Internet 3000 évvel ezelőtt, avagy modernek vagyunk-e ma?

Internet 3000 évvel ezelőtt, avagy modernek vagyunk-e ma?

Németh Zoltán beszélget Oberlander Báruch rabbival

Erre a kérdésre nem kell kitalálnunk a választ, Isten ugyanis nem néma! Nemcsak megteremtette a világot, hanem azt is elmondta, hogy mi a terve a vele. Ezt írta le Tórájában, a Bibliában.

Ez ahhoz az esethez hasonlít, mint amikor veszünk egy mosógépet és kapunk hozzá egy használati utasítást, ugyanígy adott Isten is a világhoz egy használati utasítást.

Nézzük meg, mit ír a Tóra a világ teremtésének céljáról! A Tóra legelső mondata így szól: „Börésit bárá Elokim…”. Ha megnézzük a tórai szöveget, rögtön feltűnhet, hogy az első betű (a bét betű) nagyobb, mint az összes többi. Rási úgy magyarázza, hogy a börésit – aminek általában a fordítása: „kezdetben” – összetett szóként is értelmezhető, ahol a bét az első szó. Így a szöveg bét-résit – vagyis: „két kezdet” miatt teremtette Isten a világot. Melyik ez a két résit? Rási a Midrást idézi, mely így szól: A Tóra miatt, és a zsidó nép miatt, melyeketrésit-nek nevez a Biblia (Prédikátor 8:22., Jeremiás 2:3.). Vagyis azért teremtette Isten a világot, hogy legyen egy hely, ahol tartani lehet a Tórát. Ezt a feladatot Isten a Sinai hegyen a zsidóknak adta, de a nemzsidóknak is be kell tartaniuk a Tórában szereplő, rájuk vonatkozó hét törvényt. Ez a világ teremtésének célja.

A következő Midrás idézet is hasonló gondolatot fejez ki: „Nitáve HáKádos Báruch-Hu lijot lo dirá betáchtonim – Istennek az volt a vágya, hogy legyen egy lakhelye ebben az alsó világban is” (Bámidbár rábá 13:6., Tánjá 36. fej.). Nekünk pedig az a feladatunk, hogy felépítsük ezt Neki. A Föld azért minősül szellemileg alacsonyabb szintű világnak, mert itt nem nyilvánvaló Isten létezése, az ember akár tagadhatja is. Isten lakhelyét pedig úgy építhetjük, hogy megszenteljük fizikai környezetünket, parancsolatai megtartásával.

Minél több micvát teszünk, minél több tárgyat használunk fel a parancsolatok végrehajtásához, annál inkább tudjuk mind magunkat, mind a világot Isten lakhelyévé alakítani. Jó példa erre a Mezuzá. Vesszük az egyszerű állatbőrt, feldolgozzuk pergamennek, majd ráírunk két bibliai szakaszt (5Mózes 6:4–9., 11:13–21.) és feltesszük az ajtóra. Ezzel az állatbőrből készült szent Mezuzával megszenteltük az egész szobát, vagyis nyilvánvalóvá tettük Isten jelenlétét. Ezáltal, mi egyszerű emberek is Isten segítőtársai lehetünk, ami úgy vélem, a legnagyobb megtiszteltetés.

Mindezekből egy másik dolog is következik. Nincs olyan helyzet, melyben bárki azt mondhatná: Ilyen körülmények között nem lehet a micvákat megtartani. Ha Isten azért teremtette a világot, hogy megtartsuk a Tóra törvényeit, akkor természetes, hogy az Őáltala biztosított körülmények ezt lehetővé is teszik. (Még az is isteni parancsolat, hogy életveszély esetén az élet fontosabbá válik mindennél.)

Isten nem csak útmutatást, hanem szellemi erőt is ad nekünk ahhoz, hogy a micvákat megtarthassuk. Egy szép chászid mondás így szól: Minden parancsolat egyben egy ígéret is Istentől. „Lo tignov – Ne lopj!” Egyben azt is jelenti: Ígérem neked, hogy soha nem kell lopnod. „Tartsd meg a szombatot!” Én ígérem neked, gondoskodni fogok arról, hogy megtarthasd.

