HÉTRŐL HÉTRE
Maimuni Mózes: A megtérés útja
„Térj meg Izrael Istenedhez, mert legyengültél bűneid miatt” (Hoséá 14:2.)
[1. fejezetet lásd Gut Sábesz I/52. számában]
2. fejezet – Melyik az igazi megtérés?
1. § Mit nevezhetünk igazi megbánásnak? Ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy alkalma kínálkozik egy már egyszer elkövetett régi bűnének újabb elkövetésére, feltéve, hogy ez az alkalom újra, teljes egészében kínálkozik és nincs mitől tartania; képessége sem gátolja; de tiszta bűnirtózattól nem teszi meg – ezt nevezhetjük őszinte megbánásnak.
Erről mondotta Salamon király: „Ifjú korodban gondolj Teremtődre!” (Kohelet 12:1.)
Aki viszont öreg korában tér meg, amikor bűnre hajtó cselekvési vágya már rég elhagyta; bárha nem ez a megtérés legüdvösebb ideje, mégis erkölcsi hasznát veszi, bűnbánónak ismerik el.
De még, ha egész életén keresztül tartósan követ el egy bűnt és csak halála napján tér meg, akkor is megbocsátják azt, amint az Írás mondja: „Mielőtt elsötétül a nap, a fény, a hold, a csillagok, eltűnnek majd a felhők az eső után” (uo. 2.), – vagyis a halál napján. Ebből azt tanulhatjuk, hogy ha valaki halála előtt a Teremtőjére gondol és igaz szívből megtér, bűnbocsánatot nyer.
2. §. Mi szükséges az őszinte megbánáshoz? Először a bűnt s azután még a gondolatát is el kell távolítani magunktól. Továbbá őszintén kell elhatároznunk, hogy többé soha nem követjük el: „Hagyja el a gonosz az útját és a bűnös ember a gondolatát!” (Jesájá 55:7.)
Bánkódnunk kell a múlt miatt, hogy teljesítsük a próféta szavát: „Megtérésem után meg is bántam bűneimet.”(Jeremiás 18:31.) Akkor a titkok ismerője Maga fogja tanúsítani igaz megbánásunkat, mert „nem a kezünk alkotását fogjuk többé Istennek nevezni” (Hoséá 14:4.).
Bűnvallomásunk élő szóval történjék. Ez vonatkozik a jövőbeli magatartásunkra teendő fogadalomtételre is.
3. §. Aki csak szavakkal tesz bűnvallomást, de nem szívből tér meg, az olyan, mintha tisztátalan csúszómászót tartana a kezében, amíg a tisztulási fürdőzést végzi. Amíg el nem dobja a kezéből, hiábavaló a tisztulásra törekvése. Csak az részesülhet tehát kegyelemben, „aki a bűnét beismeri és el is hagyja” (Példabeszédek 28:13.). Élő szóval fejezzük ki az elkövetett bűnt, amint Mózes cselekedte az aranyborjúnál, midőn így szólt: „Ó nagy bűnt követett el a nép, aranyborjút készített magának!” (2Mózes 32:31.)
4. §. A megtéréshez tartozik az is, hogy a bűnös könyörgéssel és könnyekkel forduljon a Teremtőhöz. Minden tehetségével jót tegyen és minden emberi képességével távolodjon a bűnös úttól. Még a nevét is változtassa meg, mintha nem is az lenne, aki a bűn elkövetésére vetemedett. Nevével együtt a magatartása, minden emberi megnyilatkozása is változzék meg, jobbra, nemesebbre, helyesebbre. Még a lakóhelyéről is távozzon el, mert a száműzetés alázatosságra, szerénységre késztet, ami bűnengeszteléshez vezet.
5. §. A megtérő dicséretére válik, ha a nyilvánosság előtt tesz bűnvallomást, ha mások előtt is feltárja a felebarátjával szemben elkövetett sérelmeket és bűnöket és így szól: „Vétkeztem X.Y. ellen, ezt, és ezt követtem el, és most őszintén megbánom és sajnálom.”
Aki pedig vélt büszkeségből nem tárja fel bűnét, hanem azt elpalástolni igyekszik, bűnbánása nem lehet teljes. „Aki bűnét eltakarja, nem boldogul soha.” (Példabeszédek 28:13.)
A nyilvánosságra hozatal csak a felebarátunkkal szemben elkövetett bűnöknél kívánatos. Ha Isten ellen vétünk, akkor nincs erre szükség, az még kérkedésnek és arcátlanságnak is minősül. Az Isten ellen való megtérésünknél csak a bűn halk elmondására van szükség. Halkan soroljuk fel bűneinket, hogy senki ember ne hallja, mert a tudat, hogy senki sem tud bűneinkről, jót tesz. „Boldog, aki bűnét magában hordozza és (mások előtt) eltakarja.” (Zsoltárok 32:1.)
