Számtalan katona köszönheti életét azoknak a páncélozott járműveknek, amelyek megvédték őket a golyóktól, bombáktól és a rögtönzött robbanószerkezetektől Irakban és Afganisztánban.

A mostani gázai hadművelet is megmutatta, hogy a legújabb fegyveres konfliktusokban mennyire más jellegű támadásokra kell számítaniuk az egységeknek, mint korábban. Különösen igaz ez a városi harcokra, ahol rögtönzött robbanószerkezetek és drónok jelenthetik a legnagyobb veszélyt.

Ugyanezt a páncélzatot építik be most abba a 150 ezer darabos új járműflottába, amely a korábbit, a jól ismert Humweekat váltja fel. Valószínűleg az ezekkel közlekedő katonák nem is tudják, hogy az életüket védő rendszert egy izraeli kibucban fejlesztették ki – írja a nocamels.com.

Az észak-izraeli Sasa kibucban, a libanoni határhoz közel, tejüzem és fagylaltos üzletlánc működik, valamint kivit, almát, avokádót és grapefruitot termesztenek. Nem mellesleg itt található a Plasan, a katonai járművek páncélvédelmi technológiájának világelső gyártója is. A cég több milliárd dolláros szerződéseket kötött többek között az amerikai hadsereggel. Sikerét az addigi, úgynevezett gondolaszerkezet megkérdőjelezésével érte el. Más cégek gyakorlatilag acéldobozokat terveznek, hogy a jármű belsejében lévő „puha célpontokat” biztonságban tartsák.

„Volt egy alternatív elképzelésünk” – kezdi Nir Kahn, a Plasan tervezési igazgatója. „Úgy tekintettünk rá, mint egy Ikea szekrényre, nem pedig mint egy hegesztett acéldobozra.” – magyarázza a szakember.

A doboz ugyan működőképes megoldás, de nagyon nehéz, drága és hosszú ideig tart az építése. A Plasan radikális alternatívát dolgozott ki: ez egy „összeszerelős készlet”, amely könnyebb, olcsóbb és sokkal jobban adaptálható, mint a dobozos kialakítás, de közben ugyanolyan szintű védelmet nyújt. Ez az ikeás „barkácsolás” azt jelenti, hogy különböző anyagokat tudnak használni a megfelelő helyeken, mint például kerámiát, kevlárt és kompozitokat.

A Plasant 1985-ben alapították, amikor az Izraeli Védelmi Erők a Hezbollah által támogatott fegyveresek ellen harcolt Dél-Libanonban. A seregnek szüksége volt könnyű, de páncélozott járművekre, ugyanis már nem volt frontvonal, mindenhol járőrözni kellett, amire nem alkalmasak a tankok – idézi fel Kahn.

„Nem vagyunk ismert vállalat, még Izraelben sem” – mondja az igazgató. „De mi vagyunk az ütőkártya, amit más cégek tartanak a kezükben. Csendben, a háttérben dolgozunk. Nem csinálunk nagy felhajtást, nem csapunk nagy zajt.” – foglalja össze az üzleti filozófiájukat a szakember.

 

Megszakítás