Miért tesz Isten különbséget zsidók és nem zsidók között, miért vonatkozik ránk 613 törvény, a nemzsidókra pedig csak 7?

Ugyanígy feltehetnéd azt a kérdést is: miért teremtette Isten a világot úgy, hogy vannak tudósok és egyszerű emberek? Nem mindenki orvos vagy ügyvéd, a társadalomnak szüksége van szabókra, asztalosokra és más szakmákra is. Egy másik kérdés is felmerül: miért teremtett minket Isten úgy, hogy olyan „egyszerű” testrészeink is vannak, mint a kezünk vagy a lábunk, miért nem csak csupa agyból és szívből áll az ember, hiszen ezek a legfontosabb szerveink? És természetesen ugyanezt a kérdést fel lehet tenni a zsidóságon belül is: miért nem csak rabbikból és tudósokból áll a zsidó nép?

Ha a testünket nézzük, nyilvánvaló, hogy nem tudnánk élni, ha csak agyból és szívből állnánk. Ahhoz, hogy egészségesek legyünk szükségünk van egészséges kézre, lábra, sőt még lábujjakra is. Mindezen testrészek összességéből alakul ki egy egészséges ember. Vajon a világ tudna létezni, ha csak tudósokból és feltalálókból állna? Igaz, hogy egy pék nem fog Nobel-díjat kapni, de ő is nagyon fontos része a társadalomnak. A Midrás szerint, az Örökkévaló úgy teremtette a világot, hogy a benne lévő emberek mind egymásra legyenek utalva és harmonikus együttműködésük tartsa fenn az emberi társadalmat. Mindnyájunknak szüksége van pékre, hogy enni tudjunk, de a péknek is szüksége van a szabóra, hogy ruhája legyen, a szabónak is szüksége van a cipészre, stb.

Ez a válasz a fenti kérdésre is: A világban zsidóra és nemzsidóra egyaránt szükség van, ám feladataik eltérőek. Hivatkozhatunk a Talmudra is (Ávodá Zárá 2b.): Isten minden népnek felajánlotta a Tórát, akik azonban nem fogadták el azt.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a zsidó felfogás szerint, a nemzsidók nem jutnak automatikusan a pokolra. Az a nemzsidó, aki megtartja a hét Noachita micvát, tökéletes embernek számít. Ezek a parancsolatok – rövidítve: Álef-bét-gimel-dálet és a három főbűntől való tartózkodás – a következők: Álef (Éver min hácháj): nem lehet élő állatból kivenni egy részt, hogy megegyük azt, Bét (Birkát Hásém): Istent nem szabad átkozni, Gimel (Gezel): nem szabad lopni. Dáled (Dinim): jogrendszert kell felállítani, és a megtiltott három fő bűn: a bálványimádás, a gyilkolás és a házasságtörés.

Maimonidész (A királyok törvénye 8:11.) azokat a nemzsidókat, akik a fenti micvákat megtartják, úgy nevezi: „Chászidé umot háolám – A világ jámborai” és úgy tartja, hogy részük lesz az Olám Hábában, az Eljövendő világban. (Innen kölcsönözte ezt a címet a Jád Vásém azon emberek kitüntetésre, akik zsidókat mentettek a Holocaust idején.)

Tehát szó sincs arról, hogy Isten csak a zsidóknak adta meg a lehetőséget arra, hogy teljesíthessék akaratát, csupán arról van szó, hogy a nemzsidóktól mást kért Isten. A Tóra leírja úgy a zsidókra, mint a nem zsidókra vonatkozó elvárást. Tehát lényegében csak egy út létezik: az, amit Isten elmondott és átadott Mózesnek a Szináj hegyén.

Hogy lehet az, hogy a micvák 3000 év elteltével még mindig frissek és változatlanul érvényesek?

 

Kezdjük egy példával!

