Smini áceretkor elhangzik a zsinagógákban az esőért mondott imádság, és chesván hó hetedikétől (idén november 8.) fogva nemcsak említjük a főimában az esőt, hanem imádkozunk is érte. (A diaszpórában december ötödikén vagy hatodikán kezdenek imádkozni az esőért.) E jeles nap alkalmából egy talmudi történetet idézünk az esőről.
A történet főhőse Ábá Chilkijá, az „esőcsináló”, akinek története a Táánit traktátusban (23a-b) olvasható. Természetesen Ábá Chilkijá nem csinált esőt, csupán közbenjárt Istennél, és imái hatására hullani kezdett az égi áldás. Héberül az esőt úgy hívják, hogy gismé bráchá, az áldás esője, hiszen az Ígéret Földjén aranynál és ezüstnél is nagyobb kincs a víz. Ha nem esik az eső, akkor minden kiszárad, nem lesz termés és szörnyű éhínség fenyeget. Az eső létfontosságú, egyaránt jelenti a vizet és a táplálékot, hiánya pedig a víz és a táplálék hiányát.
A misnai bölcsek korában szent életű férfiak éltek Izrael Földjén, akikhez bölcseink és vezetőink bátran fordulhattak baj idején, hogy járjanak közben Istennél. Ezek az emberek imáik által képesek voltak csodákat tenni. E szent életű férfiak közé tartozott Ábá Chilkijá is, aki a csodatetteiről ismert Choni Hámeágel unokája volt. (Történetét itt olvashatják.) Ábá Chilkijá napszámosként dolgozott, és mivel neki és családjának elegendő volt, ha legalapvetőbb szükségleteiket ki tudták elégíteni, Ábá Chilkijá éppen csak annyit dolgozott, amennyire mindezek előteremtésére szükség volt. A fennmaradó időben Tórát tanult.
Egyszer hosszú szárazság fenyegette Izrael Földjét. A bölcsek követeket küldtek Ábá Chilkijához, hogy megkérjék: imádkozzon esőért. A mezőn találták meg, munkába merülve, ám hiába próbáltak beszédbe elegyedni vele, nem kaptak választ. A munkaidő leteltével a követek egészen az otthonáig követték Ábá Chilkiját, aki egyik vállára vetette a köpenyét, másik kezébe fogta a lapátját és egy köteg fát. Cipőjét levetette, és gondosan az övére kötötte, ám amikor egy folyóhoz ért, felhúzta a cipőjét és úgy kelt át a vízen. A bölcsek nem szóltak egy szót sem. Amikor sűrű bozóton keresztül vezetett az út, felemelte ruhája szélét, és a karcolásokkal mit sem törődve vágott át a bokrokon. Amikor pedig hazaért és családjával együtt asztalhoz ült, Ábá Chilkijá nem hívta meg a bölcseket, hogy tartsanak velük, ők pedig továbbra sem szóltak egy szót sem. Az étkezésnél a nagyobbik fia egy süteményt kapott, a kisebbik pedig kettőt. Evés után Ábá Chilkijá így szóét a hitveséhez: „Tudom, hogy ezek a tudósok azért jöttek, hogy megkérjenek, hogy imádkozzam az esőért. Menjünk fel a tetőre és imádkozzunk – talán Isten elfogadja az imáinkat és esőt küld Izraelre, hogy ne kelljen semmit kérniük tőlünk és ne érezzék magukat lekötelezettnek sem irányunkban”.
Így is tettek, felmentek a tetőre és a tető két sarkából imádkoztak Istenhez az esőért. Alig fejezték be imáikat, máris megjelentek az esőfelhők és hullani kezdett a várva várt eső. Ám a felhők nem Ábá Chilkija oldala felől érkeztek, hanem felesége irányából. Ezt követően Ábá Chilkijá visszament a látogatóihoz, és azt kérdezte: „Miért jöttetek hozzám?” – kérdezte. „A bölcsek küldtek, hogy megkérjünk: imádkozz esőért” – felelték. „Áldott legyen a könyörületes Isten, aki megmentett titeket attól, hogy Ábá Chilkijára kelljen hagyatkoznotok!” – mondta. Ám a követek így válaszoltak: „Tudjuk, hogy neked köszönhetően kezdett esni az eső. De most, hogy már esik, nem kell tőled kérnünk semmit, viszont szeretnénk, ha elmagyaráznád furcsa tetteidet. Miért nem foglalkoztál velünk a mezőn?” Ábá Chilkijá így felelt: „Napszámos vagyok, az idő nem az enyém. Nincs jogom az időt beszélgetéssel elvesztegetni.” „Miért tetted a köpenyt az egyik válladra, a fát és a lapátot pedig a másikra” – folytatták a kérdezősködést. „Mert a köpenyt kölcsönkaptam, és azért kölcsönöztem, hogy hordjam, hanem azért, hogy kipárnázzam vele a vállamat a fa és a munkaeszközök cipeléséhez” – jött a felelet. „És vajon miért mentél mezítláb és miért vetted fel a cipődet, amikor átkeltél a vízen?” – kíváncsiskodtak tovább a követek. „Vigyázni akartam a cipőmre. A szárazon gyalogolva biztonsággal mehettem mezítláb, láttam, hogy hova lépek, ám a vízben való gyaloglás közben nem tudom megmondani, mire taposok rá éppen… A ruhámat pedig azért emeltem fel, ahogy keresztülvágtam a tüskéken, mert a karcolások meggyógyulnak ugyan, de az elszaggatott ruha továbbra is szakadt marad” – érkezett a magyarázat. „És vajon miért nem ültettél minket az asztalodhoz?” – „Azért, mert nem volt mindannyiunk számára elegendő étel, és ugyan tudtam, hogy köszönettel elhárítanátok a meghívást, nem akartam, hogy csak úgy köszönetet mondjatok nekem.” – mondta, és amikor azt kérdezték a bölcsek, hogy miért adott kétszeres mennyiséget a kisebbik fiának, arra is magyarázatot adott: „Az idősebb otthon van, bármikor kérhet enni, ám a fiatalabb iskolába jár”. A követek végül feltették az utolsó kérdést: „Miért a feleséged oldala felől érkeztek az esőfelhők?” „A feleségem egész nap itthon van. Ha éhező nincstelen ember jön a házunkhoz, enni ad neki, és az éhsége azonnal megszűnik. Ha azonban hozzám jön egy szegény ember a mezőn, akkor csak egy pénzérmét tudok neki adni, és még el kell mennie ennivalót vásárolni mielőtt éhségét csillapíthatja. Vagyis várakoznia kell. Ezért hallgattatott meg a feleségem imája az enyém előtt. Elképzelhető továbbá még egy ok: amikor garázdák jártak a környéken, én azért imádkoztam Istenhez, hogy szabadítson meg tőlük, a feleségem pedig azért, hogy térjenek jó útra.”