Demecs Zsolt: A Tóra Népe
Ezt a méltósággal és örömmel teli szép könyvet a Népszava avatott fotóriportere, Demecs Zsolt írta és fényképezte. A zsidó vallást nem a vallási teendők sokaságán keresztül akarta bemutatni, „hanem az Istenhez való tartozás kifejeződésének életképeivel.” A szöveg szempontjából fontos – írja az Előszóban a szerző -, hogy nem zsidó nézőpontból készültek.” Ennek ellenére „sosem maradt kívülálló, mindenhol bizalommal fogadták.”
A mű sok szálon kapcsolódik az EMIH-hez és a Sász Chevrá lubavicsi zsinagógához, ugyanis a könyv elkészítésére a szerzőt egy ottani élmény indította. Egy napon, még „2002-ben egy bérház belső udvarában lévő zsinagógából különös dallamú, kántáló férfihang mintha Jeruzsálem óvárosából szólt volna.” – írja a szerző. Az élmény hatására ott, a Vasvári Pál utcában kezdett el fotózni, majd utána folytatta a Dohány és a Kazinczy utcában.
Demecs Zsoltnak nem volt könnyű dolga, hiszen az ünnepeken nem fotózhatott, így például a szeder estét ábrázoló peszáchi kép is egy másik alkalommal készült.
A szerző örömmel jegyzi meg, hogy munkája során került természetes és közeli kapcsolatba egy évezredeken át megőrzött kultúrával. A munka befejeztével tudni véli a nagy titkot: „az emberek felett álló akarat örökíti át a zsidó vallásgyakorlást nemzedékről nemzedékre, az idők végezetéig.”
A 149 oldalas, több mint 160 gyönyörű színes képpel teli könyv-album, kapható a könyves boltokban és a Chábád Központban (V. Károly krt. 20.) Ára: 6990,-Ft.
Dina Rosenfeld tollából, Ilene Winn-Lederer csodálatos eredeti rajzaival először jelenik meg magyarul kisgyermekeknek, 4-6 éves korig zsidó témájú könyv. A mű bibliai történetet dolgoz fel Mózes első könyvéből gyermekek számára. Amikor Izsák negyven éves lett, Ábrahám elküldte szolgáját, Eliézert a sivatagon túlra, Árám Náhárájimba testvéréhez Náchorhoz, hogy fiának a saját családjából megfelelő feleséget keressen. Az Örökkévaló ugyanis megtiltotta Ábrahámnak, hogy a fiai Kánaán lányai közül vegyenek maguknak feleséget.
Amikor Eliézer a kúthoz ért, kitalált egy próbatételt. Ábrahám különleges vendéglátásáról és segítőkészségéről volt híres, Eliézer elhatározta, hogy hasonló tulajdonságokkal bíró arát keres Izsák számára is. Minden lánytól vizet kér és az lesz a megfelelő, aki nemcsak neki, de a tevéinek is a szomját oltja.
A hároméves Rebeka volt az, aki kiállta Eliézer próbáját. Mielőtt a kúthoz ért már három emberen segített. Nemcsak Eliézer szomját oltotta, de adott vizet valamennyi tevének is. Csak azután tudódott ki, hogy Rebeka Ábrahám testvérének Náchornak volt az unokája, így lehetett később Izsák felesége.
Az Izraelben megjelent könyvet magyar fordításban a Nagy emberek kis korra sorozat első darabjaként az EMIH adja ki. 2390 Ft-os áron megvásárolható a Károly krt. 20 szám alatt.
Miri szereti a szombatot, de előtte annyi mindent kell csinálnia! Hogy hogyan készül Miri a hét legkülönlegesebb napjának fogadására, megtudhatjuk ebből a könyvből, amely nemcsak hasznos, mert összefoglalja a szombat fogadását megelőző tennivalókat, de az eredeti, finom színtónusú rajzok kifejezetten szemet gyönyörködtetőek. A szombat előkészületében a család minden tagjának, így főhősünknek Mirinek is ki kell vennie a részét. Nemcsak a takarításból, a bevásárlásból, a barcheszsütésből, a sábeszi vacsora elkészítéséből, hanem az ünnepi asztal megtérítéséből is. Miri segít kitenni a kidus-poharat, a kalácstakarót és a sábeszi gyertyákat is. Pénzt dob a cödokó perselybe, segít meggyújtani a gyertyákat, és miközben szemét eltakarja, elmondja az áldást is.
A 4-6 éves korú gyerekeknek szánt könyv eredetije 2003-ban Brooklyn-ban, a HaChaiKiadó gondozásában látott napvilágot. A szöveget Vámos Anna fordította magyarra. A művet az eredeti, igen esztétikus illusztrációival, melyeket Toua Leff készített, az EMIH Kiadó adja közre. 2390 Ft-os áron megvásárolható az EMIH központjában (Károly krt. 20.).
Egész évben szeretettel várja könyvkínálatával az érdeklődőket a Chábád Lubavics Alapítvány.
Imakönyvsorozat, ZsTsZ sorozat, Naftali Krausz sorozat, Mélységből kiáltok – kérdések a Holokausztból, Magyar Zsidó Zarándokkönyv és megannyi más érdekes olvasmány várja az olvasni vágyókat!
Megjelent: Egység Magazin 17. évfolyam 60. szám – 2014. augusztus 3.