Ha nem közösségi széderen veszünk részt, hanem otthon ünneplünk, ránk hárul a széder este központi elemének, a szédertálnak az elrendezése. A feladat bonyolultnak tűnhet, de az alábbi útmutatót követve könnyedén és gyorsan összeállíthatjuk.
A tálra hét különböző ételféleség kerül, melyek közül egyiket sem ördöngösség elkészíteni.
- Zroá: Ez egy csontos húsdarab, mely a jeruzsálemi Szentélyben feláldozott bárányt jelképezi. Általában csirkenyakat használunk. A csirke azért jó választás, mert nem tartozik az áldozati állatok közé, így nem keltheti azt a látszatot, hogy valódi áldozati húst kerül az asztalra. A csirkenyakat gázláng felett megpirítjuk minden oldalán. Mivel nem fogyasztjuk el, használhatjuk a második széderen is.
- Bécá: Főtt tojás, mely az ünnepi áldozatot helyettesíti. Személyenként egy tojást főzzünk meg, ennek fogyasztásával kezdjük meg az ünnepi étkezést. Szokás sós vízbe mártani evés előtt. A tojást érdemes hideg vízbe tenni, majd forrás után 12 percig a forró vízben hagyni. Egy főtt tojást megpucolva, és – az áldozatra utalva – láng felett kicsit megégetve teszünk a szédertálra.
- Máror: Keserű gyökér, azaz torma, mely a rabszolgasors keserűségére emlékeztet minket. A tormát pucoljuk meg, majd reszeljük le. A szédertálra helyezés előtt tároljuk légmentesen záródó edényben, hogy ne veszítse el az erejét. Reszelés előtt érdemes lefagyasztani, mert így nem marja a szemet munka közben.
- Cházeret: Salátalevél, mely szintén az Egyiptomban sínylődő zsidók keserű sorsát jelképezi. A salátalevél a különböző bogarak kedvelt csemegéje, ezért nagyon alapos tisztítást és ellenőrzést igényel. A különválasztott leveleket bő vízben mossuk le, majd áztassuk be. Ezt követően fény felé fordítva ellenőrizzük, hogy nem tartózkodik-e rajtuk hívatlan vendég.
- Chároszet: A téglavetéshez használt agyagot jelképező, ízletes keverék. Rengeteg receptje létezik. Leggyakrabban reszelt almát és körtét kevernek össze borral és darált dióval, vagy mandulával.
- Kárpász: Előételnek használt zöldségféle, melyet a kidus után fogyasztunk el. Általában petrezselymet, zellert, esetleg főtt burgonyát használunk e célra. A nyers zöldségek a salátához hasonló tisztítást igényelnek.
- Sós víz: A rabszolgák könnyeit szimbolizáló sós vizet egy kis tálkába tesszük. A főtt tojást és a kárpászt is belemártjuk evés előtt. Egyes közösségekben ecetet használnak e célra.
Természetesen nem szabad megfeledkezni a maceszről sem. Ha lehet, szerezzünk be kézzel készült, őrzött (smura) maceszt. A széder vezetője három maceszlapot vesz maga elé. Gondoskodjunk róla, hogy bőven jusson mindenki számára macesz, mert ennek fogyasztása a széder este legfontosabb mozzanata.
Legyen elegendő mennyiségű kóser bor is az asztalon, hiszen minden résztvevő négy pohárral fogyaszt belőle. Igyekezzünk minél jobb minőségű vörösbort vásárolni, mert bölcseink a vöröset többre tartották a fehér bornál. Ha valaki számára megerőltető a bor fogyasztása, helyettesítheti kóser szőlőlével is.
És végezetül, minden résztvevő előtt legyen egy peszáchi hágádá, lehetőleg olyan fordítással, melyet jól ért.
Boldog és kóser peszáchot!
zsido.com
Forrás: Chabad.org
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.