Száz évvel ezelőtt, egykori üzemeket és kisebb gyárakat befogadó, jobbára földszintes házak fölé egy ékszerdoboz emelkedett, 1924. január elején ott avatták fel a kerület máig aktív zsinagógáját, a Páva utcait. A csodálatos, Baumhorn Lipót által megálmodott épület centenáriuma kapcsán a zsinagóga múltjának, felépítőinek, s így a ferencvárosi zsidók nagyobb részének a nyomába eredünk. Tartsanak velünk a Judapest anno legújabb, háromrészes sorozatában is!
A ferencvárosi zsidó történet kezdetei
Pest zsidó lakossága egészen a 19. század második feléig a Belső-Erzsébetvárosban koncentrálódott, ezután viszont fokozatosan költöztek át más kerületekbe is. A Józsefváros és Ferencváros találkozásánál, az Üllői út és Mária utca sarkán már 1867-ben egy imaházat rendeztek be Atlasz Samu, Kohn Jakab, Szauer Ármin és Weiszkopf Jakab lelkesedésének köszönhetően.1
Idővel az imaház egy másik Mária utcai bérházba költözött, majd Weisz Mór (1862–1937) templomi elöljáró báró Thoroczkay Viktorné telkén, a Soroksári (1906-tól: Ráday) utca 31. szám alatt bérelt helyiségben rendezett be egy új imaházat.2 A megnyitás jelentőségét mutatja, hogy az 1872. szeptember 26-án tartott avatáson a beszédet dr. Kayserling Meyer (1829–1905) Dohány utcai főrabbi tartotta, az egyházi énekeket pedig Friedmann Mór (1826–1891) főkántor vezette.3
Ez, az első – területileg is – ferencvárosi zsinagóga eleinte csupán egy kis konyhából és egyetlen szobából állt, melyet idővel karzattal egészítettek ki, így bővítve az állandó ülések számát 437-re.4 Ebben a szerény és zsúfolt helyiségben dicsérték az Örökkévalót a ferencvárosi zsidók, egészen 1906-ig, amikor a hatóságok biztonságtechnikai és tűzrendészeti szempontokra hivatkozva lelakatolták a Ráday utcai imaházat, így a környékbeli zsidók zsinagóga nélkül maradtak.
A Ráday utcai imaház mellett,5 a Ferencváros egy másik csücskében a Remete (ma: Sobieski János) utca 13. szám alatt 1904 nyarán megnyílt a IX. ker. Izraelita Imatársulat „igen csinos helyisége”, mely a körúttól távolabb élő zsidók vallásos életét könnyítette meg,6 s a későbbiekben sok tekintetben összefolyt az „régebbi” közösség hit- és kulturális életével. 1926-tól Bergmann A. Fülöp volt tábori rabbi vezetésével a Remete utcában működött a „Ferencvárosi Tiféresz Bachurim Talmud Önképző Kör” is, melynek külön fiú- és leánycsoportja volt.7
Ki tarthat igényt nagyzsinagógára?
