A napokban került a kezembe dr. Komoróczy Szonja Ráhel nagyon érdekes angol nyelvû könyve, amit eredeti címe címen 2011-ben a MTA Judaisztikai Kutatóközpontja adott ki. A könyv felsorol több, mint 700 olyan könyvet, amiben legalább részben jiddis nyelvû szöveg található. Minden könyvhöz csatol egy bibliográfiai leírást, és egy jelzetet, hogy a könyvet melyik könyvtárban lehet fellelni. Sok könyvrõl szerepel még a könyv címlap másolata is, így még könnyebb azok azonosítása.
Érdekes volt számomra, hogy a könyvtáraknak szóló köszönetnyilvánítások között szerepel, a híres lubavicsi könyvtár New Yorkban mi a neve?, ahol a szerzõ megtalált sok magyar kiadású jiddis könyvet. Továbbá olvassuk a Bevezetõben (19. old.), hogy a világhíres bibliográfus, Chájim Lieberman (1892-1991), az elõzõ lubavicsi rebbe titkára, és a lubavicsi könyvtár elsõ könyvtárosa volt az, aki részben összeállította a következõ magyar varosokban kiadott héber és jiddis nyelvû könyvek listáját: Paks, Munkács és Ungvár, mindezt a lubavicsi könyvtárban található nagygyûjtemény alapján.
A bevezetõ tanulmányból azonban hiányoltam, hogy nem tárgyalja a jiddis nyelv jelentõségét Magyarországon. Ennek kapcsán álljon itt egy pár gondolat.
Elõször egy idézet Schõn Dezsõtõl (Tíz millió zsidó nyelve, Kolozsvár, 1942, 57. old.): „A jiddis nyelv és a zsidó vallásos élet szerves összetartozását Szófér Mózes pozsonyi fõrabbi, a reform korszak ortodox szemléletû zsidóságának nagy lelkipásztora ismerte fel a legvilágosabban … figyelmeztette a zsidó tömegeket … hogy most, amikor az elvilágiasodás következtében a vallás veszélybe került, a nyelvhez kell fordulnia segítségért … Figyelmeztette híveit, hogy tartsanak ki a jiddis nyelv mellett, mert a tõle való elszakadás egyet jelent a zsidóságtól való elszakadással, vagy legalábbis megkönnyíti azt.”
Tudni érdemes, hogy valójában nem egy, hanem két jiddist beszéltek Magyarországon, ahogy általában két részre oszlik a magyar zsidóság: oberlándra és unterlándra, vagyis a Dunától nyugatra esõ területekre, ahol régen – kb. az elsõ világháborúig – az askenáz, azaz a nem chászid zsidóság fellegvára volt, és a Dunántúl – Kárpátalja régióra, ahol nagyon sok volt a chászid. Az oberlándi jiddis az inkább egy németes jiddis volt, ami igazán megközelítette a „hochdeutschot”, az unterlándi jiddis pedig valódi jiddis volt, sajátos tájszólással. Sajnos a szerzõ a könyvek leírásánál nem mindig jelöli, hogy melyik könyv jiddis, és melyik csak németes jiddis nyelvû (lásd pl. 256. old: „judeo német”, 297. old.: „Német nyelven héber betûkkel”).
A két jiddis „nyelv” szembenállását jól tükrözi a következõ eset. Lichtenstein Hilel rabbi Ét láászot cimû könyvének több kiadása szerepel Komoróczy könyvében (246. old. #4., 273. old. #3., 277. old. #1.) azzal a jelöléssel, hogy „az egész könyv jiddisül van”. Valójában a könyv nyelve inkább az oberlándi jiddist használja. Olyannyira, hogy amikor 1967-ben kiadták ezt újra Brooklynban, akkor „lefordították” azt unterlendi jiddisre, és ezt külön jelölték a címlapon is.
Errõl a könyvrõl írja Komoróczy egy másik tanulmányban (Studies in Responsa Literature, Budapest, 2011, 118. old.), hogy a könyv egyedülálló, abból a szempontból, hogy az egészet jiddisül írták, annak ellenére, hogy a rabbinikus irodalom általában héberül íródott. Ezzel Lichtenstein rabbi „kiszelesítette a jiddis használatát, hogy megfelelõ legyen a rabbinikus irodalomra is… Mi több, Lichtenstein azt kérte, hogy a sírján csak ez a könyve legyen megemlítve, látszólag a legfontosabb könyvének tartotta, még a szent nyelvû könyveinél is fontosabbnak.” Ezzel annyi a probléma, hogy Komoróczy nem értette meg, hogy általában, amikor egy rabbi jiddisül ír egy könyvet, az annyit jelent, hogy az egyszerû embereknek, vagy nõknek írja, akik általában nem tudtak héberül. Ez az oka, hogy ezt kívánta említeni a sírján, mert úgy érezte, hogy ezzel sikerült neki tömegeket megszólítania.
