A fenti idézetnek előzményei vannak. Az ősatya – vándorlásai során – ismét olyan helyen kényszerül letelepedni ahol felesége veszélyben van. Szodoma felfordulása és a Lóttal megesett szégyen arra kényszerítette Ábrahámot, hogy elhagyja Mamré völgyét (kb. a mai Hebron) és elköltözzön a tengerparti filiszteus mini-királyságba, Grárba. Itt megismétlődik az egyiptomi közjáték: Ábrahám félti Sárát, elterjeszti, hogy az a húga (és nem a felesége), és a 90 éves hölgy egyszerre a király háremében találja magát. A király álmot lát, melyben egy égi hang figyelmezteti, ne merjen a nőhöz nyúlni, mert az férjes asszony, és férje „próféta”. Ha nem adja vissza a próféta feleségét — „meghalsz te és minden hozzátartozód” (uo. 20:7.). Ha szabadon engedi — minden rendben lesz, ígéri az égi hang.
Avimelech, álmában vitába száll az isteni hanggal és igaza tudatában így lamentál: „Uram, az igazat is megölöd? Hiszen ő mondta nekem, hogy húga; az asszony meg azt mondta róla, hogy a bátyja! Én tiszta kézzel és ártatlan kézzel tettem ezt!” (uo. 5-6.).
Nem könnyű beleélni magunkat az akkori idők normáiba és ma, nekünk, furcsának tűnő logikájába. A filiszteus király „igaz embernek” érzi magát, sőt becsapottnak is. Hiszen nem rekvirált el egy férjes asszonyt, mivel mindketten egybehangzóan állították, hogy ők — testvérek. A kommentátorok nagy része úgy tudja, hogy azokban az időkben a királyoknak joguk volt hajadonokat háremükbe vinni — azok akarata ellenére is.
Fáraóval ellentétben, aki egyszerűen kiutasította Ábrahámot országából amikor megtudta, hogy Sára nem húga hanem felesége, Avimelech mentegetőzik és Ábrahámnak szegezi a kérdést: miért mondta, hogy Sára nem felesége, hanem húga?
Ábrahám válasza megdöbbentő. Egyrészt megpróbálja a dolgot kimagyarázni mondván: „…valóban húgom is ő, az apám leánya, csak nem az anyám leánya, így lett a feleségem” (uo. 12.). Ezzel együtt azonban rámutat az igazi okra is: „…azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért…” (uo.).
Ábrahám magyarázatát megerősítendő mondja a Málbim, hogy ne higgye az ember, hogy a civilizáció, az egyetemes kultúra elegendő biztosíték arra, hogy az ember emberien viselkedjen. Ahol nincs istenfélelem — ott emberiesség sincs, és ha valaki vágyik valamire, nincs az az erkölcsi erő, ami megakadályozhatná, hogy akár gyilkosság árán is elérje célját…
Nachmanides (Rámbán) éles szavakkal ítéli el Ábrahám „nagy vétkét”, amikor Egyiptomba ment és ezáltal veszélybe sodorta feleségét. Tudvalevő volt, hogy a sötétbőrű egyiptomiak szemet vetnek a szépséges fehér Sárára, aki akkor még „csak” 65 éves volt, de nem tudjuk milyen más választása volt Ábrahámnak, amikor a súlyos éhínség elől ideiglenesen Egyiptomba költözött. Ezzel szemben itt nem látszik olyan kényszerítő körülmény mint az éhínség, és nem tudhatjuk pontosan, miért telepedett le Ábrahám itt. Kimchi szerint az ok: demonstrálni, hogy az ország az ővé, mivel Isten neki ígérte, és a filiszteusok földje szerves része Kanaánnak.
Rámbán szerint — ellentétben Egyiptommal — az itteni király „egyenes, becsületes ember” volt és „a népe is ilyen”, csak Ábrahám gyanúsította meg őket (hogy ne mondjuk, üldözési mániája volt…), és ezért adta ki Sárát húgának. Nachmanides nem tudja megállni, hogy fel ne tegye a kérdést: hogy lehet az, hogy Sára még most is olyan szép és kívánatos volt? „Csoda ez, ha csak nem mondjuk bölcseink nyomán, hogy visszatért ifjúsága, miután az angyal hírül hozta neki, hogy rövidesen fiat szül — 90 éves korában”.
A vége: Avimelech visszaadja Sárát sűrű bocsánatkérések és fájdalomdíj kíséretében, és Ábrahám imádkozik, hogy meggyógyuljon a király, felesége és házanépe, „úgy hogy ismét szülhettek” (uo.17.) A következő írásvers elárulja mi volt a baj: „Mert az Örökkévaló meddővé tett minden nőt Avimelech házában, Ábrahám felesége, Sára, miatt” (uo. 18.).
Fáraóval ellentétben Avimelech nem űzi ki a kárszenvedett házaspárt, hanem felajánlja nekik a letelepedés jogát, mondván: „Ime országom előtted, ott laksz, ahol akarsz” (uo. 15.).
Később, a király megnemtámadási szerződést ajánl Ábrahámnak, miután látja, hogy Isten vele van. Alá is írják a több nemzedékre szóló szerződést előtte azonban Ábrahám emlékezteti a királyt azokra az alantas dolgokra, amiket az államapparátus tisztviselői vele szemben elkövettek — kutakat raboltak el tőle, stb. — és a király bocsánatot kér Ábrahámtól.
A Midrás bölcsei nem tudnak egy véleményre jutni, Avimelech karakterét, személyiségét illetően.
Maga az írás sokkal kevésbé rossz színben tünteti fel Avimelechet — és országát –, mint annak idején az egyiptomi Fáraót. Az egyik midrási forrás szerint „Avimelech a népek jámborai közé tartozott, és minden vágya az volt, hogy a cádik — Ábrahám — szomszédja legyen (Pszikta Zuta, Börésit). Egy másik midrási forrás azonban bohócnak tartja, kinek országa „bohócok tanyája” (mosáv lécim) volt (Sochét Tov, 1:13.).
A Midrás szerint a Sárával kapcsolatos isteni beavatkozás — hogy Isten megjelent Avimelech álmában, és figyelmeztette őt, ne merjen hozzányúlni Sárához — olyan mély benyomást tett a pogány királyra, hogy Avimelech egyik lányát Ábrahámnak adta, mondván: inkább legyen szolgáló ebben a házban, mint úrnő másutt (Börésit Rábá, 45:1).
Naftali Kraus
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 4. szám – 2014. július 21.