Esther Kreitman, az első feminista zsidó írónő életét az anumuseum cikke mutatja be. A Singer családnak a két tehetséges író – Isaac Bashevis és Israel Joshua –, valamint Moses, a rabbi mellett egy írónő is tagja volt, akinek munkásságát azonban a konzervatív értékekhez ragaszkodó családja oly mértékben nem támogatta, hogy szinte még a nevét is elfelejtette az utókor. Esther Kreitman szándékosan nem használta soha a Singer vezetéknevet, inkább annak az embernek a családnevét, akihez akarata ellenére adták feleségül.
A négy testvér közül Hinde Eszter volt a legidősebb, és ő volt az, aki a családban először történeteket írt. Öccsei az ő hatására kezdtek írni, jiddisül, akárcsak ő maga. Bár a vallástól eltávolodtak, nyelvüket irodalmi munkásságukban megőrizték. Hinde Eszter Singer egy akkoriban Lengyelországhoz tartozó településen, Bilgorajban született 1891-ben, hászid zsidó családba. Esther szüleit bántotta, hogy lányuk született, és a kicsit sokgyermekes szoptatós dajkára bízták, aki egy asztal alá dugott, poros, pókhálós bölcsőben tartotta őt három éven át. Anyja három éven át hetente egyszer látogatta a gyermeket, akit soha nem érintett meg. A rengeteg piszoktól a kislány látása nagyon megromlott, epilepszia és paranoia alakult ki nála. Testvérei bolondnak tartották, ő maga úgy érezte, hogy démonok üldözik.
A szülők nem voltak hajlandóak taníttatni a lányukat, ezért magától tanult meg írni-olvasni több nyelven is. 21 évesen adták hozzá Avraham Kreitman antwerpeni gyémántmetszőhöz, akivel azelőtt soha nem találkozott. Az esküvőre vivő vonatúton a fiatal írónő anyja kívánságára minden kéziratát – történeteket, esszéket, meséket – megsemmisítette. A pár Londonban telepedett le. A vallásos élettől eltávolodott családot a tehetős após már nem támogatta, és Esther rendszeresen visszatért Varsóba, hogy írói munkásságával keressen pénzt. A boldogtalan házasságból egy gyermek származott, Morris Kreitman, művésznevén Maurice Carr író, fordító és újságíró. Esther jövedelme egyre inkább írásból és fordításból származott, bár megpróbálkozott varrással és más foglalkozásokkal is.
Esther Kreitman 1954-ben hunyt el Londonban. A zsidó szokásokkal ellentétes módon, saját kívánságára elhamvasztották. Úgy érezte, hogy egész életében démonok kínozták, és nem akarta, hogy a sírban is szenvednie kelljen tőlük. Nevét és írásait elfelejtették, és csak az 1980-as években fedezték fel őt.
Önéletrajzi jellegű műve 1936-ban jelent meg jiddisül és a háború után fordította fia angolra. A démonok táncában, akárcsak öccsei írásaiban, megelevenedik a stetl, a kis zsidó falu, valamint a korabeli Varsó zsidók lakta részei, ám a női látásmód, az elnyomott és kiszolgáltatott asszony perspektívája újszerű nézőpontot kínál: a rabbi bölcs, tehetséges lánya fellázad a nők ultraortodox világban betöltött szerepe ellen. Lányként nem tanulhat Tórát, nem teljesítheti be a vágyait. Titokban könyveket rejteget a konyhában, kiműveli magát, végül mégis belekényszerül egy megrendezett és boldogtalan házasságba.
Kreitman más művei is saját kiábrándultságát jelenítik meg különféle módokon. Írásai rámutatnak a lányok és nők hátrányos és kiszolgáltatott helyzetére az ultraortodox zsidó világban és a szélesebb társadalomban egyaránt, kifejezik azt a kényszerpályát, mely elől nincs menekülés, ahogy ő maga is hiába igyekezett, sosem sikerült kitörnie belőle.