Miután a Ráday utcai zsinagóga „kerületi templom” volt, vagyis azt a tagjai tartották fent, ezért a pesti neológ hitközségnek nem volt kötelessége megoldani a kialakult helyzetet, ám a jóindulatukat tükrözi, hogy a hitközség elöljárósága az imaház bezárása után röviddel egy megbeszélésre hívta az ismertebb VIII. és IX. kerületi zsidókat, hogy informálódjon, hogy kik és miben lehetnének egymás segítésére. A találkozón először Weisz Mór emelkedett szóra, és leszögezte, hogy az imaház tagsága a jövőben is áldozatkész, de a hitközségtől várja a kezdeményezést, konkrétabban egy építkezésre alkalmas telket, lehetőleg az addigi imahelyük közelében. A második felszólaló, Eisler Mihály viszont már erélyesebben fogalmazott, meglepetésének adott hangot s „indítványozta, hogy mindenekelőtt a hitközség jöjjön tisztába önmagával, hogy egyáltalában akar-e templomot építeni és ha igen, hol és miként, mert ez elsősorban a hitközség dolga. Ha ez meglesz, lehet tagokhoz fordulni, ívet köröztetni közöttük és bizonyára kellő áldozatkészségre talál.”8
Eisler felvetése a megjelentek többségében visszhangot váltott ki, azonban napvilágra került még egy elég fontos kérdés, nevezetesen, hogy vajon tényleg csak a ferencvárosiaknak kellene egy állandó nagyzsinagóga, vagy annak a józsefvárosi hittestvéreket is kellene-e szolgálnia. Mert előbbi esetben 400, utóbbi esetben 1200 ülőhelyes templomot kellene építeniük – ami egyébként egy igen furcsa számítás volt, ugyanis ez időben Ferencvárosban 8947, a Józsefvárosban pedig 26.421 volt a zsidó lélekszám; az az évi nagyünnepekre pedig előbbi kerületben hat, utóbbiban 20 ideiglenes imaházat kellett berendezni az előzetes kérvények alapján.9
A fenti számokból is kiderül, hogy a két kerület zsidó lakossága egyértelműen külön zsinagógáért kiált, mely a „Zsidó pap” álnéven írt hosszú, élesen megfogalmazott publicisztikából is kicseng, aki egyúttal emlékeztetett a belvárosi zsidók hasonló problémájára is: „Mert ugyan kérem, az a 8947 zsidó lélek Ferencvárosban nem tarthat igényt egy templomra, csak úgy, mint valamely vidéki község, mely 4–5000 lelket számlál? […] És vajon, ha azok a vidéki hitközségek, sokkal kisebb lélekszámmal, képesek százezreket ily szent célra előteremteni, az a pesti nagy hitközség ne volna arra képes? […] Templomot kell tehát emelni a Ferencvárosban és a Józsefvárosban, sőt, mielőbb a Lipótvárosban is. Talán akkor azok a lipótvárosi zsidó mágnás urak és asszonyok is betévednének néha-néha abba a zsidó templomba és esetleg éppen akkor, mikor azt hallják az ott szónokló rabbi ajkáról, hogy voltak már nekünk nemesi címerekkel ellátott mágnásaink, előkelő királyi és udvari tanácsosaink, igazi minisztereink, de azért nem tartotta őket vagyonuk és méltóságuk távol a zsidóságtól, a zsidó templomtól, hanem ellenkezőleg: legbiztosabb támaszai, leglelkesebb hívei voltak felekezetüknek! Talán majd akkor megesik az a csoda is, hogy nemcsak a lipótvárosi bazilikába elmenni lesz psütt a lipótvárosi zsidó hölgyeknél, hanem a lipótvárosi templomba is!”10
A szócsata viszont nem változtatott a helyzeten: a ferencvárosi zsidóknak nem hogy nagyzsinagógájuk nem volt, de már imaházuk sem. A faramuci helyzetet végül is az agilis elöljárójuk, Weisz Mór vezetésével oldották meg, úgy, hogy tetemes költségek mellett az addigi imaházat felújították, majd 1907. március 9-én ünnepélyes Isten-tisztelet keretében újraavatták. Azonban hiába lett új imaházuk, méret szempontjából még az addigiaknál is rosszabbul jártak, ugyanis a szabályozások szerint az imaszékek számát 137 férfi és 94 női ülésre kellett csökkenteni.11
Költözés a Páva utcába
A tatarozott Ráday utcai imaház nem volt megfelelő az egyre gyarapodó közösségnek, így az imaház vezetői egy alkalmas telek után kezdtek kutatni, ahová egy reprezentatív zsinagógát építhetnének.
