Kaczér Illés: Ne félj szolgám Jákob 5.

Kaczér Illés: Ne félj szolgám Jákob 5.

 

A gálgál és a gilgul titkai

 

1805 karácsonyán Napóleon tábornokai és miniszterei bevonultak Pozsonyba, hogy Ferenc tábornokainak és minisztereinek előírják feltételeiket. A Prímás-palotában folyt az alku, az Ephraim-palotában lázasan csomagoltak. Az osztrák császár mindhalálig gyűlölte a hódító franciát, akkor is, amikor egy világ szemeláttára összeölelkezett vele és még inkább, amikor hozzáadta a leányát. De mi volt az ő gyűlölete Nikolsburger Manasse gyűlöletéhez képest. Évekkel Austerlitz után mondotta egyszer Manasse papa: „Ha Nebuchodnecár hét évig baromként legelte a mező füvét, a Korzikai hetvenhét évig legelhet Európában, amelynek mezőit embervérrel trágyázta.” Akkor már Szentmiklóson laktak és Manasse nem is vágyott többé nagy vagyonra. Még örült is, hogy tönkrement és ezzel önmagáért és Izráelért vezekelt. Már tudott egyet-mást a Sorskerék és a Lélekvándorlás – a Galgal és Gilgul – titkairól, tudta, hogy az életet követő élet is kereng, változik, átalakul; haraggal és iszonyattal beszélt a sátán megszállottjairól, akik vissza-visszatérve a földi életbe mindent felégetnek és legázolnak és emberi jajszóra nincs fülük. De ismerni vélte Jesája próféta nagy víziójának a titkait is, a teljesülő korról, amely nem ismer többé háborút. És a vak szentmiklósi rabbi szavait idézve mondta:

– Addig már csak idők és időszőr idők fognak eltelni.

Zörgött a szekér és csilingelt a szán, tegnap történt? Trencsénben váltott lovakkal és váltott járművel utaztak tovább a Vág völgyében. Fel a hűvös Liptóba. Hogy didergett a pokrócban, láz verte a testét, félt a háborútól, amely elmaradt mögöttük, de utánuk jöhet. És úgy szerette volna látni a pohos kis Korzikait, amint szürke ménjén belovagol Pozsonyba és mellette gyászfekete lovon lehorgasztott fővel a jó Ferenc császár. „Azt úgyse láthattad volna, Ginácska”, mondta akkor Heléna mama, szinte csak hogy önmagát csitítsa, „a franciák császára el se jött Schönbrunnból.” Helén mama se szívesen hagyta ott Pozsonyt, ahol már kezdett a család gyökeret verni. De tehetett-e mást? Manasse papa kimondta: Szentmiklós, ki mert itt ellentmondani? Manasse vesztette el Austerlitzot, egyedül ő határozhatta meg, merre történjen a visszavonulás.

Szentmiklóson távoli rokonok éltek, a tehetős Holischauerek, akik egy emberöltővel előbb költöztek oda Morvaországból. Megtették, amit tehettek: tanáccsal, áruval és hitellel segítettek. A Nikolsburgereket az idők és üzletek viszontagságai és maguk a tönkremenések sem tudják végképpen letörni. Született üzletemberek, talpra állnak, összeszedik magukat. Mint jószemű kereskedő Manasse papa már az első hetekben észrevette, hogy a szegénynek mondott Liptónak sok mindene van és a juhok ott nemcsak jó tejet, de tömött bundát is adnak. Ezzel az észrevétellel alapozta meg a Nikolsburger-féle nyersbőrüzletet, amelyet később veje, Fürth Azriel, a „Nikolsburger és Fürth” cég alatt virágzásra juttatott.