6. §. Bár minden idő alkalmas a megtérésre és könyörgésre, a tíz bűnbánó nap mégis a legalkalmasabb erre. Isten ekkor fogadja a legszívesebben a megtérni akarót, amint a próféta mondja: „Keressétek az Örökkévalót (abban az időben), amikor számotokra (a leginkább) megtalálható” [vagyis: a 10 bűnbánónapon]. (Jesájá 55:6.).
Ez csak az egyénre vonatkozik. A közösség ha bármikor megtér és egész szívéből Istenhez fordul – meghallgatják, amint azt megírták: „Ki olyan, mint az Örökkévaló, bármikor Hozzá kiáltunk!?” (5Mózes 4:7.)
7. §. Jom Kipur a megtérés napja, úgy az egyén, mint a közösség számára. Ez a nap nyújtja az engesztelés utolsó lehetőségét, ezért teszünk akkor bűnvallomást, ezért igyekszünk akkor megtérni.
A bűnvallomást a nap előestéjén, vagyis az ünnep előtti délutánon az „elválasztó lakoma” előtt eszközöljük. Ez a korai bűnvallomás abból az aggodalomból történik, hogy netán baj érhetne lakoma közben, ami miatt nem érhetnénk el a Jom Kipur-i engesztelés lehetőségét.
Ezenfelül ismételnünk kell a bűnvallomást az engesztelő nap minden imája keretébe, az egyén a főimák végén, az előimádkozó a főimák közben, a negyedik áldásnál.
8. §. A szokásos bűnvallomás rövid szövege a következő: „Valóban vétkeztünk!” Ez a lényeg.
Ha valamely bűnről az egyik Jom Kipuron már bűnvallomást tettünk, azt a következőkben is meg kell ismételnünk, bárha az első megtérésünk a legőszintébb volt. A zsoltárköltő is azt mondja: „Ismerem bűneimet és a vétkeim állandóan szemem előtt vannak.” (Zsoltárok 51:5.)
9. §. A bűnbánat és a Jom Kipur csak az Isten ellen elkövetett bűnöket engeszteli ki. Ha pl. tiltott dolgokat élvezünk, vagy ha a másik nem bélihez megengedhetetlen módon közeledünk stb. De ha az embertársainkkal szemben vétkezünk, legyen az testi sértés, átkozódás, vagy anyagi megkárosítás; azt addig nem bocsátják meg, amíg az okozott kárt meg nem térítjük és a sértettet kérlelésünkkel ki nem engeszteljük Amíg a megbánótól nem kérünk bocsánatot, nem nyerhetünk engesztelést. Még, ha csak szavakkal bántottuk meg embertársunkat, ha megsértettük vagy felbosszantottuk, akkor is addig kell kérlelnünk és hozzá könyörögnünk, amíg engesztelésre nem bírtuk.
Ha magunk nem vagyunk erre képesek, akkor három barátja jelenlétében kíséreljük ezt meg. Ha három ízben történt ez irányú kísérletünk nem járt eredménnyel, mentesülünk a bűn alól és az állhatatosé a bűn – Tanítómesterünkkel szemben, ezerszer is meg kell ezt kísérelnünk. Minden törekvésünk az legyen, hogy engesztelését feltétlenül elnyerjük.
10. §. Ember ne legyen engesztelhetetlen, akaratos. Legyünk „könnyen megbocsátók és nehezen haragíthatók”. Ha bocsánatot kérnek tőlünk, fogadjuk azt szívesen. Ha bármilyen fájdalmat is okoztak nekünk, ne kiáltsunk bosszúért és ne legyünk gyűlöletünkben hajthatatlanok. Az engedékenység Izrael gyermekeinek alaptermészete. Csak a pogányokról jegyezték fel azt, hogy „gyűlöletük örökké tart” (Ámosz 1:11.). A gibeonitákról is olvashatjuk, hogy nem voltak megbocsátók, engedékenyek (2Sámuel 21:2.). Ők valóban nem tartoztak Izrael fiaihoz.
11. §. Ha az, aki ellen vétettünk meghalt, mielőtt kiengesztelhettük, akkor a sírjánál tíz ember jelenlétében a következő kijelentést tegyük: „Vétkeztem Izrael Istene és az itt nyugvó ellen. Ezt és ezt cselekedtem ellene.”
Ha megkárosítottuk, akkor a kárvallott örököseinek meg kell azt térítenünk. Örökösök hiányában helyezzük az összeget az egyházi bíróságnál (Rabbiság) letétbe és egyszersmind ott tegyük meg bűnvallomásunkat is.
Fordította és bevezető ismertetésekkel ellátta:
Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 49. szám – 2014. augusztus 25.