A telket végül is a Páva és Tűzoltó utca sarkán találták meg, melyet 1909 második felében, 198 ezer koronáért vásároltak meg a német származású belatini Braun Géza (1872–1931) likőrgyárostól.12 A telek, melyen raktárhelyiségek álltak, meglehetősen nagy volt, ugyanakkor továbbra sem orvosolta a józsefvárosi zsidók (a mai Corvin-negyedben élők kivételével) zsinagógahelyzetét, hiszen a többségük lakóhelyéhez alig volt közelebb, mint a Dohány utcai zsinagóga, ezért aztán kimondva, kimondatlanul is egyértelművé vált, hogy a két kerület zsidó lakosságának külön zsinagógája lesz.
A Páva utcai raktárhelyiségeket rekord gyorsasággal, alig néhány hónap leforgása alatt ármeneti zsinagógává alakították. 1910. február 19-én, a szombat esti Istentisztelet keretében elbúcsúztak a Ráday utcai imaháztól. Alkalmi szónoklatot – az akkor még – a Szilágyi utcában működő „Emberbarát” imaház egyleti rabbija, Rosenberg Ármin (1860–1936)13 tartott, s egyben köszöntötte Weiszkopf Jakab (1835–1911) háztulajdonos elöljárót, aki a ferencvárosi közösség legrégebbi tagja volt, az eredeti négy alapító egyike.14
Weiszkopf úr egyébként a pesti neológ hitközség jótékonysági ügyosztályának egyik főembere volt, tagja a chevra kadisa választmányának is, akit nekrológjában úgy jellemeztek, hogy: „Konzervatív, vallásos életet élt, de jelszava mindig a béke volt, melyet lelkesedéssel hirdetett.”15
A „Béketemplom” álma
A raktár-átalakítás természetesen közel sem jelentette a ferencvárosi zsidó közösség kiteljesedését, azonban a saját telek jelentős biztosítékkal kecsegtette őket, hogy idővel számukra is reprezentatív zsinagóga épülhet. Az meglehetősen világos volt a IX. kerületi zsidók számára, hogy jelentősebb hitközségi támogatásra rövid időn belül nem számíthatnak, hiszen egy új körzeti zsinagóga, az Aréna (ma: Dózsa György) úti éppen akkortájt, 1909-ben készült el.
„Ezerkilencszáz-tizennyolcat írtak akkor, amikor formát öntött az az óhajtás, hogy a régi templom helyén díszes Isten-házát kell emelni. A harctereken javában ömlött a vér, sok-sok zsidó hős mellére tűztek fel fényes medáliát, de még több zsidó hős került jeltelen sírba idegen országok sziklás hegyei között. Odakünn dörögtek az ágyúk, az ispotályok ágyain magasra szökött a lázmérő… idehaza pedig félkezű hősök, apátlan árvák, szemük fényét veszített szülők buzgón imádkoztak a világot megváltó békéért. És a szívekben mindent túlharsogó békevágynak az eredménye ez a templom. Ezerkilencszáz-tizennyolcban úgy határozott a Páva utcai templomkörzet választmánya, hogy béketemplomot épít az Úr dicsőségére”16 – kezdték a ma is ismert Páva utcai zsinagóga keletkezésének történetét a korabeli zsidó sajtóban.
A IX. kerületi templomkörzet célja
Az újjászervezett pesti neológ hitközségi templomkörzetek közül elsőnek – 1920. február 22-én – a IX. kerületi (Baross utca–Ferencváros) alakult meg, mely ez időben nem kevesebb, mint 28 ezer lelket számlált. A megalakulás alkalmából Weisz Mór templomelöljáró a következőkkel üdvözölte a megjelenteket: „Két év alatt évtizedekre való munkát végzett a ferencvárosi zsidóság. Vallásban, jótékonyságban, áldozatkészségben az első sorokba küzdöttük magunkat. Megalakulunk nemcsak a mi körzetünk üdvére, hanem nagy és hatalmas anyahitközségünknek segítésére.”17 Majd a kiváló belgyógyász és gyermekorvos dr. Zahler Emilt (1875–1956) ajánlotta elnöknek, akit az egybegyűltek hangos és hosszas ovációval szavaztak meg.
