A Chábád-Lubavics irányzat New York-i központjának sajtóosztálya, a hazai Chábád mozgalom képviselőinek kérésére utánajárt a Európai Zsidó Kongresszus (EJC) állítólag megfogalmazott állításnak, miszerint a szervezet olyan állásfoglalást fogadott el, hogy a Chábád mozgalom „veszélyt jelent az európai zsidóság képviseletének hatékonyságára”- írja a collive.com

A magyarországi neológ zsidóságot tömörítő Mazsihisz és a hagyományos vallásos irányzatok közt feszülő feszültség nem újkeletű, már a 19. századtól tetten érhető, írja a lap. A felekezetek közti feszültség nemrégiben ismét felszínre került annak okán, hogy a Maszihisz az Európai Zsidó Kongresszust (EJC) is belerángatta a hazai zsidó közéletet jellemző harcba.

A Mazsihisz állítása szerint az EJC ugyanis olyan nyilatkozatot fogadott el, mely súlyosan elmarasztalja a Chábád mozgalmat és amely azt állítja, hogy a Chábád mozgalom „veszélyt jelent az európai zsidó érdekképviseletekre.”

A nyilatkozat, a Mazshisz állítása szerint „elítéli a Chábád mozgalmat” és felszólal a nem-képviseleti joggal bíró szervezetek ellen, akik  „nem képviselik a kontinens zsidóságát a különböző kormányok előtt és megnehezítik a zsidó életet és a érdekképviseleti munkát… A nyilatkozat leginkább a gyors tempóban növekvő Chábád mozgalom ellen irányul, mely sok országban veszélyezteti a megfelelő érdekképviseletet és nem veszi figyelembe a történelmi gyökerekkel rendelkező közösségeket.”

Amikor a hírről értesült a Chábád-Lubavics mozgalom központi irodája, azonnal az EJC-hez fordult, hogy megérdeklődje a közlemény hátterét és valóságtartalmát, ugyanis a közleménynek az EJC honlapján semmi nyoma.

“Nemrégiben úgy értesültünk, hogy a Mazsihisz honlapján olyan döntésről született hír, mely szerint a brüsszeli székhelyű EJC vezetői egyöntetű állásfoglalást fogadtak el, mely a szervezet mind a 24 tagországát érinti.”- írta egy magyarországi Chábád képviselő a központnak emailen. „A honlap szerint az Európai Zsidó Kongresszus a Chábád-mozgalmat veszélyesnek tartja az európai zsidó közösségek munkájának szempontjából. Amikor azonban utána próbáltunk járni az esetnek, a nyilatkozatról semmilyen információt nem találtunk az EJC honlapján.”– folytatta a figyelemfelhívást a magyarországi Chábád képviselő. „Kérjük jelezzék, hogy valóban született e ilyen nyilatkozat a Chábád ellen.”

A Chábád-Lubavics központjának megkeresésére az EJC képviselője elmondta, hogy ő maga nem találja a Mazsihisz nyilatkozatát, ezért azt nem kommentálja. Ugyanakkor megerősíti, hogy a „Legitimációról és egységről” címet viselő nyilatkozat, melyet a brüsszeli székhelyű szervezet ez év januárjában fogadott el, és amelyet 42 zsidó közösség képviselői elfogadtak, elítéli a közösségek közti megosztás minden formáját.

„Megerősítjük, hogy a nyilatkozat nem a Chábád-mozgalomra vonatkozik, hanem nem-választott, képviseleti joggal nem rendelkező szervezetekre, amelyek számos alkalommal szólalnak fel a zsidó közösségek képviseletét hangoztatva.”

 

A COLlive.com egyébként a Mazsihiszhez is fordult, hogy kommentálja a fentieket, azonban válasz ezidáig nem érkezett.

Megszakítás