Környezettudatosság a kóser konyhában

Környezettudatosság, értékek megőrzése, források tudatos felhasználása, a pazarlás kerülése – napjaink kulcsszavai. A zsidó filozófiában azonban ezek a fogalmak már évezredekkel ezelőtt jelen voltak; összefoglaló néven bál táschitnak, a rombolás tilalmának nevezzük őket. 

A zsidó gondolkodásban igen fontos szerepet tölt be a kölcsönös felelősségvállalás koncepciója, illetve az Isten által teremtett világ védelme, így ez a micva arról szól, hogy vigyázzunk a minket körülvevő világ értékeire, és ne tegyük tönkre vagy semmisítsük meg azt, ami még használható. A parancsolat betartása a testünkre, a lelkünkre, a környezetünkre és a pénztárcánkra is jó hatással lesz.

 

A szükségtelen rombolás tilalma

A parancsolat gyökerét Mózes ötödik könyvében találjuk: „Ha ostromolsz egy várost hosszú időn át, harcolván ellene, hogy bevedd azt, ne pusztítsd el fáját, fejszét emelvén rá, mert ehetsz róla, de ki ne vágd azt, mert ember-e a mező fája, hogy ostrom alá jusson előtted?” (5Mózes 20:19-20.)

A talmudi rabbik ebből a tilalomból eredeztetik a szükségtelen rombolás tilalmát, vagyis azt, hogy nem semmisíthetünk meg vagy pazarolhatunk el semmit, amiből az embernek még haszna származhat, legyen az pénz, fűtőolaj, víz vagy élelmiszer. A Talmud egyik bölcse, rabbi Jismáel arra a következtetésre jutott, hogy ha a gyümölcsfákat tilos kivágni, mennyivel inkább tilalmas a termés megsemmisítése. A XII. században élt Maimonidész egyik leghíresebb művében a Misné Torában (A Tóra ismétlése) így ír: egy zsidónak tilos „háztartási javakat összetörni… betömni egy forrást, vagy élelmiszert megsemmisíteni”.

Ma általánosan elfogadott vélemény, hogy az élelmiszer, illetve a víz pazarlása a bál táschit, a pazarlás tilalmának megszegését jelenti. Ez természetesen egyáltalán nem azt jelenti, hogy a megmaradt ételt gondolkodás nélkül meg kell ennünk, nehogy kárba vesszen. Sőt! Aki túl sokat eszik, az a saját testének is kárt okoz, vagyis a mértéktelen fogyasztás több tórai micvának is ellentmond. Beszédesen illusztrálja ezt a gondolatot a XIII. századi Spanyolországban összeállított Széfer Háchinuch (Az oktatás könyve): vallásos zsidók „nem járulnak hozzá még egy szem mustár elveszítéséhez sem, mivel a legkisebb veszteség, vagy rombolás látványa rossz érzést okoz nekik.”

 

A pazarlás elkerülése egy pazarló korban

Napjainkban hatalmas mennyiségben használjuk fel – és pazaroljuk el – forrásainkat. A bál táschit micvája ezért sokszor kerül veszélybe, hiszen korunk embere nagymértékben hozzá van szokva a pazarláshoz. Amikor valaki még használható ételt dob ki, azzal nemcsak magát az ételt pazarolja el, hanem a mögötte álló energiát, pénzt, vízfelhasználást, munkát is a kukába hajítja.

Ha a Tóra ősi parancsolatának megfelelően nem pazaroljuk el az ehető ételt – odafigyelünk a lejárati időkre, mindig csak annyit készítünk, amennyire szükségünk van, időben hűtőbe tesszük a romlandó ételt, újragondoljuk a megunt, de még ehető ételt, illetve odaajándékozzuk olyannak, aki elfogyasztja –, akkor egyben élvezhetjük tudatosságunk ökológiai, gazdasági, valamint társadalmi hasznát is.

A fenti tórai idézetet bölcseink szerint értelmezhetjük a rossz ösztönünk ellen vívott csataként is. Samson Rafael Hirsch, a XIX. századi németországi rabbi és filozófus ezzel kapcsolatban meghatározta a pazarló magatartáshoz vezető személyiségjegyeket: harag, büszkeség, egoizmus. Ahhoz, hogy az ember pazarlás nélkül élhessen, szüksége van arra, hogy ezekkel ellentétes magatartásformákat alakítson ki magában: belső béke, alázatosság és önzetlenség. Ha átgondoltan, pazarlás nélkül fogyasztunk, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberekké válhatunk, hozzájárulva egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb világ kialakulásához.

 

Bál táschit a konyhában

Rendhagyó módon receptek helyett ezúttal konyhai tippeket osztunk meg, melyek segítségével csökkenthető a kidobott étel mennyisége.

