Öt hónapja nem mutat be a német-francia Arte csatorna egy, az európai antiszemitizmusról szóló dokumentumfilmet. Az indok: a film állítólag túl elfogult Izrael irányában.
Az Arte tévécsatorna immár közel fél éve nem hajlandó műsorra tűzni egy, a közszolgálati WDR által számára gyártott Kiválasztva és kizárva – zsidógyűlölet Európában c. dokumentumfilmet, amely néhány európai ország (köztük Magyarország) erősödő antiszemitizmusát volt hivatott bemutatni. Sophie Hafner és Joachim Schröder alkotása ugyanis az Arte hivatalos indoklása szerint eltér az eredetileg eltervezett koncepciótól, nem üti meg az általuk elvárt újságírói standardot, ráadásul „egyoldalúan Izrael-párti”, és a franciaországi terrorfenyegetettség idején csak olajat önt a tűzre azzal, hogy bemutatja az ott élő palesztin közösségek zsidóellenességét. Az Arte visszautasította az antiszemitizmus vádját is, ami azért különös, mert azzal senki sem vádolta őket.
Az ügy az elmúlt napokban óriási vihart kavart Németországban, ismert történészek és holokauszt-kutatók, mint Götz Aly és Michael Wolffsohn követelték a film bemutatását, ehhez csatlakozott aztán a Németországi Zsidók Központi Tanácsa is. A párizsi Le Monde éppúgy „cenzúráról” beszélt, mint az ismert német antiszemitizmus-kutató, Monika Schwarz-Friesel. Míg a nyomás ellenére a filmjogokat birtokló WDR további gondolkodási időt kért a megoldásra, a Bild Zeitung bulvárlap úgy döntött, korlátozott időre elérhetővé teszi a 90 perces dokumentumfilmet. A Bild – a Die Welt-tel együtt – az Axel Springer kiadó zászlóshajója, amely arról híres, hogy elkötelezett Izrael és a német-izraeli barátság erősítése mellett. A kiadó közölte, céljuk, hogy mindenki maga alkothasson képet a filmről.
A két újságíró eredeti terve valóban az volt, hogy átfogó képet adjon például a brit, a magyar, a görög, vagy a svéd új antiszemitizmusról, ám kritikusai szerint ehelyett az alkotók a közel-keleti konfliktus kitárgyalásának szántak hangsúlyos szerepet. Ennek azonban az az oka, hogy a film készítői történeti kontextusában akarták bemutatni a főleg a nyugati muszlim közösségekben virulens antiszemitizmust, és ez a jelenség elválaszthatatlan az izraeli kül- és belpolitikával kapcsolatos eseményektől (a gázai hadjárat, az „apartheid-állam” hazugságának sulykolása, a „megszállt területek” mantrájának folyamatos emlegetése, stb.). 2014-ben például Németországban azzal a rigmussal tüntettek Izrael gázai hadjárata ellen, hogy „Hamas, Hamas, Juden ins Gas” (Hamász, Hamász, zsidókat a gázba).
A 170 ezer eurós büdzséből készült film bemutat neonácikat éppúgy, mint Izraelt bojkottálni akaró baloldali-alternatív BDS-aktivistákat, vagy a hírhedt Cion bölcsei iránt lelkesedő hippiket, francia munkásmozgalmi antiszemitákat és muszlim zsidógyűlölőket. Megszólal Jürgen Elsässer volt szélsőbalos lapkiadó, aki egy berlini tüntetésen egyszerre óv Európa „eliszlámosodásától” és „elizraelisítésétől” és „elamerikásodásától”.
Hafner és Schröder tehát annyiban valóban koncepciót váltott, hogy a film készítése közben úgy döntöttek, tisztázni akarják az olyan félremagyarázásokat és hazugságokat, mint pl. az Izrael alakulásakor történt állítólagos „népirtás” a palesztinokkal szemben. Ezért elutaztak Gázába is, ahol messze nem azokkal a borzalmas viszonyokkal találkoztak, amelyek némelyek számára az Izraellel szembeni dühöt magyarázzák. Felteszik viszont a kérdést, hová folytak az ENSZ és az EU által hosszú évek óta nyújtott segélymilliárdok, és megkérdőjelezik számos civil szervezet palesztinbarátságát is.
A két dokufilmes azért sem érti a WDR kifogásait, mert a január végi elutasítás óta egyszer sem keresték meg őket azzal, hogy a vitatott részeket átbeszéljék.
Munkatársunktól