a vízben, majd a tészta többi hozzávalójával együtt nagy tálba tesszük. Néhány perc alatt rugalmas tésztát gyúrunk. Fél órán át letakarva kelesztjük. Ezalatt a töltelékhez való cukrot és fahéjat egy kis tálkában összekeverjük, a tetejére való mézet, cukrot és diót pedig lábosba töltjük, és néhány perc alatt, kis lángon összemelegítjük vigyázva, nehogy megégjen. Egy kör alakú tortaformát sütőpapírral kibélelünk, a forró, enyhén karamellizált mézet óvatosan beletöltjük, a forma alján egyenletesen eloszlatjuk. A tésztát ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk, olajjal vékonyan megkenjük, a töltelékkel megszórjuk, majd feltekerjük. Másfél-két ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és a tortaformába helyezzük azokat. Újabb fél óra kelesztés után, 180 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve tálra borítva hűtjük ki.