Az első szabály, hogy előre gondolkodva főzzünk: nagyjából annyit, amennyi elfogy, figyelembe véve, hogy a hét melyik napján készül az étel. Arra is gondolnunk kell – kóser konyháról lévén szó –, hogy mit mivel tudunk együtt vagy egymás után enni. Ha késői ebédre húst szolgálunk fel, vacsoráig többnyire nem telik el a vallás szabályai szerint előírt hat óra ahhoz, hogy újra ehessünk tejeset.

Egy kóser konyhában különleges odafigyelést igényel az újrafelhasználás. Hiszen nem elegendő arra gondolnunk, hogy a megmaradt ételből hogyan tudunk újat kreálni, hogy mindenki jó étvággyal egyen belőle, és ne vesszen kárba, hanem arra is, hogy az adott ételféleséget tejes vagy húsos edényben főztük-e, mert ettől függ, hogy mit mihez használhatunk fel. Ezért, ha a maradékot a „mélyhűtő-íz” elkerülése végett dupla csomagolásban vagy jól záródó műanyag dobozban a fagyasztóba tesszük, feltétlenül írjuk rá, hogy mi van benne, mikor fagyasztottuk le és milyen besorolásba – tejes, húsos, párve – esik. Helytakarékossági szempontból a legcélszerűbb megfelelő méretű műanyag dobozban a mélyhűtőbe tenni az ételt, majd, miután megfagyott, kiemelni a dobozból, és dupla csomagolásban, megfelelő felirattal ellátva visszatenni a fagyott kockát.

 

Rizs: kisebb adagokban jól fagyasztható. Igen alkalmas töltelékekhez: ha húsosban főtt, töltött paprikához, ha pedig tejesben, akkor tejfölös töltött zöldségekhez. Csupán arra kell figyelni, hogy időben elővegyük a mélyhűtőből, hogy legyen ideje kiolvadni. A tejesben főtt rizst újragondolva rizskoch vagy tejberizs is készülhet a maradékból.

Petrezselyem és egyéb zöldfűszerek: ezek könnyen „felejtődnek ott” a hűtőszekrény legalsó polcán. Érdemes megelőzni a bajt: kiáztatni, megszárítani és nejlonzacskóban lefagyasztani a zöldeket.

Paprika-paradicsom: talán csak egy fél paradicsom vagy egy szelet paprika maradt meg a tízórais dobozban – még jó, de senkinek nincs hozzá kedve. Ezeket érdemes megmosva felkockázni, és zacskóba téve lefagyasztani. Néhány hét alatt lábosnyi mennyiségű, már előkészített zöldség várhatja a fagyasztóban, hogy sorra kerüljön. Csak egy kis hagymát kell alá párolni, és öt perc alatt a tűzön rotyoghat a lecsó.

Leveszöldség: a kissé megfonnyadt répát vízbe téve néhány óra alatt újra hámozhatóvá tehetjük. Ha nagyobb mennyiségű leveszöldséget szeretnénk eltenni, megtehetjük, hogy megtisztítjuk, és kisebb csomagokban a mélyhűtőben pihentetjük őket a későbbi felhasználásig. Ilyenkor persze már csupán krémleves készülhet belőlük. Ugyanígy járhatunk el a megmaradt zöldséglevessel: dobozba téve átvészelhet a fagyasztóban, hogy később zöldségkrém levesként kelhessen új életre, esetleg egy kevés új fűszerrel gazdagítva.

Főzővíz vagy zöldségkonzervek leve: a főtt krumpli főzővizét vagy a megpárolt cukkini levét ugyanúgy felhasználhatjuk levesek készítéséhez, mint a konzerv borsóról, kukoricáról vagy babról leszűrt folyadékot. Ha nem főzzük meg őket egy-két napon belül, a mélyhűtőben várhatnak a sorukra. Ezzel nemcsak a már meglevő folyadék kidobását előzzük meg, de a vízzel is spórolunk.

Gyümölcs: a tízórais dobozban délutánra árválkodó almaszeleteket, akárcsak a paprikát-paradicsomot, kockára vágva, zacskóban gyűjthetjük a mélyhűtőben. Amikor elérjük a megfelelő mennyiséget, almaszószt, gyümölcslevest, kompótot vagy gyümölcsös süteményt készíthetünk belőle. A fonnyadt banánt banánturmix vagy banános palacsinta formájában kelthetjük új életre.

Kenyér: ha megmarad egy kenyércsücsök vagy bárcheszdarab, akkor megszárítva zsemlemorzsát készíthetünk belőle. Ha házi készítésű péksüteményről van szó, tartsuk szem előtt, hogy tejesben vagy húsosban készült darabról van-e szó. A megmaradt szombati bár­chesz mákos gubává lényegülhet. Amennyiben hú­sos sütőben készült, úgy növényi tejjel készítsük el e klassszikust.

 

„[Bál táschit] a legösszeszedettebb figyelmeztetés az ember számára, hogy a világ és a benne levő dolgok

uraként ne éljen vissza az Isten által ráruházott pozícióval szeszélyes, szenvedélyes vagy egyszerűen átgondolatlan

pazarló rombolás által.”  (Samson Raphael Hirsch rabbi)