Szombaton tilos Internetezni. Erre rögtön az a kérdés: Talán Mózes 3000 évvel ezelőtt megtiltotta a zsidóknak, hogy Sábátkor Internetezzenek? Ha pedig nem mondta, akkor kinek van joga ezt megtiltani, amikor a Tóra (5Mózes 4:2.) megparancsolta, hogy: „Ne tegyetek hozzá az igéhez, amelyet parancsolok nektek…”?

A válasz erre az, hogy azok az utasítások, amelyeket Isten 3000 évvel ezelőtt elmondott, megadják azokat az elveket is, amelyek az Internetre és a számítógépre vonatkoznak. Az Örrökévaló megtiltotta, hogy szombaton információt rögzítsünk, amit persze sokféleképpen tehetünk. Az ókorban kőbe véstek, a középkorban lúdtollal és tintával írtak, ma pedig már számítógéppel írunk, de most is ugyanaz történik, mint akkor: információt rögzítünk. Tehát Isten 3000 évvel ezelőtti parancsolata kézenfekvő módon vonatkozik a számítógépre is. Ez az alapelv a többi törvényre is vonatkozik, vagyis nem kell a parancsolatokat kiegészíteni, csupán tudni kell őket helyesen értelmezni és alkalmazni.

Válogathatunk-e Isten törvényei között? Mondhatja-e valaki, hogy megteszi a „főbb micvákat”, de nem akar „túl ortodox lenni”?

 

Mindenek előtt elkerülném a „nem ortodox”, illetve „ortodox” kifejezést. Csak egyetlen zsidó vallás létezik, az pedig az Írott Tanból és a Szóbeli Tanból egyaránt áll. Mindkettőt Istentől kaptuk a Szináj hegyén és egyformán szólnak minden egyes zsidóhoz. Ebből következik, hogy csak zsidóról beszélhetünk.

A kérdés lényegében tehát az, hogy lehet-e rangsorolni Isten törvényeit? Talán lehet, de van-e logikája, van-e értelme a rangsorolásnak? Szerintem egyáltalán nincs, ahogy már azAtyák bölcs tanításaiban (2:1.) is olvashatjuk: „Légy éppoly elővigyázatos a kisebb parancsolatok betartásában, mint a jelentősebbekében, mert nem ismerheted az ezzel járó jutalmat!”

Folytassuk azt a hasonlatot, melyet egy másik beszélgetésünkben alkalmaztunk. Képzeljük el, hogy egy kisgyerek megpróbálja eldönteni, mi fontos és mi kevésbé fontos Einstein hozzá intézett kérései közül. Hát mit ért a kisgyerek ehhez? Az ember is csak saját magából indulhat ki. Azt mondhatja csupán, hogy neki melyik törvény a fontosabb, de objektíven nem tud arról dönteni, hogy Istennek melyik micva a fontosabb.

Bármely micvá megtartásával kapcsolatot teremthetünk Istennel, tehát ebből a szempontból sincs különbség a micvák között.

Másrészt, a zsidóságban nem létezik, a „mindent vagy semmit” elve. Vagyis nem mondhatjuk azt, hogyha nem tartjuk be az összes parancsolatot, akkor már egyet sem érdemes. Ha valaki egyszer tréflit evett, az nem jelenti azt, hogy másodszorra is azt kell ennie. Minden alkalommal, amikor elutasítunk egy nem kóser ételt, micvát teljesítünk.

A fenti elvre példa, amit a Lubavicsi Rebbe titkára, Ráv Chadakov mondott az egyik évessliách konferencián: Ha találkozunk egy zsidóval, aki Szombaton is nyitva tartja a boltját, először természetesen próbáljuk elmagyarázni neki, hogy ez nem helyes és, hogy a Szombat fontosabb az üzletnél, de ha valamiért nem tudjuk meggyőzni őt, akkor legalább arra beszéljük rá, hogy ne kocsival jöjjön dolgozni és ott se csináljon semmi olyasmit, amire nincs igazán szükség, például ne gyújtson rá. Az, hogy ő úgy érzi, ki kell nyitnia a boltját az egy dolog, de miért kellene emiatt autót vezetnie szombaton?! Ha valaki meg is szegi a Szombatot, attól még próbáljon megtartani belőle annyit, amennyit csak lehet, mert minden egyes tett számít. Ezért mondja a Misná (Atyák 4:2.): „Micvá goreret micvá – Az egyik micvá maga után vonja a másikat”. Természetesen az embernek törekednie kell arra, hogy az egész Tórát tartsa, de addig is, amíg csak úton van efelé, próbáljon minél több micvát megtenni.

