Környezettudatosság a kóser konyhában

Környezettudatosság, értékek megőrzése, források tudatos felhasználása, a pazarlás kerülése – napjaink kulcsszavai. A zsidó filozófiában azonban ezek a fogalmak már évezredekkel ezelőtt jelen voltak; összefoglaló néven bál táschitnak, a rombolás tilalmának nevezzük őket. 

A zsidó gondolkodásban igen fontos szerepet tölt be a kölcsönös felelősségvállalás koncepciója, illetve az Isten által teremtett világ védelme, így ez a micva arról szól, hogy vigyázzunk a minket körülvevő világ értékeire, és ne tegyük tönkre vagy semmisítsük meg azt, ami még használható. A parancsolat betartása a testünkre, a lelkünkre, a környezetünkre és a pénztárcánkra is jó hatással lesz.

 

A szükségtelen rombolás tilalma

A parancsolat gyökerét Mózes ötödik könyvében találjuk: „Ha ostromolsz egy várost hosszú időn át, harcolván ellene, hogy bevedd azt, ne pusztítsd el fáját, fejszét emelvén rá, mert ehetsz róla, de ki ne vágd azt, mert ember-e a mező fája, hogy ostrom alá jusson előtted?” (5Mózes 20:19-20.)

A talmudi rabbik ebből a tilalomból eredeztetik a szükségtelen rombolás tilalmát, vagyis azt, hogy nem semmisíthetünk meg vagy pazarolhatunk el semmit, amiből az embernek még haszna származhat, legyen az pénz, fűtőolaj, víz vagy élelmiszer. A Talmud egyik bölcse, rabbi Jismáel arra a következtetésre jutott, hogy ha a gyümölcsfákat tilos kivágni, mennyivel inkább tilalmas a termés megsemmisítése. A XII. században élt Maimonidész egyik leghíresebb művében a Misné Torában (A Tóra ismétlése) így ír: egy zsidónak tilos „háztartási javakat összetörni… betömni egy forrást, vagy élelmiszert megsemmisíteni”.

Ma általánosan elfogadott vélemény, hogy az élelmiszer, illetve a víz pazarlása a bál táschit, a pazarlás tilalmának megszegését jelenti. Ez természetesen egyáltalán nem azt jelenti, hogy a megmaradt ételt gondolkodás nélkül meg kell ennünk, nehogy kárba vesszen. Sőt! Aki túl sokat eszik, az a saját testének is kárt okoz, vagyis a mértéktelen fogyasztás több tórai micvának is ellentmond. Beszédesen illusztrálja ezt a gondolatot a XIII. századi Spanyolországban összeállított Széfer Háchinuch (Az oktatás könyve): vallásos zsidók „nem járulnak hozzá még egy szem mustár elveszítéséhez sem, mivel a legkisebb veszteség, vagy rombolás látványa rossz érzést okoz nekik.”

 

A pazarlás elkerülése egy pazarló korban

Napjainkban hatalmas mennyiségben használjuk fel – és pazaroljuk el – forrásainkat. A bál táschit micvája ezért sokszor kerül veszélybe, hiszen korunk embere nagymértékben hozzá van szokva a pazarláshoz. Amikor valaki még használható ételt dob ki, azzal nemcsak magát az ételt pazarolja el, hanem a mögötte álló energiát, pénzt, vízfelhasználást, munkát is a kukába hajítja.

Ha a Tóra ősi parancsolatának megfelelően nem pazaroljuk el az ehető ételt – odafigyelünk a lejárati időkre, mindig csak annyit készítünk, amennyire szükségünk van, időben hűtőbe tesszük a romlandó ételt, újragondoljuk a megunt, de még ehető ételt, illetve odaajándékozzuk olyannak, aki elfogyasztja –, akkor egyben élvezhetjük tudatosságunk ökológiai, gazdasági, valamint társadalmi hasznát is.

A fenti tórai idézetet bölcseink szerint értelmezhetjük a rossz ösztönünk ellen vívott csataként is. Samson Rafael Hirsch, a XIX. századi németországi rabbi és filozófus ezzel kapcsolatban meghatározta a pazarló magatartáshoz vezető személyiségjegyeket: harag, büszkeség, egoizmus. Ahhoz, hogy az ember pazarlás nélkül élhessen, szüksége van arra, hogy ezekkel ellentétes magatartásformákat alakítson ki magában: belső béke, alázatosság és önzetlenség. Ha átgondoltan, pazarlás nélkül fogyasztunk, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberekké válhatunk, hozzájárulva egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb világ kialakulásához.

 

Bál táschit a konyhában

Rendhagyó módon receptek helyett ezúttal konyhai tippeket osztunk meg, melyek segítségével csökkenthető a kidobott étel mennyisége.

Az első szabály, hogy előre gondolkodva főzzünk: nagyjából annyit, amennyi elfogy, figyelembe véve, hogy a hét melyik napján készül az étel. Arra is gondolnunk kell – kóser konyháról lévén szó –, hogy mit mivel tudunk együtt vagy egymás után enni. Ha késői ebédre húst szolgálunk fel, vacsoráig többnyire nem telik el a vallás szabályai szerint előírt hat óra ahhoz, hogy újra ehessünk tejeset.

