Ilan Mor a Jerusalem Postnak nyilatkozva emlékeztetett rá: a magyar szervezet annak ellenére hozta ezt a kemény döntést, hogy a kormány békítő üzenetet küldött a zsidó közösségnek. A Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége vasárnap döntött a holokausztév kormányzati programjainak bojkottjáról.

A szervezet a civil pályázati alaptól elnyert támogatásokat is csak akkor használná fel, ha a kormány leállítja a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, a józsefvárosi Sorsok Háza projektet, és leváltja a Veritas kutatóintézet elnökét.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ügy kapcsán hétfőn elmondta: sajnálja, hogy a Mazsihisz úgy döntött, egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. A miniszter azt mondta az MTI kérdésére: a Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől való elzárkózás rövidtávú gondolkodásmódra vall.

Jerusalem Post

Megszakítás