HÉTRŐL – HÉTRE: KORÁCH: A kohaniták fizetése

KORÁCH: A kohaniták fizetése

„És mondta az Örökkévaló Áronnak: az országban nem kapsz birtokot és osztályrészed nem lesz közöttük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izrael fiai között. Lévi fiainak pedig örökségül adtam minden tizedet Izraelben. Munkájukért kapják ezt, mert ők végzik a szolgálatot a Találkozás Sátránál… Örök rendelkezés ez, nemzedékről nemzedékre, hogy nem kapnak (a leviták) örökséget Izrael fiai között: mert a levitáknak adom örökségül Izrael fiainak a tizedét, melyet az Örökkévalónak ajánlanak fel ajándékul…” (4Mózes 18:20-24.).

A Tóra részletezi a kohaniták és leviták kötelezettségeit és járandóságait. A kohaniták, a gyakorló papság, akik a Szentély-szolgálat belső, „szent” részét végezték – bemutatták az áldozatokat, stb. – megkapták ezen áldozatok mindazon részeit, amelyeket nem kellett elégetni az oltáron.

Hogy ez mennyire „él” a mai napig is a zsidó köztudatban, arra nem kell jobb bizonyíték, mint ezen talmudi részletek naponta történő ismétlése a reggeli (Sáchrit) imában. Ha holnap megjön a Messiás és fölépül a Szentély, mi készen állunk ott folytatni a szentélyszolgálatot, ahol közel 2000 évvel ezelőtt abbahagyni kényszerültünk, amikor Titusz seregei elfoglalták Jeruzsálemet és földig rombolták a Templomot.

A levitáknak, akik egy fokkal alacsonyabb szinten, de szintén a Szentély szolgálatában állottak, szintén nem volt önálló jövedelmük, hiszen földbirtokot nem kaptak. Megélhetésük alapja a tized volt, amit minden zsidó köteles volt adni terméséből, jövedelméből.

Míg gazdag jómódú levitákról nem tud a hagyomány, addig az idők folyamán kialakult a papok között egy jómódú kohanita osztály. Főleg a második Szentély idején, a jeruzsálemi főpapság körében, voltak dúsgazdag emberek, akik állásukat vagyonszerzésre és úrhatnám viselkedésre használták ki. A második Szentély vége felé a főpapság különben is nagyon alacsony színvonalon működött. Nem egy tagja a szadduceusok uszályába került. Vallásosságuk és zsidósághoz való ragaszkodásuk, felszínes volt csupán. Ebben az időszakban az uralkodók nevezték ki a főpapokat, nem egyszer úgy, hogy sápot szedtek tőlük.

A Talmud 24 olyan juttatásról beszél, ami a kohaniták jövedelmét alkotta: ezek közül 10 volt a Szentélyben, négy Jeruzsálemben (a Szentélyen kívül) és még 10 szerte az országban.

Az első tíz különböző áldozatok részei, ami főleg hús, de liszt és olaj valamint kenyér formájában került a kohanitákhoz. A négy jeruzsálemi juttatás: az elsőszülöttek (az állatokét a kohanita megkapta, míg az elsőszülött gyerekeket öt ezüst sekellel kiváltották); a primőr gyümölcs (bikurim); a köszönet- és a fogadalmi áldozat húsa valamint az áldozati állatok bőre.

A további tíz között találjuk a kötelező adományt (Trumá), a levita által kapott tizedből a kohanitának adott részt („dézsma a dézsmából”), a birkanyírásból származó gyapjú „elejét” (Résit Hágéz), a Chálát, vagyis a tésztából levett dézsmát, a kötelező húsajándékot, ami a kohanitának járt minden olyan levágott állatból, amit nem szántak áldozatnak (ld. 5Mózes 18:3.), stb.

Az említett juttatások törvényesen jártak a kohanitáknak, de jellegük és nevük ajándék volt (Mátnot Köhuná). Nem volt szervezett és intézményesített fizetési rendszer – minden izraelita annak a kohanitának adta kötelező adóját, akinek akarta. A Talmud megrója ugyan azt, aki egyetlen kohanitának adja az egész dézsmát és nem osztja szét több kohanita között és így „éhínséget hoz a világra” (Éruvin 63a.), de az elosztás „aki kapja marja” alapon ment. A befolyásos kohanita családok nagy jövedelemre tettek szert, míg mások éheztek. A kapott juttatásokat a kohanita nem adhatta el és elő volt írva hol, hogyan és mikor eheti meg. Mióta nincs szentély, érvénytelek ezek a törvények és ma a kohanita egyetlen jussa az elsőszülött gyerek kiváltásáért kapott öt ezüst. A gyakorlatban a kohanita ezt is vissza szokta adni – a szertartás végeztével – a gyerek apjának.

Az első tizedet Ábrahám adta Málkicedeknek, Sálém királyának (1Mózes 14:20.), majd később Jákób, amikor menekülni kényszerült otthonról, megígérte, hogy minden jövedelméből tizedet fog adni (uo. 28:22.).

A Tóra kimondja, hogy a leviták a tizedet munkabérük fejében kapják, tehát nem jótékony adományként. A Szentélyben a leviták adták az őrséget, ők énekeltek az emelvényen és ők voltak a kapusok. A pusztaságbeli Hajlékban nehéz testi munkát is végeztek mivel ők szedték szét, állították össze és cipelték a Hajlék alkatrészeit a vándorlások során.

A második Szentély építésekor, az Ezrá-Nechemjá nevével fémjelzett alija során, a leviták nem voltak nagy „cionisták”, nem nagyon akartak hazatérni a babilóniai fogságból. Ezrá az Írástudó, kinek tekintélye és hatásköre Mózeséval vetekedett, megvonta tőlük a tized privilégiumát, és ezzel súlyos büntetést mért rájuk. Később ez arra módosult, hogy a kohaniták és leviták közösen kapták a tizedet és megosztoztak azon.

A Talmud-bölcsek mélységesen elítélték azokat az „adócsalókat”, akik különböző trükkök segítségével ki próbáltak bújni a tizedfizetés kötelezettsége alól. Szárazságot és éhínséget helyeztek kilátásba, ha nem tartják a Máászér törvényeit, ezzel szemben bőséget és jólétet ígértek, ha becsületesen fizetik a tizedet.

Egy midrási forrás alapján a bölcsek kiterjesztették a „tized” fogalmát mindenre és így minden jövedelemből – pénzből is – tizedet adnak jótékony célra. (Táánit 9a., Toszfot)