Rachel Azaria volt izraeli parlamenti képviselő megosztotta követőivel a közösségi médiában, hogy dédnagyanyja, Frieda Friedman kézzel írott levelet kapott Adolf Hitlertől. Ezt válaszul kapta az asszony arra a levélre, amelyet Paul von Hindenburg államfőnek küldött, aki 1933-ban a náci vezért kancellárnak nevezte ki a választás után – írja az israelhayom.

Azaria elmondta, hogy dédnagymamája arra akarta felhívni az idős elnök figyelmét, hogy miként változott meg az ország viszonyulása zsidó polgáraihoz. Frieda Friedman megírta, hogy vőlegénye az I. világháborúban esett el, akárcsak két testvére, miközben Németországért harcoltak. Egyetlen életben maradt bátyja a sérülései miatt megvakult. Mindhárom testvér kitüntetést kapott áldozatvállalásáért, és mint felhívta a figyelmet:

„…de most nyíltan felszólítanak a zsidók elleni erőszakos fellépésre. A zsidók elleni uszítás a gyávaság jele, tekintve, hogy a zsidók a németek mindössze 1 százalékát teszik ki”.

Hindenburg jelezte, hogy komolyan veszi a panaszait, és átadta Hitlernek a levelet, hogy reagáljon rá. Az újonnan kinevezett kancellár kézzel írt levelet küldött, azzal vádolva Frieda Friedmant, hogy alaptalan vádakat fogalmazott meg, ők nem szólítottak fel erőszakra a zsidók ellen. A levelet később a britek lefoglalták, jelenleg egy koblenzi archívumban található.

Fotó: Wikipédia

Megszakítás