Zahler doktor, aki ekkor már bő két évtizede aktívan vett részt a ferencvárosi zsidó közösség építésében – jó maga a Remete utcai imaházban kezdte meg a kerületbeli vallásos életét –,18 különösen szívén viselte egy méltó, kerületi nagyzsinagóga megalkotását. Az őszi nagyünnepekkor már csak látványnak is méltatlan volt, hogy hívők százai szorultak a Páva utcai zsinagóga udvarára.19
„Egybeforradás isteni csarnoka…”
A ferencvárosi zsinagóga évtizedes mulasztásának végét 1921. november 10-e jelentette, amikor a kerület előkelőségei és vezetői körében elhelyezték a Páva utcai nagyzsinagóga alapkövét. De a „Béketemplom” álma ekkor már túlmutatott azon a vágyon, hogy maguk mögött hagyják az első világháború fájdalmas veszteségeit, hiszen ekkor a zsidóknak már a vörös- és fehérterror antiszemita kilengéseit, sok esetben gyilkolásait is szerették volna egy fájón érzékeny, de lezárt korszakba zárni. Ahogy Zahler doktor fogalmazott:
„Úgy érzem, hogy ennek az alapkőnek elhelyezésével nemcsak magunknak emelünk templomot, hanem megkezdjük hazánk újjáépítő munkáját is. Úgy érzem, hogy ez a templom a kiengesztelődés, megbékülés és egybeforradás isteni csarnoka lesz, amelynek oltárán egyformán imádjuk Istenünket és szeretett magyar hazánkat. Úgy érzem, hogy az Isten iránt való szeretet lángja együtt lobog majd a hazaszeretet lángjával, mert a magyar zsidóság minden szenvedésén és megpróbáltatáson keresztül is hű marad Istenéhez, de hűséges fia marad hazájának is.”20
A ferencvárosi doktor New Yorkban kéreget
A trianoni döntés után egyre fokozódó antiszemita légkör mellett az 1920-as évekre a hazai neológ zsidók mintahitközsége, a pesti, válságba került. Morális és anyagi értelemben egyaránt krízisben volt. Utolsó reményükként egy háromtagú küldöttséget – Székely Ferenc (szül.: Schlesinger, 1858–1936) hitközségi elnök, bankárt, dr. Adler Illés (1868–1924), Rumbach utcai főrabbit és Zahler doktort – menesztették az Egyesült Államokba, hogy orvosolják a hitközségi intézményrendszer fenntartását, magyarán: kéregessék össze a fenntartás és fejlesztések összegét.
A pesti neológ hitközség három küldöttének emberfeletti munkája és az Egyesült Államokba telepedett magyar gyökerű zsidók jóindulata meghozta a várt eredményt: 15 ezer dollár gyorssegélyt folyósítottak a hitközségnek, mely a legégetőbb problémákra nyújtott hűs gyógyírt.21
Zahler doktor kiemelkedő egyéniségét mutatja, hogy a korszak oly sok nagy kaliberű zsidó vezetője közül éppen a ferencvárosi körzet elnöke lett eme kulcsfontosságú delegáció tagja. Zahler Emil egyébként 1922. március 20-án, esti kultúrelőadás keretében számolt be a négy hónapos utazás fáradságairól és erkölcsi sikereiről, melyet hittestvérei hatalmas ovációval fogadtak.22
A Páva utcai nagyzsinagóga megvalósítása
„A pesti izr. hitközségnek az a nagy koncepciójú terve, hogy a főváros minden kerületében templomot állítson fel, a derék ferencvárosi zsidóság nemes áldozatkészségéből a megvalósítás stádiumába jutott” – kezdte ünnepélyes bejelentését a Páva utcai nagyzsinagógáról szóló cikk. 1922. június 11-én a vakációk ellenére zsúfolásig megtelt a IX. kerületi zsidók körzeti helyiségei, hogy meghallgassák Zahler doktort. Az elnök lelkes beszéde pedig oly nagy hatást gyakorolt az ott lévőkre, hogy nyomban közel hárommilliót gyűjtöttek össze az új zsinagóga felépítésére.23
