HÉTRŐL – HÉTRE: Miért akart Mózes bemenni az Ígéret Földjére?

Miért akart Mózes bemenni az Ígéret Földjére?

“Halljad, Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy! Szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és minden lehetőségeddel. És legyenek neked ezek az igék, amelyeket ma parancsolok neked, a szíveden. És jól tanítsd meg erre gyermekeidet és beszélj róluk amint ülsz a házadban és amikor jársz az úton, midőn lefekszel és midőn felkelsz. És kösd ezeket jelül kezedre és legyenek homlokkötőül (tfilin) szemeid között. És írd őket házad ajtófélfáira és kapuidra.” (5Mózes 6:4–10.)

Heti szakaszunk legfőbb “eseménye” a Tíz Parancsolat megismétlése, azon intenzív “szeminárium” keretén belül, amit Mózes mesterünk tart halála előtt, hogy népét a Tóra szent törvényeinek betartására bírja.

A Midrás összefüggést lát a dolgok között, és azt mondja, hogy aki merő kapzsiságból megszegi a heti szünnapot, a szombatot, az szüleit sem tiszteli kellően, innen pedig már nincs messze felebarátja javainak a megkívánása és az egyéb, embertársaink ellen elkövetett bűnök sokasága.

A szombati pihenés a szolgát és a szolganőt is megilleti, és az Írás semmit nem bíz a véletlenre: eszünkbe juttatja, hogy rabszolgák voltunk Egyiptomban, ahonnan az Örökkévaló kivezetett erős kézzel és kinyújtott karral. “Ezért parancsolta meg neked az Örökkévaló, a te Istened, hogy megtartsad a szombat napját” (5Mózes 5:15.).

A szakasz elején Mózes mesterünk szívhezszóló könyörgésével találkozunk, hogy az Örökkévaló engedje meg neki az Ígéret Földjére való bemenetelt: Mózes szeretné feltenni művére a koronát, és népét a rabszolgasorsból 40 évvel ezelőtt kiszabadult héber törzseket bevinni Izrael országába. Bölcseinek, kiknek feltűnt, mennyire erőlteti Mózes a dolgot, milyen mértékben kérleli a Gondviselést az ítélet megváltoztatására, ezt mondták: “Miért akart Mózes oly nagyon bemenni az Ígéret Földjére? Hát enni akart a gyümölcséből? Előnyeit akarta élvezni? (Ez persze nem valószínű, akkor tehát az a magyarázat, hogy…) Azt mondta Mózes: Sok olyan parancsolat (micvá) van, ami csak Erec Jiszráélben érvényes. Engedd meg ó, Uram, hogy bemenjek és megtarthassam ezen törvényeket” (Szotá 14=.).

A Midrás rögzíti azt a párbeszédet, amely a Teremtő és az életéért könyörgő prófétanépvezér között elhangzott. Mózes hajlandó lemondani rangjáról, átadni összes funkcióját utódjának, Józsuának, csendben meghúzódni a Tanház zugában – csak bemehessen a Szentföldre. Hasztalan. A büntetés nagyobb, mint az egyszerű halandóé, a Pörlekedés Vizeinél történt gikszer nem marad megtorlás nélkül. Áron testvére már elhunyt, és rövidesen ő is követi, mert “A szent, áldassék az ő Neve, az igaz emberekkel más mércével mér, tőlük a legapróbb szabálytalanságot, a legkisebb függelemsértést, még egy hajszálnyit is – számon kéri” (Jövámot 121=.).

Ebben a szakaszban kezdődik Mózes második nagy beszéde a Tóra ötödik könyvében, melyben lefekteti a Szövetség alapjait, röviden elbeszéli a Tóra-adás immár történelemmé vált eseményeit, majd elismétli, kisebb változtatásokkal, a Tíz Parancsolatot.

“Szemtől szembe beszélt az Örökkévaló veletek a hegyen…”. Rási itt idézi a Midrás egyik bölcsét, egy bizonyos Beráchjá rabbit, aki azt mondja: Így mondta nekik Mózes mesterünk: Ne mondjátok, hogy én becsaplak benneteket, mint egy ügynök, aki közvetít a vevő és az eladó között és nyakra-főre dicséri a portékát, hiszen maga az eladó – a tulajdonos – beszélt veletek személyesen.”

“Halljad Izrael” – a Smá Jiszráél a zsidóság egyistenhit vallása, a nemzedékek folyamán a zsidó hit alaptétele, úgyszólván jelszava lett. A Talmud szerint Jehudá Hánászi (a Fejedelem) rabbi volt az, aki bevezette, hogy a Smá elmondásakor eltakarjuk szemünket, ami a nagy elmélyedést és a szavakban lévő gondolattal való azonosulást van hivatva szemléltetően kifejezni.

A zsidóság akkor nyilvánította ki a monoteizmusban való megingathatatlan hitét, amikor a “művelt” világ bálványok százait és ezreit kultiválta, amikor minden város-királyságnak, minden dinasztiának, minden törzsfőnöknek megvolt a maga “házi” istensége, fából, kőből, aranyból, ezüstből stb.. A zsidóság az isteneszme egységének hirdetésével kihívta maga ellen az egész akkori “művelt világot”, és ennek a gyűlöletnek illogikus maradványai a mai napig is élnek és hatnak.

A zsidóság vállalta és vállalja az egyistenhitből reá háruló felelősséget, miként a hátrányokat is. Ezért és így lettünk kiválasztott nép: mi választottuk ki magunknak a monoteizmust, Ábrahám ősatyánk óta mi hirdetjük fennhangon az isteneszme egységét, és így lettünk mi az a nép, amelyet a Teremtő, áldott legyen a neve, kiválasztott, hogy rajtunk keresztül adhassa a Tórát a világ népeinek, és elsősorban azoknak – nekünk –, akik azt elfogadják és megtartják.

Ez a kölcsönös megegyezésen nyugvó véd- és dacszövetség az, ami a zsidóságot a mai napig fenntartotta, és Isten segítségével fenntartja tovább is.

Ez a Smá Jiszráel – Halljad Izrael – volt az, amivel az ajkukon őseink az inkvizíció máglyáin mártírhalált haltak, ezt mondták-kiáltották a középkori keresztes “vitézek” gyilkos hősködései közepette, a kozák pogromok alatt és ezzel az ajkukon mentek Auschwitzba. A Smá Jiszráel szövege van a mezuzák pergamentekercsére írva, ez az, amit a haldokló az “utolsó szó jogán” kimond, mielőtt visszaadja lelkét a teremtőjének.