HÉTRŐL HÉTRE
 

A sekelek szombatja

“Ádár hó elsején hirdetik ki a kötelező sekel adóra vonatkozó utasításokat … és miért Ádár elsején? Hogy a zsidók idejében hozzák sekel adományaikat…” (Skálim traktátusa 1:1.)

A múlt heti szakaszban a Tóra előírta, hogy a héberek kötelesek voltak egységes fejadó formájában egy fél sekelt a köz pénztárába befizetni. Ez mintegy népszámlálási eszközként is funkcionált és ennél fogva a gazdag nem adhatott többet és a szegény nem adhatott kevesebbet (2Mózes 30:11-16.).

A fél sekelekből összegyűlt ezüst mennyiségéből csinálták a pusztabeli Hajlék tartóoszlopait, valamint az azokat összetartó kapcsokat. Ahogy ez történni szokott, az adományként induló fél-sekel gyűjtésből az idők folyamán állandó jellegű adó lett, amit évente egyszer kellett befizetni a Szentély pénztárába és ebből vették a közösségi áldozatként bemutatott állatokat (korbánot cibur). Joás, a gyerek-király idejében Jojádá a főpap, aki egyfajta régensként a király helyett kormányzott, elrendelte a gyűjtőakciót. A Szentélybe egy nagyformátumú szekrény alakú perselyt helyeztetett és ebbe tette be adományát, aki adakozni akart a Szentély javára. A befolyt pénzekből renoválták a Szentélyt, ami erre alaposan rá volt szorulva, mivel már több mint 150 éve fennállott és az idő vasfoga alaposan kikezdte (ld. a heti Háftárában).

Később, Nechemiás idejében a Sivát Cijon idején, amikor kezdett hazaszállingózni a 70 esztendeig tartó babiloni fogságból, szintén említenek egy önkéntes adót, amit a nép magára vállalt; évi egy harmad sekelt, amit a Szentély céljaira; a színkenyér, valamint a Minchá és az állandó áldozatok (Támid) finanszírozására fordítottak (Nechemja 10:33.).

* * *

Hogy jön mindez a heti szakaszhoz, amely a Vájákhél címet viseli és amely tulajdonképpen megismétli a Hajlék építésére vonatkozó utasításokat – csak éppen múlt időben. Ami Trumá és Tecáve szakaszaiban jövőre szóló utasítás – ezt és ezt, így és így csináljátok – itt és most múltidőben, mint egy jelentés jelenik meg. Becálél, Oholiáv és a többi “bölcsszívű” szakember és mester itt jelentik Mózesnek, hogy a munka elvégeztetett. Sok neves kommentátor foglalkozott az ismétlésekkel és a hasonlatos, illetve eltérő kifejezések magyarázataival – ez most nem témája, jelen értekezésünknek, amely a heti szombat különleges jellegével foglalkozik.

Ez nem más, mint a “Sekelek szombatja” – Sábbát pársát Skálim – és ez az ami a sekeleket ehhez a szakaszhoz köti.

A Peszáchot megelőző négy jeles szombat egyike ez – a Skálim szombatja. Rendszerint az Ádár hó újholdját megelőző szombat ez (szökőévben a második Ádár megelőző szombat), mert – mint fent idéztük a Misnát – “Ádár hó elsején szokták kihirdetni, illetve emlékeztetni a kötelező fél sekel adóra”, amit aztán a hónap folyamán hajtottak be. Ezután a következő hónap – Niszán – folyamán az áldozati állatokat már az új adóból vették. (Ha pénzfelesleg mutatkozott, vagyis ha több volt a bevétel, mint az előirányzott kiadás – akkor a fölös pénzt a város vízellátásának javítására, illetve a falak és erődítmények karbantartására fordították (Skálim u.o. 2.)).

