Vastag csomagot hozott a posta. Izgalommal bontottam fel. Kedves barátom, Oberlander Báruch rabbi lepett meg kiadói tevékenységének legújabb remekével a Jom Kipur-i imakönyvvel. Csakhát nemcsak egy gyönyörű, szokatlan színes képekkel díszített könyvet tartottam a markomban, hanem a rabbi úr könyvismertetést is kért. Könyvismertetést egy imakönyvről, méghozzá egy Jom Kipur-i imakönyvről. Miről is kellene írni? Fogas kérdés.
Kezdjük talán azzal, hogy tudjuk, nem minden hitsorsosunk jár naponta templomba. Attól ugyan senki nem lesz kevésbé zsidó, viszont a gyér templombajárásnak az a hátránya, hogy ha egy ilyen zsidó egy-egy ünnepnapon mégis betéved a templomba és ott a kezébe nyomnak egy agyonolvasott, rongyos, hiányos, rég temetésre ítélt imakönyvet, bizony nem tud vele mit kezdeni. Amennyiben a könyv imaszövegei magyar fordítással is rendelkeznek azok bizony meglehetősen elavultak, vagy, legyünk őszinték, kezdettől fogva rossz magyarsággal íródtak. Ez több szempontból is baj.
A magyar zsidóság nyelvi szempontból teljesen össze van nőve a magyarsággal. Itt Svédországban, ahol ezeket a sorokat írom a zsidók nagyon büszkék arra, ha már itt születtek és nem idegen kiejtéssel beszélik a svédet. Egy magyar zsidónak ilyen problémája nincs. Egy magyar zsidónál az a világ legtermészetesebb dolga, hogy kitűnően tud magyarul. Hiszen úgy az irodalom mint a színház vagy tudomány, mind tele van, és volt itatva kiválónál kiválóbb magyar-zsidó írókkal, színészekkel, tudósokkal. A héber nyelv oktatása viszont a háború után annyira visszaszorult, hogy az 1945 után felnőtt zsidók túlnyomó többsége nem tud héberül olvasni. Meg kell az imaszövegeket érteni, vagy elég csak gépiesen elhadarni és tovább lapozni? Ez a kérdés természetesen felesleges. A Talmud bölcsei igen világosan tudtunkra adják, hogy az imák szövegét – bármilyen nyelven – meg kell érteni!
Tehát, rajta nézzük meg egy pillanatra, hogy is fest ez a gyakorlatban: Édesapám darabokra olvasott ünnepi imakönyvét tartom a kezemben – magyarra fordította Schön József, Schlesinger Jos. könyvkereskedése, Budapest, VII. Király u. 1. – évszám hiányzik. Idézek a KolNidré imából: „És megbocsáttatik Izrael fiai egész községének és az idegennek is…” és így tovább. Hogy fordítja ezt a Sámson fohásza fordítója Sároni Simon? – „Bocsánatot nyer Izrael fiainak egész közössége még az idegen is, aki közöttük tartózkodik…” Hát így már egészen más. Az új fordítás hívebben, jobb mai magyarsággal adja vissza a szent szöveget. Bárki számára világos és érthető. Nem vált ki harsány derültséget tizenéveseink körében.
A Sámson fohásza azonban egy lépéssel tovább megy, magyaráz tanít. Megmondja, hogy honnan származik a Kitli és a tálit felöltésének szokása a Jom Kipur esti istentiszteleten. Megmondja pontosan mit, mikor, hogyan kell csinálni, mikor kell felállni, vagy leülni, meghajtani magunkat vagy leborulni Isten előtt.
A kitűnő pedagógiával írt jegyzetek Kraus Naftalinak köszönhetők. A „jegyzetek” szó tulajdonképpen helytelen meghatározás, mert Kraus Naftali tanít, történeteket mesél, forrásmunkákat idéz és segít az immár világos és érthető szöveg elolvasásához, befogadásához.
A könyv tipográfiailag is tökéletes alkotás. Jó papíron, szép betűkkel, a magyarázatok és utasítások ügyes elkülönítésével hozzájárul ahhoz, hogy a könyvet – bárki – minden külön segítség nélkül, azonnal használni tudja. Így a közös ima valóban ima és közös lesz.
Maurycy Gottlieb és Zálmán-Zuszja Kleinman festményeivel díszített látványos borítóval Fábián György kényeztet el bennünket.
Egy szó mint száz, olyan fontos, oly régen hiányzó könyvet tartok a kezemben, mely lehetőséget ad minden zsidónak arra, hogy nagyünnepünkön jól, tudva tudjon imádkozni, tanulni, elmélyülni. Talán ennek a könyvnek az olvasása ébreszti majd fel a minden zsidóban élő tudásvágyat, érdeklődést és ragaszkodást népünkhöz.
Nincs dicsérő szó, mely megfelelően méltatná Oberlander Báruch rabbi előrelátó, odaadó munkáját, melyet ezzel az új könyvvel is bizonyított. Egy ilyen könyv megjelentetéséhez természetesen nemcsak idealizmus, hozzáértés és a zsidóság szeretete szükséges. Pénz is kell hozzá. Sok pénz. És azok – sokan –, akik ez alkalommal is mélyen a zsebükbe nyúltak, hogy létrehozzák az ünnepi imakönyv kiadásának anyagi feltételeit, nem igényelnek köszönetet. Hiszen adni, zsidó módra, csendesen, szerényen kell. Így szép az. S mostmár rajtunk a sor. Tanulni, imádkozni és megmaradni.
Sámson fohásza – Engesztelőnap imarendje. Chábád Lubavics – Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület. Budapest, 1998. 935 oldal. 2900 Ft.
Megjelent: Egység Magazin 9. évfolyam 37. szám – 2014. július 30.