A kezdőtőke megteremtése után a templomépítő bizottságot dr. Zahler elnök és Farkas körzeti rabbi kezdeményezésére október 14-én alakították meg. Az ismert zsinagógatervező, Baumhorn Lipót (1860–1932) egyhamar elkészítette az új Isten-házának terveit, a grandiózus építkezés abszolválására pedig a következő évet tűzték ki.24
A következő év tavaszán már annyira előrehaladott az építkezés, hogy peszách utolsó napján, a Muszáf ima után formálisan is búcsút vettek a 13 éven át használt imaháztól. Este pedig, a Máriv ima után a tóratekercseket és egyéb kegyszereket ünnepi menetben Farkas József rabbi Tompa utca 9. szám alatti lakására vitték. Nem utolsósorban a munkálatokra további egymillió korona adományt ajánlott fel az imádkozó közösség.25
„Ettől az időtől kezdve pedig nem szünetelt a tevékenység. A régi imaház helyén dolgos munkások rakták téglára a téglát a világegyetem nagy Építőmesterének örök dicsőségére, a hitközség vezetői pedig nagygyűléseken és értekezleteken szerezték meg a költségeket. Fennakadás nem volt soha.”26
Az adományozók hosszú és nemes sorából ki lehet emelni Fischer Emil (1882–1933) üvegcsiszolót, a kerület egyik legnagyobb jótevőjét, aki nem csupán az elsők között volt a felajánlók sorában, de a zsinagóga teljes üvegezési munkáját díjazás nélkül végezte el.27
A bukszás bomba
Egy esős, 1923-as novemberi este egy pénztárca került a Páva utcai félkész zsinagóga előtti sárba. A tárcát viszont nem egy járókelő hagyta el sietségében. Kifejezett céllal helyezték oda, na nem ám a hitközség örömére, hanem leginkább kárára.
A kecsegtető erszényt az éjjeli őr fedezte fel, ám a sokat látott, első világháborús veterán mást is észre vett, hogy a tárcához spárga van kötve, ahhoz pedig nem oly messze egy kézigránát kioldója csatlakozik. A gyilkos tárgyat az Ébredő Magyarok Egyesületének (ÉME) néhány helyi tagja helyezte el a zsinagóga előtt, abban a reményben, hogy felrobbantják az épületet, – lehetőleg minél több áldozattal.28
A bomba szerencsére nem robbant fel, de ahogy azt az Egyenlőség szerkesztői keserédes írásukban kifejtették, ez nem csupán figyelmeztetés volt, hanem ígéret a terrorra: „A bomba elhelyezői sem hagytak kétséget szándékuk iránt. Ha nem robban a bomba, hadd vegyék tudomásul a fölrobbantandók, hogy másodszor vagy harmadszor mégis csak föl fog robbanni.”29
1 „Hirek – Uj templom.”, Egyenlőség, 1909. 28. évf. 27. szám, 8–9. old.; 2 Szabolcsi Lajos (szerk.), Az Egyenlőség naptár-évkönyve az 1938/5698. évre. Budapest: 1937. 118. old.; 3 „Rövid hirek.”, Fővárosi Lapok, 1872. 9. évf. 223. szám, 974. old.; 4 Lásd: 1. jegyzet; 5 Ez a cikksorozat más ferencvárosi imaházakat nem érint, ugyanis a Páva utcai zsinagóga szempontjából a Remete utcaival volt a legtöbb történeti összefonódás; 6 „Hirek – Imaházavatás.”, Egyenlőség, 1904. 23. évf. 26. szám, 14. old.; 7 „Hirek – Zsidó élet a Ferencvárosban.”, Egyenlőség, 1926. 45. évf. 13–14. szám, 30. old.; 8 „Hirek – A kerületi templomok kérdése”, Egyenlőség, 1906. 25. évf. 39–40. szám, 10–11. old.; 9 Uo.; 10 Zsidó pap., „Kerületi templomok és kerületi rabbik.”, Egyenlőség, 1906. 