A zsidó konyha egyik legismertebb étele a maceszgombóc, jiddisül knéjdel. Vannak, akik számára peszách ünnepe el sem képzelhető nélküle, mások azonban – akik tartózkodnak a srujá vagy gebrocht, vagyis a vízzel keveredett macesz fogyasztásától – csupán az ünnep nyolcadik, csak Izraelen kívül megtartott napján eszik. A chabad.org cikke a maceszgombóc eredetének járt utána.
Bár nem tudjuk, hogy pontosan honnan ered, úgy tűnik, hogy a maceszgombóc XIX. századi kelet-európai találmány. Mivel a peszáchi étkezési törvények kizárják a különféle levesbetétek: tészták, pirított kenyérkockák és az efféle használatát, a leleményes zsidó szakácsok maceszból, maceszdarabokból vagy porrá tört maceszlapokból készítettek levesbetétet.
Térjünk vissza azokhoz a közösségekhez, ahol a maceszgombóc éppen peszáchkor nem kerülhet az asztalra. Sok közösségben, többek közt a Chábádban is, nagyon vigyáznak, nehogy a macesz vízhez érjen, attól való félelmükben, hogy talán egy aprócska lisztszem nem keveredett el megfelelően a vízzel és nem sült át. A mai, egészen vékony maceszlapok esetén erre gyakorlatilag nincs esély, de a szokás érvényben maradt. Ez a gebrocht (a.m. összetört) tilalma. A szokás a XVIII. század végéről ered: akkoriban kezdték új módszerrel a háláchá által megkövetelt időtartamnál rövidebb idő alatt meggyúrni a macesz tésztáját, hogy biztosan ne tudjon megkelni sütés előtt. Ez a szigorúság azonban azt eredményezte, hogy a macesz tésztáját nem gyúrják meg kellő alapossággal, és esetleg kis zsebecskék alakulhatnak ki lisztből a tésztában. Ennek kivédésére alakult ki a gebrocht vagy héberül srujá tilalma egyes közösségekben.
További érdekesség, hogy éppen ezekben a közösségekben sokszor nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ünnep utolsó, csak a diaszpórában létező nyolcadik napján minél több gebrochtot egyenek. Nezzük, mi ennek az oka.
Peszáchkor az Egyiptomból való kivonulásra emlékszünk. Ebben az időben az éppen csak születőben levő zsidó nép spirituálisan még éretlen volt, és szünet nélkül oda kellett figyelnie, nehogy chámec – túlzott büszkeség vagy ego – zavarja meg a spiritualitásukat. A peszách utáni ötvenedik napon, személyiségünk hét héten át tartó fejlesztése nyomán (ez az ómerszámlálás), spirituálisan készen állunk a chámec befogadására anélkül, hogy az kárt tehetne bennünk. Éppen ezért sávuotkor, a tóraadás ünnepén, a Szentélyben hozott közösségi áldozatok egyike kovászos kenyér volt.
Peszách utolsó (nyolcadik) napján befejezzük az ómerszámlálás első hetét. Még nem állunk készen a chámecra, a kovászosra, de jobbak vagyunk és nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, mint korábban. Éppen ezért folyadékkal fogyasztjuk a maceszt, anélkül, hogy félnünk kéne attól, hogy chámeccá válik.
Az ünnep utolsó napja emellett – amint az látható az ezen a napon felolvasott prófétai szakaszból is – a jövőbeli megváltáshoz is kapcsolódik, ahhoz az időszakhoz, amikor semmi gonosz el nem érhet minket. Ezt azzal is kimutatjuk, hogy igyekszünk minél több gebrochtot enni ezen a napon anélkül, hogy attól félnénk, hogy a macesz megkovászosodik.
Ennek fényében sokan igyekeznek gebrochtot enni az ünnep nyolcadik napján. Ennek az egyik legnagyszerűbb módja mi is lehetne más, mit egy jó tányér maceszgombóc leves, mely egyszerre emlékeztet a rabszolgaságból való megváltásra és az eljövendő, végső és örök időkig tartó megváltásra, jöjjön el minél hamarabb, még napjainkban.