A talán még el nem szalasztott a lehetőség. Az 1946-os Párizsi Béketárgyalások és az azok eredményeként megszületett 1947 februári Békeszerződés számos fontos, megkerülhetetlen alapértéket és feladatot fogalmaztak meg a szerződésben résztvevő európai országok, ezen belül az elpusztított Európa, annak hagyományai és megsemmisített közösségei rehabilitálása, újjáélesztése, megőrzése érdekében.
Ez a feladat különböző sikerrel került teljesítésre Európa szerződésben részvevő országaiban. Tán nem érdemes minden ízében részletezni, hogy ezek az elvárások Európa keleti felén más és más módon és mértékben kerültek implementálásra. A zsidóság kárpótlása, a túlélő közösség továbbélésének biztosítása a szerződés restitúciós részének egyik legfontosabb klauzuláját képezték. Más és más módon lehetett és kellett, lehet és kell ezeknek a kötelezettségeknek eleget tenni olyan, a szerződésben érintett országoknak, ahol soha nem is volt, vagy egyszerűen csak nem maradt, értékelhető és szabad szemmel is látható méretű zsidó közösség, mint olyan országok és közösségek esetén, ahol, és lényegében egyetlen ilyen közösségről beszélhetünk, a közösségi pusztítások után megmaradt egynegyednyi zsidó közösség 90 (!) százaléka visszatért, vagy ott maradt a pusztítás színhelyén.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.