JesiVAkáció 2001 – Egy kellemes meglepetés

 

Hogy Jesivába járjak, arra körülbelül annyi esélyem volt születésemtől fogva, mint Barbra Streisandnak, aki ugyanezzel a problémával küzdött a Yentl című filmben. Ő egy másik megoldást választott, bár lehet, hogy egyszerűen nem volt még föltalálva a JesiVakáció intézménye. (Ha lett volna, az nagyban leegyszerűsíti a film cselekményét.) Az enyémről persze belátom, hogy kevésbé merész és fantáziadús vállalkozás volt.

A későbbi kellemetlen meglepetések elkerülése végett úgy gondoltam, a beiratkozáskor még egyszer felhívom a szervezők figyelmét a Jesiva jellege, és a nemem között feszülő ellentmondásra, de készségesen megnyugtattak, hogy JesiVakációról van szó, ami ugye merőben más alapszabályokkal bír, mint egy igazi Jesiva. Valamint nem ebben az egy dologban tér el tőle: például hét közben is működik.

Semmi nem állhatott az utamba. A két hetes nyári iskola elsősorban olyanok számára volt meghirdetve, akik a zsidóság alapjaival szerettek volna megismerkedni, akik tehát ezt nem hozták természetes módon magukkal otthonról. Úgy éreztem, ennek a kitételnek teljes mértékben megfelelek – nem csak a már meglévő tudásom kiegészítéséről volt szó.

Kellemes meglepetés volt, hogy ezt nem is kellett titkolni, szabadon lehetett bármit nem tudni. A fontos az volt, hogy megkérdezd. Illetve, hogy kérdezz – akármiről. Az előadásokon és szemináriumokon kívül volt is egy olyan óra, ami éppen e célból volt fenntartva: Kérdezd a rabbit!Ugyanez a felfogás jellemezte magukat az órákat is, amelyek gyakran a kérdve kifejtés módszerével a szabad gondolkodás szellemében folytak. A tárgyak között volt Chászid filozófia, Talmud-tanulmányozás, Héber olvasás, Maimonidész magyarázatai, A zsidóság mindennapjai – természetesen mindegyikből csak néhány csepp. De azokban a tenger.

Az iskola nem ért véget az órák végén: a tanárok szívesen fogadták a javaslatokat, véleményeket, sőt még a kritikát is; ezeket akár ebéd vagy vacsora közben lehetett megvitatni – természetesen kóser ételek mellett. (Finomságuk a programnak helyet adó Gán Menáchem óvoda szakácsnőjét dicséri.) Ezen kívül a programba beletartozott a gyertyagyújtás és a szombat fogadása is a Vasvári Pál utcai zsinagógában, ami sokunknak külön élményt jelentett.

Az iskola szívesen látta a “haladókat” is, ugyanis, mint kider?lt, a Jesivakáció évente ismétlődik, de témáiban mindig megújul. Ezt fogja tenni jövőre is, 5762-ben.

A kurzus anyagának kinyomtatott tananyaga megrendelésre kapható a kiadónál. Ebben olyan anyagok foglaltatnak, amelyek a mai napig magyar nyelven nem jelentek meg.

Megjelent: Egység Magazin 12. évfolyam 46. szám – 2014. július 31.

 

Megszakítás