A jom kipur bejövetelét megelőző napon végezzük el a kápárá szertartását.
Csirkével, hallal, vagy – egyre inkább elterjedt módon – pénzzel váltjuk meg az életünket. A csirkét vagy halat a szegényeknek adják, a pénzt is cedákára, vagyis adománynak adják. Az állatot vagy a pénzt háromszor forgatjuk meg a fejünk fölött, és közben az erre az alkalomra írt imát mondjuk el (megtalálható az imakönyvben). Arra kérjük Istent, hogy a ránk kiszabott kemény ítéletet helyezze át az állatra, illetve váltson meg minket az ítélettől az adomány micvája által.
Nagymamámat arról kérdeztem, hogyan emlékszik vissza erre a szokásra:
Azt mesélem el, ahogyan a Karpfenstein [Karácsony Sándor] utcában volt, a háború után. Apuka és anya előző nap lement a piacra, vettek egy tyúkot az anyukának, vettek egy kakast az apukának, vettek egy csirkét nekem. Vettek a fiamnak egy kis kakast. Hazahozták, berakták őket a vízcsap alá a konyhában, eléjük raktak egy gyúródeszkát, avval elválasztották őket. Tettek nekik oda vizet, ott voltak egy napig. Utána erev jankiperkor reggel az apu hazajött a templomból, és elkezdődött a káporesz. Először az apuka csinálta, utána az anyuka csinálta, aztán én, végül a fiam. Az állatoknak össze volt kötve a lába, annál fogva kellett tartani, és a fejünk fölött hétszer megforgatni. Elég nehéz volt, mert azok is nagyon meg voltak ijedve, összevissza ugráltak.
Aztán, amikor mindenki kész volt, és elmondtuk, amit kellett, le kellett tenni a földre az állatot, félig rálépni a cipővel, és ezt mondani jiddisül:
Mir leben, dir dem tojt – nekem az élet, neked a halál.
Aztán elvitték a vágodába, de oda én már nem mentem el. Utána a szegényeknek adták.
Aztán egy időben hallal csináltuk. Az anya vett pontyokat maguknak, meg nekem, és a fiamnak vettek egy ilyen kis halat, keszeget, kárászt. Az könnyebb volt, bár az a ponty nagyon csúszós volt. Amikor már modernizáltuk a konyhát, és volt mosogató, nem csak egy csap, már nem lehetett ott tárolni a csirkéket. Akkor a fürdőszobában voltak. A halak meg úsztak a kádban. De hogy miért nem vették meg aznap, amikor csinálni kellett, azt nem tudom.
Gmár chátimá tová – jó végső bepecsételést kívánunk minden olvasónknak.