“És szólt az Örökkévaló Mózeshez: állj bosszút Izrael fiaiért a midjanitákon, azután megtérsz majd őseidhez. És szólt Mózes a néphez, mondván: fegyverezzétek fel magatok közül a férfiakat a hadra, hogy menjenek Midján ellen, hogy végrehajtsák az Örökkévaló bosszúját Midjánon…” (4Mózes 31:1-3.)
A nép még nem heverte ki 24 ezer ember isteni csapások okozta halálát. A pusztító járvány büntetés volta nyilvánvaló volt, de ha valakinek további bizonyítékokra volt szüksége – a Pinchász-Zimri közjáték eloszlatott minden kétséget. Kiderült, hogy Bileám leghűségesebb tanítványai éppenséggel a midjaniták voltak, akik legszebb és legelőkelőbb származású leányaikat vetették csatasorba, hogy demoralizálják és ezáltal harcképtelenné tegyék a Kánaánba készülő zsidó hadsereget. Miért tették ezt, amikor jól tudták, hogy közvetlen veszély a zsidók részéről nem fenyegeti őket? Puszta gyűlöletből.
Bölcseink dicsérik Mózest, aki elhúzhatta volna évekig a Midján elleni hadjáratot, és ezzel meghosszabbíthatta volna életét. Hiszen a parancs úgy szólt, hogy “állj bosszút… és azután megtérsz őseidhez”. De Mózes nem halogatta a dolgot, hanem rögtön utasítást adott a hadjárat előkészítésére. A seregek élére Pinchászt állította – a Midrás szerint pedig két okból. Az egyik ok Mózes személyével függ össze: mivel Midjánban talált annak idején menedéket (2Mózes 2:15.), nem volt ildomos, hogy hadjáratot vezessen ellene. Ezzel kapcsolatban említi a Midrás azt a közmondást, hogy a kútba amiből vizet ittál, ne dobj követ… A másik ok Pinchász érdemét hangsúlyozza, mondván, hogy Pinchász volt az , aki elkezdte a micvát (amikor megölte Zimrit és midjanita ágyasát), és logikus, hogy ő is fejezze azt be.
A Midrás bölcsei észrevettek egy érdekes nyelvi eltérést az isteni bosszú megfogalmazásában. Az Örökkévaló azt mondja Mózesnek, hogy “állj bosszút Izrael fiaiért”. Amikor Mózes a parancsot továbbítja, akkor úgy fogalmaz, hogy “végrehajtják az Örökkévaló bosszúját Midjánon”. Hát most kinek a bosszúja volt ez, a zsidó népé, vagy az Örökkévalóé?
A Midrás egy párbeszédet közöl a Jóisten és Mózes között. Azt mondta az Örökkévaló Mózesnek: ez a ti ügyetek. Őmiattuk (a midjaniták miatt) voltam kénytelen nagy csapást mérni rátok, ők tehát az okai ennek, ezért a ti dolgotok bosszút állni.
“Mondá Mózes: Világ Ura! Ha nem zsidók volnánk, vagy körülmetéletlen bálványimádók, vagy megtagadnánk a parancsolataid teljesítését – nem gyűlölnének bennünket, és nem üldöznének minket. Azért gyűlölnek és üldöznek, mert tartjuk a Tórát és annak parancsolatait. Éppen ezért neked kell bosszút állnod ellenségeinken!“ (Midrás Rábá, Numeri 22., Jálkut Simoni, Mátot, 31.)
A Midján elleni hadjárat felvet több objektív nehézséget. Tudjuk, hogy Mózes apósa, Jitró, Midján főpapja, aki eljött a pusztaságba, a Tóra-adás után, hogy gratuláljon Mózesnek és népének egyrészt a szenzációs egyiptomi kivonuláshoz, másrészt pedig az isteni Gondviselés tüntető gondoskodásához, mely az egyistenhitet adta a zsidó népnek. Ez a Jitró azután hazament, a Midrás szerint, hogy népét is az egyistenhitre térítse. Nehéz feltételezni, hogy ugyanezek a midjaniták lennének azok, akik itt szövetkeztek ősellenségükkel, a moabitákkal, hogy a zsidókat leányaik feláldozásával demoralizálják.
A bosszúhadjárat során az izraeli expedíció megsemmisítette midjánt, lakosait megölte, városait felégette. Hogyan lehetséges akkor, hogy később, a Bírák korszakában, a midjanitáknak alkalmuk volt Izraelt rabló hadjárataik színterévé tenni, állandó portyázásaikkal az életüket megkeseríteni, amíg csak Gideon ben Joás le nem győzte őket?
A kézenfekvő választ a Midrás egy odavetett félmondatából tudjuk meg: “Egyesek szerint ez nem ugyanaz a Midján (ahol Mózes menedéket talál Jitrónál és amely a Szináj-hegyhez van közel), hanem ez Moábbal határos, és ez romokban hever a mai napig” (Midrás Rábá, Numeri, 22:4.). Ezek szerint a midjanita törzsek többfelé táboroztak, és az itt említett Midján nem azonos Jitró Midjánjával…
“És átadattak… ezren minden törzsből, 12 ezer hadra kész férfi.” (4Mózes 31:5.)
Az “átadattak” igét úgy is lehet értelmezni, hogy akaratuk ellenére. A Midrás ezt a zsidó hadfiak javára írja, és egyúttal pszichológiai magyarázatát adja a néplélek mélységeinek, mondván: amíg nem tudták, hogy a midjáni hadjárat után fog Mózes meghalni, állandóan olyan hangulat volt ellene, mintha meg akarnák kövezni. Amikor azonban megtudtak, hogy a hadjárat végéig él csak, kezdtek elbújni, hogy elhúzzák az időt. Ezért kellett őket akaratuk ellenére “átadni” a hadtestnek, mely a bosszúhadjáratot vezette.
Az Írás (uo. 8.) elárulja, hogy a midjanita hercegek társaságában ott találták a zsidó katonák Bileámot, a “varázslót” is. Azelőtt prófétának titulálta őt az írás, de itt, amikor Midjánba érkezett, bekasszírozni az elesett 24 ezer zsidó vérdíját, ördögi tanácsának áldozataiét – visszavedlett egyszerű varázslóvá. 33 éves volt, amikor kard által megölték. Miért kard által? Mert ő megpróbálta Izraelt a zsidók saját fegyverével – a szó erejével – elveszejteni, erre a zsidók az ő saját fegyverét, a kardot fordították ellene.
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 43. szám – 2014. július 31.