25. évf. 48. szám, 5–6. old.; 11 „Irányok a pesti hitközség évi jelentésében. I. Iskola és templom.”, Egyenlőség, 1907. 26. évf. 16. szám, 4. old.; 12 „A pesti hitközség egy éve. III.”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 20. szám, 6. old.; 13 Cseh Viktor, „Érdekes adalékok a Tarcali Rosenberg Rabbiról”, Kol Jákov, 2022. 2. évf. 51. szám, 2. old.; 14 „Hirek – Beszüntetett templom.”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 9. szám, 8. old.; 15 „Hirek – Halálozások.”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 24. szám, 12. old.; 16 „Elkészült a béketemplom”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 1. szám, 8–9. old.; 17 „Hirek – A IX. kerületi templomkörzet megalakulása.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 9. szám, 9–10. old.; 18 „Hirek – Dr. Zahler Emil ünneplése.”, Egyenlőség, 1928. 48. évf. 19. szám, 14. old.; 19 „Hirek – Körzeti hir.”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 39. szám, 9. old.; 20 „Uj zsidótemplom a fővárosban”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 45. szám, 10–11. old.; 21 A nevezetes 1921–1922-es utazás további részletit lásd: Cseh Viktor, „A lelkesedéssel fogadott kéregetők”, Egység, 2021. 31. évf. 140. szám, 20–23. old.; 22 „Hirek – Zahler Emil ünneplése.”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 12. szám, 13. old.; 23 „Uj templom a Ferencvárosban”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 24. szám, 10. old.; 24 „Hirek – Három uj templom készül.”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 45. szám, 9. old.; 25 „Hirek – Bucsu a régi templomtól.”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 15. szám, 13. old.; 26 Lásd: 16-os jegyzet; 27 „Halálozás – Fischer Emil”, Egyenlőség, 1933. 53. évf. 31–32. szám, 27. old.; 28 „Ahol a merényleteket kifőzték.”, Az Ujság, 1923. 21. évf. 269. szám, 5. old.; 29 „Ami késik, nem mulik!”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 48. szám, 2. old.
Egy évtizede a Páva utcában
„Ros-Hasono első napján, a nyolcadik és kilencedik kerületi zsidóság lelkes részvétele mellett ünnepelték meg a Muszaf ima keretében a templom fönnállásának tízéves évfordulóját. Az ünnepi szónok ezúttal is, mint a templom fölavatásának napján, 1909-ben, Dr. Farkas József kerületi rabbi volt, aki lendületes és megható szónoklatban ecsetelte a templomkörzet elöljáróságának és híveinek nemes fáradozását a hitélet bensőségessé tétele s a Szentírásnak a tanuló ifjúság között való terjesztése körül. Megemlékezett a tíz év alatt elhunyt elöljárósági tagokról és hívekről és elismeréssel szólt az asszonyokról, akik igaz zsidó szívvel karolták föl a templomfejlesztés ügyét, amely nem juthat nyugvópontra addig, míg a két kerületnek nem lesz meg a maga nagyarányú zsinagógája, amely kényelmesen befogadja majd az összes józsef- és ferencvárosi híveket. A megindító beszéd után kezdődött Grünwald Sámuel kántor és karának szép és átérzett Isten-tiszteleti éneke.” („A páva-utcai zsinagóga jubileuma.”, Egyenlőség, 1919. 38. évf. 20. szám, 15. old.)
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 173. szám – 2024. január 30.