Jicchák Herzog államelnök kérdéssel fordult az amerikai egyetemek vezetőihez: Hogy kaphatnak helyet a Hamász támogatói az intézményeikben? Miután az október hetedikei szörnyű események nyomán az antiszemitizmusukról eddig is hírhedt egyetemeken és egyetemi campusokon fellángolt a zsidógyűlölet, az izraeli elnök nyílt levelet fogalmazott meg, melyet az Arutz7 is közölt:

Az amerikai egyetemek és főiskolák vezetőinek,

Izraeli vezetőként eltöltött sok-sok évem során gyakran gondoltam vissza a Cornell Egyetemen és a New York-i Egyetemen eltöltött napjaimra. Ezeken az egyetemi campusokon szereztem meg a kritikus gondolkodás képességét, mely egész életemben jó szolgálatot tett számomra. Ott ismertem meg az akadémikus kutatás és vita legmagasabb sztenderdjeit. Hasznomra vált a briliáns és türelmes tantestület, a diákok sokfélesége és az intellektuális szabadság semmi mással össze nem téveszthetően amerikai atmoszférája.

Mint olyan ember, aki mindig is felnézett az amerikai egyetemek sztenderdjére, soha nem tudtam volna elképzelni azokat a képeket és hangokat, melyek az október hetedikei tragédia óta eljutottak hozzám. Izrael állam elnökeként az elmúlt hónapot azzal töltöttem, hogy a tragédia által sújtott közösségeket látogattam meg, több mint 1400 gyászoló családot és a több mint 240 túsz rokonait. Igyekeztem vigaszt nyújtani azoknak, akik túlélték azt a mészárlást, mely a holokauszt óta a legtöbb zsidó áldozatot követelte, azt a szadista atrocitást, melynek az áldozatok megerőszakolása és megkínzása is része volt.

Mindeközben értesültem arról, hogy a Harvard Egyetemen bántalmazzák a zsidó diákokat. Egy zsidó diákot megtámadtak a Tulane Egyetemen, a Cooper Union College-ban a zsidó hallgatók a könyvtárba zárkóztak be, miközben a csőcselék odakint üvöltözött. A zsidókat népirtással vádoló poszterek, a kollégiumi szobák ajtajára festett horogkeresztek, gyűlölködő és megalázó tüntetések – túlságosan sok példa van ahhoz, hogy mindet felsoroljam. Mindez nem a társadalom peremére szorult rétegekben történik, hanem a tudomány fellegváraiban, azokban a termekben, melyeknek a humanizmus, a fejlődés és a tényfeltárás zászlóshajóinak kellene lenniük. És nem az egy évszázaddal ezelőtti Európáról beszélünk, hanem az Egyesült Államokról 2023-ban.

A vita – foglalkozzon bármilyen kérdéssel, akár Izrael tetteivel is – mindig üdvözlendő. Ez magától értetődő. Ahogy azonban Amerika a saját háborúiban már megtapasztalta, a civil lakosság között rejtőző, szívtelen terroristák elleni harc kínzó kihívást jelent és olyan helyzeteket, melyekben a döntés cseppet sem könnyű. A campuson történt események azonban nem vitát jelentenek, hanem az egyetem és annak elveinek bemocskolását. Hogyan lehet bárkinek helye bármilyen főiskolán vagy a civilizált világban, aki a Hámász által elkövetett rémtetteket jóváhagyja, felmenti vagy dicsőíti?

Azok ösztönöztek engem, akik világosan szóltak. Megnyugtatott, amikor a Cornell Egyetem kirúgta azt a professzorát, aki kijelentette, hogy „felvillanyozta” a mészárlás és az is, hogy a Harvard Egyetemen működő Hilél [zsidó csoport] diákjai elnöki látogatásban részesültek. Ha segítségükre lehetek, mindig készen állok egy őszinte beszélgetésre, és szívesen választ adok a legfogósabb kérdésekre is.

Mindannyian történelmet tanuló diákok vagyunk és mint ilyen, tudjuk, hogy a zsidókat célba vevő hamis ideológiák mindig szélesebb ívű intellektuális összeomlást jeleznek. A most látott események nemcsak a zsidó diákokat fenyegetik, hanem azoknak az intézményeknek az egészségét is, melyek elengedhetetlenül fontosak a mi civilizációnk és általában a civilizáció szempontjából.

Ebben a nehéz időszakban a morális vezetés létfontosságú. Igen jelentős következményekkel bírna az Önök, az igazgatók számára, ha nyilvánosan és egyértelműen elítélnék az október hetedikei barbár cselekedeteket. Hiszem, hogy a diákoknak és a tantestületnek szintén tiszta hangra van szüksége, mellyel kijelentik, hogy a szólásszabadság kiemelkedően fontos érték, ám az egyes emberek és csoportok elleni erőszakot hirdető, egy egész ország, Izrael megsemmisítésére felszólító beszéd elfogadhatatlan a campuson és nem szabad tolerálni. Minden egyes intézmény képes arra, hogy azzal küzdjön az antiszemitizmus terjedése ellen, hogy létrehoz egy munkacsoportot, melynek az a feladata, hogy a campus számára akciótervet fejlesszen ki a campus számára, mely a szélesebb társadalom szemében is világítótoronyként szolgálhat.

A jelenlegi konfliktus sokkal több, mint egy Izrael és a Hámász közti összecsapás: a kérdés az, hogy vajon a felvilágosult világ megvédi-e az emberiesség alapvető normáit vagy úgy dönt, hogy elfogadja, sőt, támogatja azok megsértését. Vagy olyan pillanattá válik e történelmi esemény, mely előrevisz minket a konstruktív cselekedetek felé – vagy olyanná, mely visszafordíthatatlan hanyatlást eredményez. A szabad országok minden polgárának el kell döntenie, hogy hol állnak, ám keveseknek van olyan felelőssége, mint Önöknek, aki tudás és a kultúra letéteményeseinek. Jelenlegi döntéseik formálják majd a történelmet és emlékezni fognak rájuk.

Tisztelettel:

Jicchák Herzog,

Izrael Állam elnöke

 

Megszakítás