A legnagyobb zsidó dalszerzőre emlékezünk.
Az 1934-ben Kanadában született Leonard Cohen lengyel és litván eredetű, középosztálybeli zsidó családból származott. Anyai nagyapja, Rabbi Solomon Klonitsky-Kline a kovnói jesiva egyik vezetője volt, több vallási témájú könyv szerzője, a héber nyelvtan nagy ismerője. Apai nagyapja, Lyon Cohen rabbi a kanadai zsidó élet megszervezésében játszott jelentős szerepet, többek közt az első kanadai cionista szervezet alelnöke volt, és ő alapította az első angol nyelvű zsidó lapot Észak-Amerikában, a Jewish Times-ot.
Élete az elfogadás és az elutasítás, a siker és a sikertelenség hullámvasútja volt – igazi zsidó sors, a bolygó zsidóé. Élt Kanadában, Angliában, Amerikában és Görögországban is. Európában sokkal népszerűbb volt, mint otthonában, Amerikában. Amikor nagyjából egy évtizeddel ezelőtt egy menedzsere vagyonának nagy részét ellopta tőle, újabb turnékra indult, hogy pénzt keressen. Legutolsó albuma, a You Want it Darker a múlt hónapban jelent meg.
Cohen gyakran találkozott Bob Dylannel. Bár nyilvánvaló az eltérés kettejük művészete között, nyíltan felvállalt zsidóságuk és lírájukban a zsidóság motívumának gyakori megjelenése szoros összekötő kapocsként jelent meg közöttük.
Cohen többször járt Izraelben, és sosem mulasztotta el, hogy kifejezze az ország iránti szeretetét. 1973-ban, a jom kipuri háború idején, katonai csapatok előtt lépett fel, hogy ezzel erőt adjon az izraeli katonáknak, és lelkesítse őket. 2009. szeptemberében a BDS bojkott mozgalom izraeli koncertjének lemondására akarta kényszeríteni. A koncertet megtartották Rámát Gánban, a bevételt pedig egy, az arab-zsidó párbeszédet támogató csoportnak ajánlotta fel. Ez volt az a híres koncertje, melyen többször megszólalt héberül, és melyet – a béke eljövetelének reményében – a papi áldással fejezett be.
Nem közismert tény, hogy Cohen szombattartó zsidóként hunyt el. If It Be Your Will című száma egy általános héber imaformula, a ken jehi rácon változatával indul. A dal Istenhez szól, szövege a kábálát sábát, a szombatfogadás hangulatát idézi, amikor olyan zsoltárok is elhangzanak a zsinagógában, melyek azt írják le, hogyan örül a természet Isten uralmának:
Ha az az akaratod/Ha van választás/Teljenek meg a folyók/Ünnepeljenek a hegyek.
Emléke legyen áldott!
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.