Sok ember csupán az „erkölcsi törvényeket” akarja betartani, a gyilkolás, lopás, csalás tilalmát, arra hivatkozva, hogy ezeket a törvényeket a józan ész is előírja, nekik mit mondhatunk?

 

Az igazi kérdés itt az, hogy az ember magát akarja szolgálni, vagy Istent? Ha magát akarja szolgálni, akkor csinálja azt, amit megértett, de ennek semmi köze sincs Istenhez. Ha számára csak az a fontos, amit ő megért, akkor ezzel csupán önmagát szolgálja. Tisztában kell lennünk azzal, hogy még azoknál a micváknál is, amelyeket megértünk, a hangsúly azon kell legyen, hogy Isten parancsolta.

Másfelől, nincs az a micvá, amivel mindenki 100%-ban egyetértene és teljesen logikus volna a legapróbb részletekig. Nézzünk erre egy példát a gyilkolás tilalmával kapcsolatban. A zsidó vallás tiltja az abortuszt, azt a gyilkolás kategóriájába sorolja. Igaz, ez nem teljes gyilkolás, mert a magzat még nem számít teljes embernek, mondjuk csak egy fél ember, de hát egy fél embert sem szabad megölni! Ezzel szemben sokan, bár nagyon humánus gondolkodásúak és szerintük is tilos gyilkolni, mégis támogatják az abortuszhoz való jogot, mondván, hogy a nő azt tehesse a saját testével, amit akar.

Ebben az esetben mi történik? Ha a gyilkosság tilalma az emberi észen alapul, akkor lehet abortusz, de ha az isteni bölcsesség az alapja, akkor még az abortusz is tilos.

Még az előbb említett hét Noachita törvénynél is, Maimonidész (A királyok törvénye uo.) egyértelműen hangsúlyozza, hogy a nemzsidók ne azért tartsák be ezeket a törvényeket, mert megértik – persze szabad megérteniük és elmélkedniük róla – hanem azért, mert Isten parancsolta meg azokat.

Miért adott nekünk Isten olyan törvényeket, melyeket nem érthetünk (chukim)? Nem a törvényeken keresztül érthetjük meg Őt magát is?

Mi nem vagyunk képesek megérteni Istent. A törvényeken keresztül csupán kapcsolatot teremtünk Vele.

Én pont fordítva tenném fel a kérdést: Hogy lehet az, hogy vannak olyan micvák, amiket megértünk? Az ember olyan jelentéktelen Istenhez képes, mégis képesek vagyunk megérteni bizonyos micvákat? Ez hihetetlen dolog. Az a természetes, ha nem tudjuk megérteni a micvákat, hiszen olyan nagy a távolság Isten és mi közöttünk.

A kisgyerek vajon megérti-e a szülei összes döntését, amit vele kapcsolatban hoznak? Persze van néhány dolog amit ő is megérthet, de csak egy kicsiny szeletét foghatja fel a szülői utasításoknak. A legtöbbjét akkor fogja belátni, amikor felnő és gondolkodik, mint a szülei. De mi van akkor, ha nem jut el a szülői szintre? Mi soha nem juthatunk el az isteni szintre, éppen ezért nem is érthetünk meg minden törvényt.

Isteni ajándék az, hogy a különböző micváknak – legalább bizonyos részeit – megértjük. Isten ugyanis azt akarta, hogy ne csak a kezünkkel és a lábunkkal tartsuk meg a törvényeit, hanem az eszünkkel is.

