A holland parlamenti képviselők támogatták azt a javaslatot, amely bűncselekménnyé nyilvánítaná „a folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz” szlogen skandálását – írta a DutchNews hírportál szerdán.

Az indítványt a Geert Wilders vezette radikális jobboldali Szabadságpárt (PVV) nyújtotta be szavazásra, azzal érvelve, hogy a jelmondat erőszakra való felhívásnak minősül. A jelmondat arra utal, hogy az ezt skandálók szerint a szabad palesztin államot a Jordán folyó és a Földközi-tenger között, vagyis jórészt Izrael területén kellene létrehozni.

Rövid időn belül ez már a második alkalom, hogy a holland képviselőház vitát folytatott az antiszemitának vélt szlogennel kapcsolatban.

Korábban a parlamenti többség megszavazta Diederik van Dijknek, a Református Politikai Párt politikusának javaslatát, amely megkönnyíti az ügyészség számára, hogy bűncselekménynek tekintse a jelmondat használatát a palesztinpárti tüntetéseken. Dilan Yesilgöz ügyvivő igazságügyi miniszter, a jobbközép Szabaddemokrata Néppárt politikusa erre reagálva jelezte, hogy az ügyészségre kívánja bízni a döntést a kérdésben.

Geert Wilders üdvözölte a szavazás eredményét, de az új kormánykoalíció pártjai megosztottak a kérdésben. A Pieter Omtzigt vezette Új Társadalmi Szerződés (NSC) jobbközép párt az intézkedés ellen szavazott, azzal az indokkal, hogy az veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét.

„A politikusok nem léphetnek a bírák szerepébe azzal, hogy olyan kijelentések listáját állítják össze, amelyek szerintük bűncselekménynek minősülnek”

– nyilatkozta Sandra Palmen, az NSC képviselője.

Tavaly az amszterdami fellebbviteli bíróság egy palesztinbarát aktivista ellen indított perben úgy döntött, hogy a „folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz” szlogen használata nem sért törvényt. A bíróság úgy ítélte meg, hogy „nincs szó fenyegetésről, uszításról vagy gyűlöletkeltésről”, amely a jelmondat használatából következne.

Forrás: Neokohn

Megszakítás