A könyvek leírásánál nagyon helyesen található olyan rubrika is, amit a szerzõ „Holdings”-nak nevez, vagyis, hol és melyik könyvtárban található ez a könyv. Meglepõ, hogy milyen sok helyen jelzi, hogy a lubavicsi könyvtárban fellelhetõ. Sajnálom, hogy az egyik legfontosabb gyûjtemény elkerülte a szerzõ figyelmét, itt pedig arra az hebrewbooks.org, vagy chabadlibrarybooks.com címen fellelhetõ internetes nagy „könyvtárra” gondolok, ahol több, mit ötvenezer rabbinikus könyv olvasható és tölthetõ le ingyen (érdekességként említem, hogy ez mind egy New York-i lubavicsi chászid munkája). Az olvasó, aki kíváncsi lett valamelyik itt felsorolt kiadványra, leginkább és legelõszõr ott tudja megtalálni a keresett könyvet.
Ha a szerzõ ezt a forrást is használta volna, akkor megtalálhatott volna olyan mûveket is, amelyekrõl így csak más bibliográfiákból, mintegy másodkézbõl szerzett információt. Ilyen például a Meged jeráchim (sic!!) cimû folyóirat (314. old. #2), és sok más hasonló. Megmentette volna a hibától a Möchákél chájim cimû könyv esetében (249. old. #11) is, mert láthatta volna, hogy az csak héber nyelvû, és nincs benne semmi jiddis. Újabb könyveket is találhatott volna, mint például a Pri Jáákov címû könyv, aminek könyvünkben szerepel két budapesti kiadása (1858, 1870), míg a harmadik 1882-es, szintén budapesti kiadás kimaradt..
Más könyv is hiányznak Komoróczy munkájából. Rosenthal Móricz, aki 1844-ben jelenttette meg Peszáchi Hágádáját (lásd 53. old. #30), már 1841-ben adott ki hasonló formában imakönyvet, Jiszrael könyörgései egész évre címmel, amelynek a birtokomban van egy másolata. Ugyanúgy hiányzik az egyik jánosházai egylet Jahres-berichtje, ami megjelent Gyõrben 1897-ben. Ennek reprintje a következõ könyvben található: Barabás Györgyi: Magyarországi zsidó hitközségek, egyletek, társulatok éves beszámolói, a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme kiadása, Budapest, 2009, 3. kötet 1286-1312. old.
Egy teljesen más fajta könyvlistát is hiányoltam ebbõl a az öszeállításból, ez pedig a jiddis nyelvû latin betûs könyveké. Kettõ is van ebbõl. Az elsõ: Blau Henrik-Láng Károly: Szájról szájra, Pápa 1941 (reprint kiadása a Chábád Lubavics Egyesület által Budapest, 1995). A címlap szerint ez a könyv tartalmazza „a zsidó templomi és magánéletben használatos héber szavak, általánosan alkalmazott rövidítések, valamint jiddis (zsargon) kifejezéseknek kiszólások és közmondásoknak betûsoros jegyzéke és magyarázata”. A másik pedig: Oberlander Báruch (fõszerkesztõ): Az õrködés éjszakája – Peszáchi Hágádá, a Magyar könyvklub és a Chábád Lubavics Egyesület közös kiadása, Budapest, 1999. A 30. oldalon található: „Má Nistáná: A jiddis verzió”.
Pontatlanságok is vannak a könyvünkben. Például Berger Benjámin (131. old. #228) nem volt rabbi Beledben, és 1924-ben kiadott könyvének elsõ kiadása nem jelenhetett meg 1858-ban Fürthben, ahogy az Komoróczynál szerepel. Érdemes itt is megjegyezni, hogy a New York-i 1970-es kiadásban ezt a könyvet is „lefordították” a jiddis-német nyelvbõl unterlendi jiddisre, „azért, hogy érthetõ legyen a mai olvasónak” (lásd uo. 7-8. old.).
Végezetül szeretném leszögezni, hogy a Jiddis könyvkiadás Magyarországon címû munkával egy nagyon fontos bibliográfiai mû került az olvasókhoz, ami egy ez idáig még fel nem feldolgozott témának az elsõ tanulmánya. A magyar zsidó kultúra egyik kevéssé feltárt területe a jiddis nyelvû irodalom, így hiánypótló ez a bibliográfia, ami segít felkutatni az érdeklõdõknek és a téma kutatóinak a jiddist tartalmazó mûveket. Jó lenne, ha akár a szerzõ, akár mások tovább foglalkoznának ezzel az izgalmas témával és további tanulmányok, kötetek követnék ezt a munkát. Várjuk õket!