Az American Girl népszerű babagyártó cég múlt héten, új, ünnepi babaruhákat és kiegészítőket dobott piacra. A gyerekek mostantól különleges ruhákba öltöztethetik babáikat: Eid Al-Fitr, Diwali, holdújév, Kwanzaa és Hanuka alkalmából. A kollekcióhoz egy füzet is tartozik, amely elmagyarázza az egyes ünnepek jelentőségét – tudtuk meg a Neokohntól, aztán kicsit jobban beleástuk magunkat a témába.
A Jewish Telegraphic Agency azt írja, hogy
a hanukai öltözet egy csillogó kék ruhát, ezüst cipőt, fejpántot és egy Dávid-csillag medálos nyakláncot tartalmaz, mindez 36 amerikai dollárért (11 ezer forint) vihető.

Hatalmas csoda! Nem állítanak valótlant, azonban nem ez az egyetlen hanukai baba a cég webáruházában, mi találtunk egy kissé bárgyúbb példányt is, de legalább a barna szemű kislányok sem maradnak idén kiskedvenc nélkül.

A 42 amerikai dolláros (13 ezer forint) baba, így egymagában nem feltétlenül juttatja az ember eszébe hanukát, azonban a hozzá tartozó 36 amerikai dolláros (11 ezer forint) szettel, már teljes a kép.

És ha még többre vágyik, kissé konszolidáltabb kivitelben is megveheti, plusz ehhez még egy Dávid-csillagos karkötő is társul, bónuszként olcsóbb is, mint az előző, csak 20 amerikai dollárt (6 ezer forint) kérnek érte.

Ugyanakkor ha ön sem elégszik meg a hanuka-hangulattal, örömmel tudatjuk, hogy sábeszi csomagot is lehet vásárolni a játékbabához. Ne aggódjon, ez csak 70 amerikai dollár (21 ezer forint), simán hozzácsaphatja az eddigiekhez.

És az izgalmakat még lehet fokozni, ha van annyira merész, egyben is megrendelheti Rebbeca lenyűgöző összeállítását, potom 234 amerikai dollárért (72 ezer forint), ami a fentieken kívül tartalmaz még két könyvet, egy kalapot bársony masnival, egy bársony táskát, nyakláncot, sálat és egy magazint, na, meg természetesen a fő attrakciót, a 46 centis babát.


Az American Girl nevű cég a Mattel tulajdonában van és élethű babáiról ismert, amelyek háttértörténete – és a róluk szóló kisregények és filmek sorozata – a világ minden tájára kiterjed és a történelem több időszakában játszódik. A cég 2009-ben adta ki első zsidó babáját Rebecca Rubin néven, akinek története a 20. század eleji Lower East Side-on játszódott. Bár ezt a babát nemrég nyugdíjazták, azért még rendelhető az óriásvállalat oldalán. Ezeket mutattuk meg fentebb. |