KÁRPÁTALJA ELFELEDETT ZSIDÓI KöZöTT

 

Ahol valaha a Tóra-olvasás hangja szállt a levegőben, chéderek zsivaja és chászid udvarok nyüzsgése jellemezte a mindennapi életet, ahonnan az első héber gimnáziumok indultak hódító útjukra, ott ma temetői csönd veszi körül a halódó, mindenki által magára hagyott maradék zsidóságot. Van-e lehetőség mesterséges légzést alkalmazni, vagy pedig – Isten őrizz – fel kell hagyni minden reménnyel? Rekviem egy nagy múltú, kilátástalan jelenű és jövő nélküli zsidóságért.

 “Azon a napon… titeket, Izrael fiai, egyenként fognak összeszedni! Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén és akik szétszóródtak Egyiptomban… és leborulnak az örökkévaló előtt, a szent hegyen, Jeruzsálemben.”
(Ézsaiás 27:12-13).

Egy hetet töltöttem Kárpátalján mint a chábád mozgalom kiküldöttje. Városról városra járva kerestem testvéreimet, a még ott élő zsidókat. Találkoztam itt-ott néhánnyal, akiben még pislákol az örökmécs, a nér támid lángja; láttam gyerekeket, akik még el tudják mondani a Smá Jiszráélt; láttam öreg zsidókat, akik sírva fakadtak egy jiddis szó, egy rögtönzöttTóra-magyarázat hallatán, és mint Izrael vénei egykoron Egyiptomban, kétkedő hittel fogadták a hírt: íme, nem felejtették el őket, nem muszáj megfulladniuk az idegen környezet folyondárrengetegében.

Ungváron, Munkácson, Huszton, Beregszászon, Nagyszöllősön úgy fogadtak, mintha évtizedek óta nem láttak volna hagyományos küllemű zsidót – mint ahogy valóban nem is láttak.

 “Hivatalos” és “titkos” zsidók

A kárpátaljai utazásra készülve kaptam néhány címet, egy-két telefonszámot és egy kevés információt, ami leginkább feltételezéseken alapult. Az ottani zsidóság lélekszámáról például a pontos, számszerű adatokat talán soha, senki nem fogja tudni. Tény, hogy az általam bejárt városokban néhány ezer “hiteles”, azonosítható zsidó él. Ennyien vannak az “aktív” zsidók. Vannak, akik úgy vélik, hogy a zsidóság száma ennek többszöröse. Ezek a “titkos” zsidók, a marannoszok, akik eddig tagadták-titkolták zsidóságukat, és csak nagy nehezen szánják rá magukat, hogy felfedjék az igazságot. Az “ismert” zsidók között is van vegyes házasság.

A legutóbbi, 1989-es hivatalos népszámlálás adatai szerint Kárpátalján 2600 zsidó élt. A legnagyobb lélekszámú közösség az ungvári, ahol mintegy négyszáz zsidó él, és a munkácsi, ahol körülbelül hatszázan vannak. Nagyobb közösségek vannak még Huszton, Beregszászon és Nagyszöllősön, amelynek temetőjében a chábád mozgalom alapítójának, a ljadi Snéur Zálmán rabbinak az édesapja, reb Báruch nyugszik.

Sólet hús nélkül

Mindenütt örömmel fogadtak. Volt, aki annak örült, hogy családom egyik ága erről a vidékről került Budapestre, majd Amerikába. Voltak, akik láttak a magyar tévében, volt, akihez eljutott az Egység egyik-másik száma, volt, aki hallott Naftali Kraus könyvéről, Az ősi forrásról, amelyet magammal vittem és szétosztottam. Sok megkeseredett zsidó elcsodálkozott, hogy vannak még, akik érdeklődnek irántuk.

Mióta Mendl Jánkevics, az utolsó sakter fél évvel ezelőtt álijázott Husztról, egész Kárpátalján nincs kóser hús. Vannak néhányan, akik emiatt lemondanak a húsevésről. Az ungvári rásekol, reb Májer Moskovics sopánkodik: amióta a sakter elutazott, hús nélkül eszik a szombati sóletot…

Az elmúlt években sokan álijáztak, s még most is mennének, de inkább Amerika az úticél. A vegyes házasságban élők jobbára maradnak, bár az általános helyzet nagyon rossz.