* * *

A Misna és a rá következő Gmárá – a jeruzsálemi Talmudban – pontosan leírja, hogyan ment az évi adó behajtása. Ádár elsején jött tehát a felszólítás. A hónap közepén felállítottak adóbehajtó irodákat, Jeruzsálemben és az ország többi részén, és beváltottak pénzt, akinek erre szüksége volt, hogy meg tudja fizetni adóját. A hónap 25-ig kaptak az adóalanyok haladékot, hogy befizessék járandóságukat. Utána jött a behajtás. Aki nem fizetett – jöttek a végrehajtók és zálogot vettek tőle, amit akkor kapott vissza, amikor kiegyenlítette tartozását.

A Misná megállapítja az adókötelesek kategóriáit: Leviták, izraeliták, prozeliták és felszabadult rabszolgák. Ezzel szemben nők és gyerekek mentesek voltak az adó alól, a kohaniták pedig azt a privilégiumot élvezték, hogy nem vettek tőlük zálogot (Skálim 1:3.). A nők és a 20 éven aluliak felmentését a mózesi utasításból merítették, ahol a húsz éven felüliek adókötelessége egyértelműen ki van mondva. A nők mentesítése onnan ered, hogy Mózes férfiakat említ és ez kizárja a nőket.

A Misnából az világlik ki, hogy a kohaniták nem élveznek felmentést, de náluk az adózást nem vették olyan szigorúan; ha nem adtak, nem vettek tőlük zálogot “a tisztelet miatt” (Talmud Jerusálmi) és szentélybeli munkájukat beszámították az adóba (Bártinóra). A kritériumok rugalmas voltát mutatja, hogy nőktől és gyerekektől, ha önként adták – elfogadták az adót, míg idegenektől és szamaritánusoktól – nem.

* * *

Pontos feljegyzések maradtak ránk arról is, mire használták el a Szentélyben a fél-sekel adót. Ebben benne volt az áldozati bárányok, ökrök, stb., valamint a már Nechemjá által említett színkenyér, az Omer áldozat stb. A Smitá évben a mezők őrei is innen kapták fizetésüket.

Bölcseink elrendelték, hogy a fél sekelhez hozzá kellett tenni még egy promilnyi összeget, egy kis pénzdarab (kálbon) képében. Ez arra kellett, hogy ezzel fedezzék a pénzváltók költségeit, csakhogy a Szentély pénztára ne szenvedjen kárt. Mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy a behajtás költségeit is a közösség fedezte, a kincstár (hekdes) nettó kapta jövedelmét. Ez Ben-Ázzáj véleménye a jeruzsálemi Talmudban. Egy másik vélemény szerint ez a kálbon a szállítás költségeit volt hivatva fedezni.

A Jeruzsálemtől távol eső helyeken fel lehetett váltani a fél sekeleket nagyobb értékű érmékre (Drachmákra), hogy megkönnyítsék a szállítást.

Magában a Szentélyben 13 különféle persely volt – sofár formájában (vagyis széles lent és szűk fent, hogy ne lehessen könnyűszerrel kivenni belőlük a pénzt). Mindegyikre rá volt írva, hogy milyen célt szolgál – a kötelező fél sekel, galambáldozat, fa és tömjén, a Frigyláda fedeléül szolgáló Káporet aranya, stb., és a kötelező fél sekelen felül mindenki arra adakozott, amire akart.

* * *

A sekelek Ádár hónapjához való kapcsolatának szellemi vetületéről Rés Lákis, a neves ereci amorita, a következőket mondja: “Tudott és ismert volt az előtt, aki a világot teremtette, hogy Hámán majdan nagy összeget (tízezer kikár ezüstpénzt) fog felajánlani Ahasvérus királynak, hogy engedélyezze a zsidók kiirtását. Ennek alapján Ádár havára tűzte ki a pogromot. Ennek folytán az Örökkévaló oda hatott, hogy a zsidók előzzék meg Hámán sekeljeit…” (Megilá 13b. és Jálkut Simoni, Ki Tiszá).

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 22. szám – 2014. július 28.