Az összes micvá minden részletét pedig azért nem érthetjük meg, mert Isten ezzel mutatja meg a közte és köztünk lévő távolságot. Ne is merüljön fel bennünk, hogy valaha is elérhetjük az Ő szintjét. Csupán egyes micvák fő gondolatait ismerhetjük.

Ez valójában két külön kérdés. Nézzük meg először, mit jelent modernnek lenni? Alapszinten ez azt jelenti, hogy nem fával fűtünk, hanem gázzal, nem gyertyát használunk a világításra, hanem elektromos áramot, nem tollal írunk, hanem írógéppel vagy számítógéppel. Ez a modernség nagyon jól kiegészíti a zsidóságot és megkönnyíti az ember életét. Szombaton például nem kell égve hagynunk a villanyt, a modern ember „szombat órát” használ, ami saját magától szabályozza a világítást. A modern eszközök nagyon sokat segítenek a törvények megtartásában, tehát egyáltalán nem ütköznek a vallással. Egy Midrás (Zohár 2:161a-b.) azt mondja, hogy „a világ teremtésének forgatókönyve a Tóra volt. Az Örökkévaló belenézett a Tórába és az alapján teremtette meg a világot”. Ha tehát a világ forgatókönyve a Tóra volt, akkor a világ felfedezései biztos, hogy a Tóra szolgálatába állíthatók.

A modern világ szelleme? Az már egy másik kérdés. Az igazi kérdés véleményem szerint az, hogy a mai világszemlélet valóban modern-e vagy sem?

Egyszer egy izraeli újság fotóriportere eljött New Yorkba, a Rebbéhez, a lubavicsi chászidok központjába, hogy részt vegyen a Nagyünnepeken és Szukkoton. Mialatt ott volt, sok fényképet készített (természetesen kizárólag hétköznapokon). A képeket az ünnepek után egy kiállításon mutatta be Izraelben, ahol mindenki beírhatta a benyomásait egy vendégkönyvbe. A kiállítás után a riporter elküldte ezt a könyvet a Lubavicsi Rebbéhez. A Rebbe észrevett egy bejegyzést a könyv közepén, mely így szólt: „Szörnyű élmény volt számomra ez a kiállítás. Mintha visszatért volna a sötét középkor. Nekünk most már modern embereknek kéne lennünk, hát mi ez a sötétség?!” Az aláírás a Mááriv (egy izraeli napilap) egy riporteréé volt. Erre a Lubavicsi Rebbe így válaszolt: Nézze meg a híreket saját napilapja bármelyik számában és utána döntsön, hogy ma sötét van vagy világos!

Amit modern dolognak nevezhetünk, mint például az elektromosság vagy a gépek használata, az természetesen jó. Az emberi jogok széleskörű elismerése és az állatok és a környezet iránt tanúsított felelősségérzet terjedése a világban szintén modern dologként él köztudatban, holott azok alapjai a Tórában találhatóak és a zsidó jogban mindig is szerepeltek!

A modern szellem azonban sok negatív dolgot eredményez, ott van például a sok válás, a szülők és gyerekek közötti eltávolodás, a házaspárok elhidegülése és a morális szint csökkenése. Igazán sötétnek inkább ezeket nevezhetjük. A sötétség pedig nem felel meg a Tórának. A Tóra a legfelvilágosultabb szemléletet képviseli. Igazságon alapszik, célt ad az embernek, biztos útra vezet. Az, hogy az ember orvos, ügyvéd, közgazdász vagy író legyen, teljesen megfelel a Tórának. Maimonidész például orvos volt, csillagász és az akkori tudományok nagy ismerője, mindemellett pedig szigorúan vallásos zsidó és kimagasló rabbi.

Sok zsidó van a világon, aki hívőnek tartja magát, mert hisz az Örökkévaló létezésében, abban, hogy Ő teremtette a világot és benne őt magát is, de nem vallásos. Istennek melyik a fontosabb, hogy higgyenek benne, vagy hogy vallásosak legyünk?

