A Föld második legnépesebb országa mellett Srí Lankán is fogadták az izraeli szakembereket.
Természeti katasztrófák és terroresemények – ezek azok a helyzetek, amikben Izrael gyakorlott szakemberei kifejezetten sok tapasztalattal bírnak. Az American Jewish Committee (AJC) és az United Hatzalah nevű szervezetek összefogásának köszönhetően nemrég Ázsiában is megosztotta tapasztalatait a katasztrófa elhárításban résztvevő szakemberek egy csoportja.
A zsidó állam szakértői elsőként Gurgáonban tartottak tréningeket a helyieknek, majd Új Delhibe mentek, ahol a képzés során több tucatnyi embernek segítettek tanácsaikkal – derül ki az Algemeiner írásából.
Az AJC igazgatója, Shira Loewenberg hangsúlyozta, a kezdeményezés „arra az erőre is rávilágít, amivel Izrael bír” a különböző katasztrófahelyzetek elhárításában.
Dov Maisel, az United Hatzalah vezetője szintén kiemelt fontosságúnak látta a nemzetközi tréning-sorozatot. „Nagyon inspiráló látni, hogy az egyes országokban hogyan működnek a különböző mentőcsapatok, és mennyi minden van, amit megoszthatunk vagy tanulhatunk egymástól” – fogalmazott a szakember.
zsido.com
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.