Manasse papa Liptóban egyéb nagy átalakulásokon ment keresztül. Üzleti érdeklődése hanyatlott s az összeomlást követő új lendülete ernyedt. Ötvenegynéhány évvel még fiatalos volt és alkotóképes. De Manasse Austerlitz alatt iszonyúbb dolgokat is láthatott, mint raktárai égését. Erről azonban egyre ritkábban beszélt és a család a magatartásában beállt változásokért nem az átélt háború üzleti és lelki megrázkódtatásait, hanem új környezetét, és elsősorban Kunicz Juda Lőb rabbit okolta.

Juda Lőb rabbi már ifjabb éveiben is tiltott gyümölcsön élt: a titkos tanokat bújta az éjszakák és kamrája rejtekében. Hívei a józan és szigorú Morvában meglesték és mint valami baljós bajkeverőt elűzték maguk közül. A szentmiklósiak elnézőbbek voltak hozzá. A betűk árnyai és a gyertyák fukar fényei okozták-e vagy a még árnyéklóbb és a még reszketőbb fények, amelyek a szférák világából törtek a szemébe? Öreg korára teljesen megvakult. De még tizenhárom évig halott szemmel kereste a titkokat. Manasse papának élete utolsó szakában a két kihűlt szemgolyó világított. Ahelyett, hogy üzletfeleit, a földesurakat és a parasztokat látogatta volna, a világtalan kabbalistánál töltötte el napjait. Olthatatlan szomjúsággal kereste a megismerést a betűk és a számok jelentőségéről, a világteremtés rejtélyeiről, a lélekháromságról és a három emberi lélek útjairól születésen innen és halálon túl; tudni akarta a titkokat a méretek határtalanságáról, a határok mérhetetlenségéről, az erők és okok ki és besugárzásáról, a kezdeti akaratról és a végső okról és Arról, akiből a szférák kiindulnak és visszatérnek és akinek neve Én-Szof: Végenincs. Ha otthon ült, nem üzleti könyveiben lapozgatott és már nem is a Talmudban és kommentárjaiban, de egyre remegőbb kézzel a Kabbala könyveiben. A „Zohár” és a „Széfer Jecira” olvasása közben észre se vette, hogy a földi napok is múlnak, a leányai nőnek, öregednek, Ráchel már túlvan a menyasszonyi korhatáron, idestova huszonkettő és még mindig nincs meg a hozomány és a vőlegény. És ha a pénz meg is lett volna valahogy, Manassénak eszébe se jutott, hogy a leányt sietve férjhez kell adni, mert maholnap a másik kettő, Hanna és Gina is soron van.

A leányok vörösre sírták a szemüket, Helén asszony pörölt és panaszolt. Manasse papa járta a maga álomútját és nem tűrte, hogy zavarják. Csak negyedfél évvel Austerlitz után riasztotta fel egy váratlan értesülés. A hírt Mordecháj hozta egy forró nyári napon Bécsből, ahova katonai bekecseknek való bőrt szállított, de pénzt nem hozott haza. A Korzikai megint itt van! Aspernnél a körmére ütöttek, de Wagramnál visszaütött. Győr alatt szétverte a magyar nemesség inzurgens seregét, a Duna túlsó partjáról ágyúzza Pozsonyt. A Vár ég, a Zsidóutca megint menekül… Helén mamának mindezt nem mondták, nem akarták megrémíteni. Helén mama akkor épp Manasse papával veszekedett, mondta a magáét.

– Ha azt akartad, Manasse, hogy a leányaid vénleányok maradjanak, igazán fölösleges volt eljönnöd Nikolsburgból.

Ezúttal Manasse papa nem Juda Lőb rabbi fejével; hanem a maga régi fejével gondolkodott. Felvette a feléje dobott kesztyűt.

– Ha azt akartam volna, nem szaladtam volna Pozsonyba velük. Úgy látszik, elfelejtetted, hogy Pozsonyban férjhez adtam hármat.

– A megmaradt hárommal azonban akár vissza is utazhatsz Morvába. És miért jöttél el Pozsonyból? A vejeid ott maradtak.

(Folytatás következik)