 

Ahogy már mondtam, Isten nem néma, elmondta, hogy Neki mi a fontos. Mikor Istenről beszélünk, sosem szabad elfelejtenünk, hogy van egy könyv, melyben Ő nyilatkozott és elmondta a véleményét az élet minden kérdésével kapcsolatban. Mi a fontosabb Istennek? Meg kell nézni a Bibliában. Ott találjuk a Smá Jiszráel parancsát: Higgy az Örökkévalóban! De ez csak egy a 613 törvényből. Ezután olvashatjuk azt is, hogy tartsunk Szombatot, kóser ételt együnk, tartsuk meg a házassági tisztaság törvényeit, stb. Isten mindent elmondott!

Ha valaki azt mondja, hogy hisz Istenben, de nem tartja a törvényeket, akkor először azt kell megvizsgálni, hogy valóban hisz-e, vagy csak mondja? Ha tényleg hisz Istenben, és érzi, hogy az Örökkévaló minden pillanatban újrateremti őt magát, a családját, a házát, a vagyonát, és általában a világot, akkor elképzelhetetlen, hogy a következő pillanatban ne teljesítse Isten akaratát. Hiszen ez óriási hálaérzést kell, hogy kiváltson belőle! Vajon ezek után nem venné a fáradságot, hogy megtegye amit Isten kér tőle? Tehát az Örökkévalóban való igazi hit csak az összes többi parancsolat megtartásában juthat kifejezésre.

Általánosabb probléma, hogy az ember nem foglalkozik a hittel, az élet alapkérdéseivel. Ha van egy kis ideje akkor olvas egy regényt, ha valami komolyabb dologgal szeretne foglalkozni, akkor valamelyik tudománnyal foglakozik, a hit és a vallás azonban nem számít igazi tudománynak manapság. Ez azonban hibás felfogás, a tudatlanság eredménye, hiszen az autentikus zsidóság filozófiája és jogrendszere rendkívül mély, szépséggel teli, csak el kell mélyülni benne.

Ugyanez a kérdés fordítva, mi van akkor ha valaki csak azért tartja be a micvákat mert zsidónak született és ez a hagyomány, ugyanakkor ő még nem hisz Istenben? Ez jobb mint az előbb említett példa?

 

A Misna (Atyák 1:17.) azt mondja: „Hámáásze hu háikár – A gyakorlat a fontos”, a hittől függetlenül!

Ennek a kijelentésnek az alapja az, hogy valójában minden zsidó hisz! A hit mindenképpen megvan. Mélyen be van vésve az ember lelkébe és nem is tud szabadulni tőle. Ahogy a Talmud többször is mondja (Sábát 97a.): „Mááminim, bné mááminim – A zsidók hívők, hívők gyermekei”.

Leginkább akkor lehet látni, hogy minden zsidó hisz, ha például valaki olyan helyzetbe kerül, ahol úgy érzi, itt a vég és egyszer csak felkiált: Smá Jiszráél! Hogy mondhatja ezt, ha nem hisz? Vagy az az ember, aki azt mondja magáról, hogy nem hisz Istenben, de Jom Kipurkor mégis böjtöl? Miért? Csupán tradíció miatt nem lehet böjtölni 25 órán keresztül. A hagyomány miatt ehet valaki maceszgombócot Peszáchkor, vagy mézes kalácsot újévkor, de ha tényleg nincs benne – elrejtve sem – mély hit, akkor több mint egy napon keresztül fog-e böjtölni? Ha itt nem látunk hitet, akkor hol? Tehát minden zsidó hisz Istenben. Ezért írja a Misna, hogy „A cselekedet a lényeg”.

Természetesen, nem szabad elhanyagolni a hittel való foglalkozást, mert bár be van vésve az emberbe, attól még nem tudatos. Gondolkodnunk és elmélkednünk kell az Örökkévalóról. Istenről és a zsidóságról szóló autentikus könyveket kell olvasnunk, hogy minél jobban megérthessük Őt. Az alaphit azonban, mindenképpen ott van minden zsidóban, még ha pillanatnyilag rejtőzik is.

A fenti gondolatokhoz hozzászólásokat és észrevételeket szívesen látunk