Kiállítás nyílt a Zsilipben a Kidőlt tölgyfák, szétszórt magvak fotóalbum bemutatása alkalmából, amely a megszűnt munkácsi zsidó közösség végnapjait mutatja be Horvát Éva fotóriporter és munkatársunk Cseh Viktor kultúrtörténész szemén keresztül. A kiállítás október 10-ig látogatható.
Kidőlt tölgyfák, szétszórt magvak – szinte lehetetlen ennél találóbb címet találni Horvát Éva fotóriporter és Cseh Viktor – magyarul és angolul – külön-külön kötetben, a Könyv Népe Kiadónál megjelent fotóalbumának, amely az 1990-es évek elején gyakorlatilag megszűnt munkácsi zsidó közösség végnapjait dokumentálja. Munkács szerepe nemcsak a magyar ajkú, az egész közép-kelet európai történetében kiemelkedő volt. Köszönhető ez a Lengyelországból a Karpátaljára érkezett, dinasztiaalapító Chaim Elazar (1868-1937) rebbének, aki köré olyan haszid udvar alakult ki, amelynek a hatása túlterjedt a vallás határain, lelki támaszt is nyújtott az itteni zsidóságnak. Jogosan nevezték Munkácsot a magyar ajkúak Jeruzsalemének. A lakosság felét-harmadát ebben az időben a zsidók alkották. A virágzó hitélet azonban korántsem párosult a zsidóság általános jólétével, a vallás volt az, amely lelkitámaszt adott a nehézségek túléléséhez.
Horvát Éva a zsido.com érdeklődésére elmondta, hogy az 1990-es évek elején három éven át dokumentálta az utolsó, azóta kihalt munkácsi haszid diaszpóra életét. Összességében nyolcezer képet készített, amelyből nyolcvan került be a fotóalbumba, s ezek közül jó néhány megszemlélhető a Zsilip zsinagógában október 10-ig nyitva tartó kiállításon is. A munkácsi diaszpórának, amely a 19. században még virágzó életet, a 20. században a szenvedés diktálta sors adatott meg. Közül számosan szenvedtek a Gulág kényszermunkatáboraiban, s nem kerülte őket a holokauszt sem, s akik túlélték ezeket a borzalmakat, és visszatértek szülővárosukba tovább igyekeztek folytatni ősi vallásuk hagyományait. A fotóriporternek még módja nyílt arra, hogy a közösség hétköznapi és templomi életébe bepillantson, s a legjellemzőbb pillanatokat meg is örökítse. A folyamatosan elöregedő közösség végnapjait a Szovjetunió felbomlását követően élte, s rövid gondolkodás után a megmaradtak Izraelbe és az Egyesült Államokba vándoroltak ki. Horvát Éva elmondta, hogy munkájához jelentős segítséget nyújtott Rékai Miklós néprajztudós A munkácsiak terített asztala című műve. Ennek nyomán olyan ősi szokásokat sikerült megörökíteni, mint a Jom kipur előtti napon másutt az engesztelésként a fej felett megforgatott tyúk (kakas) helyett a küszöb elé kitett hal. Horvát Évának annyira sikerült a munkácsi zsidó közösség bizalmába férköznie – mondotta, hogy még az egyébként tiltott szombati ima alatti fényképezést is megengedték a számára, sőt még a temetőben a halottak felkészítését a temetésükre is fotózhatta.
Ehhez a képek hátteréről az albumba szöveget író Cseh Viktor a zsido.com-nak elmondta, hogy a közösség végnapjait fotódokumentumok felbecsülhetetlen értékűek. A kivándorolt diaszpóra maradékai igyekeztek együtt maradni. Kivándorlásuk volt az életben maradásuk záloga.