Egy kóser konyhában különleges odafigyelést igényel az újrafelhasználás. Hiszen nem elegendő arra gondolnunk, hogy a megmaradt ételből hogyan tudunk újat kreálni, hogy mindenki jó étvággyal egyen belőle, és ne vesszen kárba, hanem arra is, hogy az adott ételféleséget tejes vagy húsos edényben főztük-e, mert ettől függ, hogy mit mihez használhatunk fel. Ezért, ha a maradékot a „mélyhűtő-íz” elkerülése végett dupla csomagolásban vagy jól záródó műanyag dobozban a fagyasztóba tesszük, feltétlenül írjuk rá, hogy mi van benne, mikor fagyasztottuk le és milyen besorolásba – tejes, húsos, párve – esik. Helytakarékossági szempontból a legcélszerűbb megfelelő méretű műanyag dobozban a mélyhűtőbe tenni az ételt, majd, miután megfagyott, kiemelni a dobozból, és dupla csomagolásban, megfelelő felirattal ellátva visszatenni a fagyott kockát.

 

Rizs: kisebb adagokban jól fagyasztható. Igen alkalmas töltelékekhez: ha húsosban főtt, töltött paprikához, ha pedig tejesben, akkor tejfölös töltött zöldségekhez. Csupán arra kell figyelni, hogy időben elővegyük a mélyhűtőből, hogy legyen ideje kiolvadni. A tejesben főtt rizst újragondolva rizskoch vagy tejberizs is készülhet a maradékból.

Petrezselyem és egyéb zöldfűszerek: ezek könnyen „felejtődnek ott” a hűtőszekrény legalsó polcán. Érdemes megelőzni a bajt: kiáztatni, megszárítani és nejlonzacskóban lefagyasztani a zöldeket.

Paprika-paradicsom: talán csak egy fél paradicsom vagy egy szelet paprika maradt meg a tízórais dobozban – még jó, de senkinek nincs hozzá kedve. Ezeket érdemes megmosva felkockázni, és zacskóba téve lefagyasztani. Néhány hét alatt lábosnyi mennyiségű, már előkészített zöldség várhatja a fagyasztóban, hogy sorra kerüljön. Csak egy kis hagymát kell alá párolni, és öt perc alatt a tűzön rotyoghat a lecsó.

Leveszöldség: a kissé megfonnyadt répát vízbe téve néhány óra alatt újra hámozhatóvá tehetjük. Ha nagyobb mennyiségű leveszöldséget szeretnénk eltenni, megtehetjük, hogy megtisztítjuk, és kisebb csomagokban a mélyhűtőben pihentetjük őket a későbbi felhasználásig. Ilyenkor persze már csupán krémleves készülhet belőlük. Ugyanígy járhatunk el a megmaradt zöldséglevessel: dobozba téve átvészelhet a fagyasztóban, hogy később zöldségkrém levesként kelhessen új életre, esetleg egy kevés új fűszerrel gazdagítva.

Főzővíz vagy zöldségkonzervek leve: a főtt krumpli főzővizét vagy a megpárolt cukkini levét ugyanúgy felhasználhatjuk levesek készítéséhez, mint a konzerv borsóról, kukoricáról vagy babról leszűrt folyadékot. Ha nem főzzük meg őket egy-két napon belül, a mélyhűtőben várhatnak a sorukra. Ezzel nemcsak a már meglevő folyadék kidobását előzzük meg, de a vízzel is spórolunk.

Gyümölcs: a tízórais dobozban délutánra árválkodó almaszeleteket, akárcsak a paprikát-paradicsomot, kockára vágva, zacskóban gyűjthetjük a mélyhűtőben. Amikor elérjük a megfelelő mennyiséget, almaszószt, gyümölcslevest, kompótot vagy gyümölcsös süteményt készíthetünk belőle. A fonnyadt banánt banánturmix vagy banános palacsinta formájában kelthetjük új életre.

Kenyér: ha megmarad egy kenyércsücsök vagy bárcheszdarab, akkor megszárítva zsemlemorzsát készíthetünk belőle. Ha házi készítésű péksüteményről van szó, tartsuk szem előtt, hogy tejesben vagy húsosban készült darabról van-e szó. A megmaradt szombati bár­chesz mákos gubává lényegülhet. Amennyiben hú­sos sütőben készült, úgy növényi tejjel készítsük el e klassszikust.

 

„[Bál táschit] a legösszeszedettebb figyelmeztetés az ember számára, hogy a világ és a benne levő dolgok

uraként ne éljen vissza az Isten által ráruházott pozícióval szeszélyes, szenvedélyes vagy egyszerűen átgondolatlan

pazarló rombolás által.”  (Samson Raphael Hirsch rabbi)

 

További receptjeinket és cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.