Szombat este 8 órakor feloldották Izraelben a beltéri kötelező maszkviselésre vonatkozó rendeletet, amely a még érvényben lévő néhány koronavírus-korlátozás egyike volt — írja a Neokohn az ujkelet.live cikke alapján.

„Idén – a Mimuna maszk nélkül” – írta Naftali Bennett miniszterelnök szombat este Twitteren, utalva a pészahot követő népszerű marokkói zsidó ünnepre.

Bennett miniszterelnök és Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter múlt héten közös nyilatkozatban jelentette be a beltéri kötelező maszkviselés eltörlését. A döntés nem vonatkozik a fokozottan veszélyeztetett helyekre, így a kórházakra, repülőjáratokra, idősotthonokra, valamint a karanténba tartózkodóknak is kötelező marad.

Bennett és Horowitz közölte, hogy a döntés a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős csökkenése miatt született. A Knesszet Egészségügyi Bizottságának azonban, amelynek elnöke Idit Szilman, május 1-je előtt meg kell vitatnia a kérdést.

A bizottságnak jogában áll visszavonni a kormány döntését és visszaállítani a maszkviselést.

Izrael eredetileg április 1-jét jelölte meg a maszkmandátum visszavonásának időpontjaként, de a BA.2 variáns megjelenésével, amely 30 százalékkal fertőzőbb, mint az omikron, a döntést elhalasztották.

Fotó: Jelleke Vanooteghem on Unsplash

 
Megszakítás