Ki volt Eliháná bát Gáel?

Egy befolyásos és anyagilag független asszony az ókori zsidó társadalomban.

Egy 2500 éves, héber feliratú pecsét került elő a jeruzsálemi Óváros délkeleti fala mellett folyó régészeti ásatáson, mely Dávid király ősi fővárosát tárja fel. A pecsétbe egy előkelő asszony, Eliháná bát Gáel nevét vésték. Egy közelben talált másik pecsétnyomó egy férfi, Száárjáhu ben Sábánjáhu nevét hordozza. A feltárás egyik résztvevője szerint egy nőhöz tartozó pecsét igen nagy ritkaságnak számított az első Szentély időszakában. A pecsét tulajdonosa magas tisztséget töltött be, és jogosult volt kereskedelmi tevékenységet folytatni.

Ki volt tehát Eliháná és Száárjáhu? A pecséteket egy, az első Szentély fennállásának idején használt, nagyméretű épület romjai között találták. Ebben a korban Jeruzsálem elsősorban a mai városfalon kívül eső Dávid városát (Ir Dávid), a Templom-hegyet (Hár HáBájit) és e két városrész közötti Ofel-dombot jelentette. „Az első Szentély korából származó, héber feliratos pecséteket találni nem mindennapos eset, különösen, ha az egy nő tulajdona volt. Ez igen ritka lelet” – mondta el az egyik régész.

A pecséteket rejtő, faragott kövekből emelt épület talán az ősi város közigazgatási központjaként szolgált. Az ásatást vezető egyik archeológus, dr. Doron Ben-Ámi elmondása szerint „a most talált leletek olyan személyes pecsétnyomók voltak, melyeket okiratok hitelesítéséhez használtak, s gyakran a tulajdonosuk által viselt gyűrűbe helyeztek. A pecsét szövege tartalmazza a tulajdonos nevét, és emellett utal az illető származására és társadalmi rangjára is.”

Az előkelő asszony pecsétje féldrágakőből készült, és óhéber betűkkel, tükörírással szerepel rajta tulajdonosának neve. Dr. Chágáj Miszgáv, a jeruzsálemi Héber Egyetem oktatója szerint „a női neveket tartalmazó pecsétek mindössze néhány százalékát teszik ki a feltárt pecséteknek. Ennek oka az, hogy a nők nagy többsége nem rendelkezett saját vagyonnal. Ez a lelet egy kivételes helyzetben lévő asszonyról tanúskodik. Bár az Eliháná nevet nem találjuk meg a Bibliában, és nincs egyéb információ a birtokunkban az illető hölgyről, a nevét viselő pecsétnyomó miatt mégis biztosak lehetünk benne, hogy magas társadalmi rangja volt. Az eddig előkerült női pecsétek többségén a tulajdonos neve után apjának – és nem férjének – neve szerepelt. Így van ez Eliháná, Gáel lányának esetében is. Ez arról tanúskodik, hogy státuszát saját családjának, nem pedig házasságának köszönhette. Lehetséges, hogy Eliháná házassága után is megőrizte a vagyonához fűződő jogait és gazdasági függetlenségét, ezért is tüntette fel pecsétjén apja nevét. Természetesen ezek csupán feltételezések, mert nem ismerjük eléggé az adott korban érvényes jogi kereteket.”

Az Elihá név már ismert a kutatók számára a korszakból származó, ámoni néphez tartozó pecsétekről, és a bibliai Éli férfinév női változatának tekinthető. A pecsét kivitelezése is az ámoni kultúrát idézi, s ezért elképzelhető, hogy a pecsét készítője vagy akár tulajdonosa is a Jordán-folyó túlpartján élő ámoniak közül származott.

A bibliai Példabeszédek (Mislé) könyve említést tesz egy dicséretreméltó asszonyról, aki biztosítja családja megélhetését, amíg férje közügyekkel foglalatoskodik. „Keres gyapjat vagy lent, és elkészíti azokat szorgos kezeivel … Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel.” (Példabeszédek 10:13,23). A Júdeai-sivatagban, a második Szentély idejéből származó okiratok között található olyan, mely egy Bávátá bát Simon nevű földbirtokos asszony üzleti ügyeivel foglalkozik. Ebből is az következik, hogy – bár nem volt gyakori -, de éltek befolyásos és anyagilag független nők az ókori zsidó társadalomban.

Forrás: Ir Dávid