Itt még azok is felteszik az imaszíjat, akik egyébként nem szokták.
Miután a hatnapos háborúban az izraeli csapatok elérték a Siratófalat, a katonák könnyekre fakadtak, megszólalt a sófár, és mindenki imádkozni kezdett – függetlenül attól, hogy egyébként vallásos volt-e vagy sem. A megható eseményen jelen volt Chánán Porát rabbi, parlamenti képviselő, aki egyik visszaemlékezésében elmondta, hogy egy nem vallásos katona odalépett hozzá, és elmondta, hogy ő is imádkozni szeretne, de nem tudja, mit kellene mondania. „Mondd el a Smá Jiszráelt!” – felelte rabbi. „Nem ismerem még a Smát sem…” – válaszolt a katona. „Ekkor szóról-szóra előre mondtam neki az ima szavait, ő pedig megismételte azokat. Egész életemben nem hallottam még ahhoz hasonló imádkozást.” – mesélte Porát rabbi.
Egy héttel később, sávuot ünnepén a Siratófal környéke szabadon látogathatóvá vált, és boldog izraeliek ezrei lepték el a területet. A következő nap már megjelentek a lubavicsi Rebbe haszidjai, és felállították azóta legendássá vált kis standjukat, ahol tfilint, azaz imaszíjakat ajánlottak az arra járó zsidó férfiaknak, hogy abban mondják el a Smá Jiszráelt.
A tfilin-kampányt néhány nappal korábban, nem sokkal a hatnapos háború kitörése előtt indította útjára a Rebbe. Arra kérte híveit, hogy minél több zsidó férfira tegyenek tfilint, és fordítsanak különösen nagy figyelmet az izraeli hadsereg katonáira. „S látják a föld minden népei, hogy az Örökkévaló nevével neveztetsz, és félnek majd tőled.„ (5Mózes 28:10). A Talmud magyarázata szerint ez a mondat a tfilinre vonatkozik. A Rebbe tanítása szerint a tfilin micvája különösen nagy védelmet jelent a zsidó nép számára.
Csakhamar hosszú sorok sorakoztak a lubavicsi küldöttek asztalkája körül, hogy a tfilint fejükre és karjukra helyezve minél többen összeköthessék magukat Istenükkel és őseik örökségével. A Boston Globe beszámolója szerint 1967 novemberéig – alig néhány hónap alatt – több mint 400 000 zsidó teljesítette a tfilin parancsát a Siratófal előtt.
Tuvia Blau rabbi az első között vett részt a tfilin kampányban. „Az egész zsidó világ ide tartott. A zsidók megpillantották a falat, kipát tettek a fejükre és rövid üzenetet helyeztek a kövek közötti résekbe. Azonban a tfilin és a Smá Jiszráel ima volt az, mely valójában e szent helyhez kapcsolta őket.” – mondta.
Joszef Gopin rabbi a háború idején 16 éves volt, és Jeruzsálemben élő nővérét segítette, akinek a férje a fronton harcolt. Sávuot után ő is a Siratófalhoz sietett. „Láttam egy idős lubavicsi haszidot, aki egy magas rangú katonatisztekből álló csoportnak ajánlotta fel a tfilint. A rangidős tiszt fel is rakta, majd hirtelen a falhoz futott és sírásban tört ki. Miután visszatért társaihoz, parancsba adta, hogy mindenki más is vegye fel a tfilint, és imádkozzon.”
Sokat változott a világ és a Siratófal előtti tér is az elmúlt ötven év során, a lubavicsi tfilin-asztalka azonban még mindig a helyén áll és évente több százezer zsidónak teszi lehetővé, hogy eggyé váljon saját örökségével. Sokuknak ez az első lehetősége erre az életben. Ma már elképzelhetetlen a Siratófal a tfilint rakó katonák, járókelők, turisták látványa nélkül.
A jeruzsálemi óváros és benne a Siratófal az 1948-as függetlenségi háború utáni jordán megszállás 19 évében tiltott terület volt a zsidók számára. Az azt megelőző korokban is csak jelentős megszorításokkal látogathatták e területet. 1967-ben azonban véget ért az idegen uralom, és a zsidók ismét szabadon gyakorolhatták hitüket e szent helyen.
„Emlékszem, milyen erős, de egyben ellentmondásos érzelmek uralkodtak el bennem. Egyfelől láttam apámat a háború előtti napokban attól rettegni, hogy talán egy újabb holokausztnak nézünk elébe, majd láttam őt a Siratófalnál állni és újra visszanyerni rég elveszített hitét.” – mesélte Joszi Klein, akinek édesapja Magyarországon élte túl a vészkorszakot, Izraelbe vándorolt, és állandóan perben állt Istennel. „A Siratófalnál azonban apám megbékélt az Örökkévalóval, és vallásos zsidóként folytatta életét. Izrael egész népével valami hasonló dolog történt azokban a napokban.” – tette hozzá.
Az izraeliek kitörő lelkesedéséről a Templomhegy egyetlen megmaradt támfala iránt a lubavicsi Rebbe is megemlékezett: „Azt gondolhatnánk, hogy a Siratófal egy régi, elhagyatott hely, hiszen vannak nála sokkal szebb és stratégiailag sokkal fontosabb épületek is. Ezért aztán, aki imádkozni akar, az nyilván a falat keresi fel, de aki a régi épületekben akar gyönyörködni, az bizonyosan máshová megy. Azonban azt látjuk, hogy még az ő számukra is egyértelmű a hely szentsége, és még ők is a Siratófalhoz igyekszenek. Különben mi okuk lenen rá, hogy nyilvánosság előtt ontsák könnyeiket a falnál, és még erővel se lehessen őket elválasztani az ősi kövektől.”
A Rebbe arra utasította híveit, hogy szerezzék be a szükséges hatósági engedélyeket, és hozzanak lére egy állandó tfilinrakó állomást a Siratófal előtti téren. Azt is kérte, hogy a Smá Jiszráel imádságot nyomtassák ki kis méretben, és osztogassák az imádkozni kívánók között, illetve minél olcsóbban kínáljanak tiflint megvételre és kedvezményes áron vizsgálják meg az ellenőrzésre hozott imaszíjakat.
A Chábád tfilin állomása a mai napig megszakítás nélkül üzemel. A sok nyelven beszélő önkéntesek napkeltétől napnyugtáig várják a zsidókat minden hétköznap. „Sok olyan emberrel találkozunk nap mint nap, akik általában nem törődnek a tfilin micvájával, de itt, a Siratófalnál szívesen teszik fel az imaszíjakat és mondanak el egy imát.” – mondta Shmulie Weiss rabbi, aki már egy évtizede szolgál a fal tövében. „Hiába, ez a világ legszentebb helye”.
Forrás: Chabad.org