Úti tapasztalataimról beszámolót küldtem az illetékeseknek. Azóta hallottam, hogy rövidesen kiküldenek egy héber tanítót, aki talán fel tudja éleszteni a kihűlt zsarátnokot. érdekes – és egyben szomorú _, hogy a volt Szovjetunió zsidóságával rengeteg magas szintű zsidó szervezet foglalkozik, hatalmas energiát és pénzt fektetve a munkába. Ezt teszi a Szochnut, a Joint és több nagy amerikai zsidó segélyszervezet. Kárpátalja, a volt Szovjetunió – ma pedig Ukrajna – szerves része az egyetlen kivétel. Itt a madár sem jár…

“Nincsenek zsidó lányok”

Ha élményekért utaztam volna, egy életre el lennék látva. Ungváron van egypár fiatal, egy-két bár micvá korú gyerek, egy idős tanító, Koppelmann Lajos, aki tud egy kicsit héberül. Ha lenne tankönyv, szívesen tanítana – azt hiszem, akadna tanítványa.

Szombatonként nagy nehezen jön össze egy minján. Könyvből lejnolnak: rengeteg vita van a különböző szokásokról, a szertartás mikéntjéről, mert nincs kit kérdezni. Feljegyeztem néhány zsidó gyerek nevét, aki szívesen részt venne a szarvasi táborozásban. Nagyon remélem, nem lesz akadálya, hogy ez az egyelőre mintegy ötven fiú és lány, az itteni zsidóság jövője, a nyáron Magyarországra utazhasson.

Ungváron van eltemetve A. J. Grünwald rabbi, a dédnagybátyám, aki az Árugát Háboszem című világhírű halachikus mű szerzőjének fia. Sírja rendben van tartva. A temető egyik sarkában azonban Slomo Ganzfried rabbi sírja nagyon elhanyagolt állapotban van, a sírkő omladozik. Csodálkoztam, hogy a Kicur Sulchán Áruch szerzőjének sírját nem ápolják. Megtudtam, hogy húsz dollárért meg lehet csináltatni a sírkövet, így hát teljesítettem ezt a micvát.

Munkácson nemrég még hétköznap is volt minján a templomban. Most már csak szombaton és ünnepnap van, mert sokan elutaztak, az öregek pedig nem tudnak odamenni télvíz idején. Tiszteletemre összegyűlt vagy huszonöt férfi, akiket Vider Hersi, egy helyi ászkán hívott össze. Tfilinje sokuknak nincs, így külön-külön tfilint légoltam mindenkivel. Volt köztük néhány fiatal is. Mindenki beszél jiddisül is, az idősebbek magyarul, sokan oroszul. Magyar és orosz könyveket, újságokat kaptak tőlem. A rásekol, reb Ávráhám Snejder, nemrég szívrohamot kapott, így nem volt jelen. A templom gábéja, a hatvanéves Chájim Slomo Ápfeldorfer nagyon vallásos családból származik. Fiatalkorában Tórát tanult, és a munkácsi héber gimnáziumot is elvégezte. Nemrég elkezdett hébert tanítani. “Ahogy tanítok, úgy jövök bele” – állapítja meg. Három felnőtt fia még nőtlen, mert “itt nincsenek zsidó lányok”. A kóser konyhát illetően “évközben nincs miről beszélni, mert nincs sakter, de Peszáchkor nálam glatt kóser” – mondja. A család Amerikába szándékozik kivándorolni.

“Magyar-orosz” ellentétek

A közelmúlt eseményei folytán itt is egyesületek alakultak, például a Menora kultúregylet vagy a különféle baráti társaságok, amelyek erőteljes (látszat)tevékenységet folytatnak, többnyire légüres térben. A gyenge zsidó élet a templom köré összpontosul. Itt kell tehát keresni a megoldást. Néhány napi itt-tartózkodás során is érezhető és kitapintható az ellentét a “magyar” zsidó “őslakosság” maradványai és a bevándorolt “orosz” zsidók között. Az utóbbiakat az elnyomó kommunista rendszer képviselőinek, janicsárjainak tartják. Próbáltam megmagyarázni, hogy nem vagyunk sem “magyarok”, sem “oroszok”: mindnyájan zsidók vagyunk, akiknek össze kell tartanunk, segítenünk kell egymást. Nem tudom, elértem-e valamit.

(Folytatása következik)

Baruch Oberlander

Megjelent: Egység Magazin 2. évfolyam 9. szám – 2014. július 28.