HÉTRŐL – HÉTRE: A születés misztériuma

HÉTRŐL – HÉTRE

A születés misztériuma

    „És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Így szólj Izrael fiaihoz: ha egy asszony fogan és fiút szül, tisztátalan lesz hét napig … A nyolcadik napon metéljék körül (a született fiúgyermeket)…” (3Mózes 12:1-3.)

Érdekes megfigyelést tesz Jonatán Eibschütz rabbi a Tórának e szakasza és az előző szakasz közötti kapcsolatról. Az előző szakasz így fejeződik be: „különbség tétessék a tisztátalan és a tiszta között…” (uo. 11:47.). Ezután következik a Tázria szakasz, mely megparancsolja a zsidó gyerekek körülmetélését, ami, úgymond, maga a különbségtétel a tisztátalan és a tiszta, vagyis Izrael és a többi nép között…

A Talmud leírja – olyan plasztikusan, mintha a női anatómiát jól ismerő szülészorvos mondaná el – miként fekszik a magzat az anyaméhben, mint egy „összehajtott füzet… feje térdei között… szája csukva, köldöke nyitva… és abból eszik és iszik, amit anyja eszik és iszik… és amikor elérkezik az ideje, hogy világra jöjjön, a nyitott bezárul, a zárt kinyílik…” (Niddá 30b.)

Miért sír a csecsemő születésekor? – kérdi a Midrás. Egyrészt, mert elveszti a biztos és kényelmes helyet, ahol mindene megvolt. Másrészt siratja a világot, amelybe beleszületett.

Amikor megszületik – mondja a Midrás – hét világ (hét fokozat) áll előtte:

Az első világ egyéves korig tart. Ebben az időszakban a csecsemő a „király”; mindenki babusgatja, csókolgatja, mindenki látni akarja, mindenki érdeklődik hogyléte felől – egyéves koráig.

A második világ kétéves korig tart. Ilyenkor a csecsemő, mint egy kismalac, a földön hentereg, és minden koszban megfordul.

A harmadik világban olyan a kisgyerek, mint a gida – ugrándozik ide-oda anyja előtt, játszadozik, élvezi az életet, mindenkinek öröme telik benne.

A negyedik világban csikóként futkározik az utcákon, s amikor érett lesz, 18 éves korában, fiatalságát fitogtatja a legény.

Az ötödik világ felmálházott szamárra hasonlít; megnősül a férfi, gyermekeket nemz, ide-oda járkál, hogy családját eltartsa. Az ember negyven éves koráig fiai és lányai igáját cipeli.

A hatodik világban olyan az ember, mint a kutya – elveszti szégyenérzetét (talán a megélhetés nehézségei miatt).

A hetedik világban – mire megöregszik – olyan lesz, mint egy majom, külseje megváltozik, mindent össze-vissza eszik és iszik, állandóan kérdezősködik. Játszana, mint gyerekkorában – viselkedésében és értelmében (de nem másban!) visszatér a korai gyerekkorhoz. Háza népe kineveti. Alig bírják elviselni, s ha mond valamit, azt mondják: hagyjátok, hát nem látjátok, hogy az öreg olyan, mint egy gyerek… és olyan, mint egy majom. A gyerekek is kinevetik, kigúnyolják. Még a madárcsivitelés is felébreszti álmából… (Tánchumá, Pkudé 3., valamint Midrás Kohelet és Jálkut, eltérő verziókkal.)

A nem éppen optimista kicsengésű tanmese, azt sugallja, hogy az ember ne lovalja nagyon bele magát a világ hívságaiba, hanem legyen jó zsidó és tartsa be a parancsolatokat – akkor betölti hivatását ezen a világon.

A Midrás – a születés előtti fázist taglalva – a meghatározottság fázisait is felsorolja. A „szolgálattevő” angyal megkérdezi a Teremtőtől, hogy a magzat, ami ez éjjel fog megfoganni, mi és milyen legyen: férfi, vagy nő; erős, vagy gyenge; szegény, vagy gazdag; magas, vagy alacsony; szép, vagy csúnya; kövér, vagy sovány… ugyanígy előre elrendeltetik, mi történik vele élete folyamán – csak az nem, hogy igaz, vagy gonosz ember lesz-e (cádik vagy rásá), vagyis tartani fogja-e a zsidóságot vagy nem, mert ez az ember szabad választására van bízva…

Szakaszunk eleje azt is sugallja, hogy a szülők megválaszthatják a születendő gyermek nemét, illetve befolyással lehetnek arra. „Ha egy asszony fogan (vagyis teherbe esik), és fiúgyereket szül…”, mondja az Írás. Abból, hogy a „fogan” kifejezésre a héber tázriá szót használja a Tóra (ami szó szerint vetést jelent), azt a következtetést vonják le a Talmud bölcsei, hogy a fogantatás mikéntje befolyással van a születendő gyermek nemére. „Ha az asszony » vet« először, fiút szül”, mondja a Talmud (Niddá 31a.), míg ha a férfi – akkor lány születik. A Tánchumá midrás-gyűjteményben ezt úgy fogalmazzák, hogy „ha a nő » előz« , akkor fiút szül, ha a férfi, akkor lányt”, (Tánchumá, Tázriá 3.)

Anélkül, hogy fölösleges részletekbe bocsátkoznánk, annyit még mindenképpen meg kell említeni, hogy a zsidó szellemiség teljes egyenlőséget ír elő férfi és nő, férj és feleség között, minden téren, beleértve az intim szférákat is. Bölcseink más helyütt utalnak arra, hogy fiúgyermeket kap – jutalomból! – az az apa, aki ezen a téren sem önző.

Szakaszunk előírja, hogy egy bizonyos idő eltelte, a szülés utáni tisztulási folyamat után a szülő asszony köteles áldozatot bemutatni a Szentélyben.

A talmud-bölcsek felteszik a logikus kérdést: miért kell a szülő nőnek áldozatot hoznia, hogy bocsánatot nyerjen? Mit vétett a szülő nő?

Válaszuk: amikor a szülés megindul, és a szülő nőnek nagy fájdalmai vannak, kínjában megesküszik, hogy – soha többé! Látni sem akarja többé a férjét, nem akar több szenvedést. Aztán, amikor a szülés szerencsésen lezajlott, meggondolja magát, megbánja esküjét, ami által az hiábavaló, hamis eskü lesz. Ezért kell bűnbocsánatot nyernie, és ehhez áldozatot hoznia. (Niddá 31b.)