Szeptember 1-től az általános iskolák első és ötödik osztályában bevezetik a kötelező erkölcstan vagy hittan oktatást. A szülőknek nyilatkoznia kell, hogy gyermekeik melyik tárgy óráit látogatják majd, illetve hittan esetén, melyik felekezet vallásóráit választják. Amennyiben az iskola kínálatában nem szerepel a választani kívánt felekezet hitoktatása, úgy a szülőnek kell jelezni igényét az iskola felé.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség lehetővé kívánja tenni, hogy a lehető legtöbb érintett család számára elérhető legyen a zsidó hittan oktatás is, ezért a kerületi tanfelügyelőkön keresztül megkeresték Budapest valamennyi iskoláját és felajánlották részvételüket a hitoktatásban. Az elkövetkező hetekben minden érdeklődő iskolába ellátogatnak képviselőik, hogy tájékoztassák a szülőket az általuk kínált oktatási programról. Mivel a törvény nem kötelezi az iskolákat valamennyi felekezet felvonultatására, csak azoknak a képviselőit keresik fel, amelyekkel kapcsolatban a szülők kifejezetten jelezték igényüket.

Foglakozásaik céljául a mai, élő zsidóság bemutatását és a pozitív zsidó identitás megerősítését tűzték ki célul. A tematikában a zsidóság mindennapjai, a zsidó történelem és kultúra, valamint héber nyelv alapjainak megismerése került. Oktatóik olyan képzett vallástanárok, akiknek nagy gyakorlata van abban, hogy a különböző hátterű gyermekek számára egyaránt élvezetes, interaktív formában tudjanak értékes tudást átadni. A foglakozás általános célja, hogy a résztvevők minél több pozitív tapasztalattal és élménnyel gazdagodjanak a zsidó kultúra, vallás és hagyományok terén, és egyben egy pozitív tapasztalattal gazdagító közösségélményben is legyen részük.

Amennyiben szeretné, ha gyermeke autentikus forrásból tanulhatna a zsidóságról, kérje az iskolától az EMIH programját! További részletekért keresse Tóth Gábort, a program operatív koordinátorát további információkért a hittan@zsido.com e-mail címen, vagy a 06-30-396-2625 telefonszámon.

Megszakítás