HÉTRŐL HÉTRE
A láthatatlan megvesztegetés
„Állíts törzsenként bírákat és elöljárókat (rendőröket) minden lakóhelyeden, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked és ezek ítéljék a népet igaz ítélettel. Ne ferdítsd el az ítéletet és ne légy részrehajló, és ne fogadd el a megvesztegetést, mert a vesztegetés elvakítja a bölcseket és elferdíti az igazak szavait.” (5Mózes 16:18–19.)
A jogszerű és igazságos ítélkezés a zsidó élet meghatározó tényezője. A zsidó bíróság – a Bét Din – a Tóra és a responsumok (háláchikus döntvénytár) alapján ítélkezett. Az elmúlt 2000 esztendőben végrehajtó hatalommal nem rendelkezett, így a rabbik döntését a felek, önként fogadták el.
A zsidó, de különösen a chászid, folklór élénk színekkel ecsetelte a zsidó bíráskodás fény és árnyoldalait, és kiemelten foglalkozott a vesztegetés tilalmával.
A rabbik gyakran kifinomult pszihológiai képességről tettek tanúbizonyságot, amikor igazságot kellett tenniük olyan ügyekben, amiknek bizonyításához rendőrségi eszközökre lett volna szükség.
Egy ilyen esetről szól az alábbi történet:
Varsó rabbijához, reb Beris Meiselhez, egyszer berontott egy vidéki zsidó, aki felindultságában alig tudott szóhoz jutni. Miután a rabbi megnyugtatta őt, előadta esetét:
– Pénteken jöttem fel egy vidéki városból, üzleti ügyben. Az idő későre járt, féltem a nálam lévő 5000 rubelt a szállásomon hagyni. Felkerestem tehát egy köztiszteletben álló ismerős kereskedőt, kérvén, tegye el nekem a pénzt, és majd a szombat kimenetele után érte jövök.
Vasárnap el is mentem a pénzért, de amikor visszakértem tőle, nagy szemekkel meredt rám és megkérdezte, miről beszélek. Eszébe juttattam az egész jelenetet, miként kértem meg őt a pénzem megőrzésére, amit ő még meg is számolt – ő azonban egyre csak azt hajtogatta, kitaláltam az egészet.
– Mentsen meg, rabbi úr – könyörgött a kereskedő – és mondja meg, mit tegyek, hiszen az a pénz, ráadásul, nem is az enyém.
A rabbi igyekezett őt megnyugtatni, bevezette a szomszédos szobába és leültette. Közben elküldetett az említett kereskedőért, azzal, hogy szeretne valami közügyet megvitatni vele.
Miután megérkezett, beszélgetni kezdtek, majd a samesz – egy adott jelre – kinyitotta a másik szobába nyíló ajtót. Ekkor a vidéki zsidó megpillantotta a rabbi vendégét és kiabálni kezdett:
– Ez az ember volt, rabbi. Mondd meg neki, adja vissza a pénzem!
– Ismered ezt az embert? kérdezte a rabbi a helybéli kereskedőt.
– Igen – válaszolta az nyugodt hangon – szombaton nálam vendégeskedett, evett, ivott, majd követelni kezdett tőlem 5000 rubelt. Azt hiszem megbolondult szegény.
– Hiszen te magad vetted át a kezemből a pénzt, pénteken délután, gyertyagyújtás előtt, még meg is számoltad – jajveszékelt a falusi – miért hazudod le a csillagot az égről?
– Magad is láthatod – szólt közbe a rabbi – ez nem fog békén hagyni. Azt tanácsolom, adj neki valamennyit és menjen Isten hírével.
– Ha a rabbi úr úgy látja, ám legyen, itt van 25 rubel, és tűnjön el.
– Még hogy 25 rubel? Kötél, amire felakaszthatom magam – folytatta a kiabálást a falusi zsidó.
– Tegyen még hozzá egy pár rubelt – tanácsolta megint a rabbi.
– Ám legyen – szólt a kereskedő – megfogadom a tanácsát, adok neki 50 rubelt.
A szegény zsidó fájdalmában úgy kiabált, mint aki eszét vesztette.
– Úgy tűnik nekem – súgta a kereskedőnek a rabbi – nem tudod egykönnyen lerázni ezt az embert. Javaslom, adj neki legalább 100 rubelt, és ezzel le van tudva…
– Mindent megteszek – szólt a kereskedő, de már nem titkolván rosszallását – csak már fejezzük be ezt a kellemetlen ügyet.
A szerencsétlen kárvallott azonban hallani sem akart a 100 rubelről, ő csak hajtogatta a magáét.
– Nem elég ez neked? – kiabált vele a rabbi, úgy téve, mintha haragudna rá – hiszen ez egy szép adomány.
– Nekem nem kell az adomány, én a saját pénzemet követelem – sírt már keservesen a falusi zsidó.
A rabbi még egy utolsó kísérletre szánta el magát.
– Ide figyelj – szólt a kereskedőhöz – ajánlj fel neki 500 rubelt, hátha ezzel már el lehet az ügyet boronálni.
A kereskedő ebbe is beleegyezett, már nyúlt volna zsebébe, amikor a rabbi felállt, megsemmisítő pillantással végigmérte, majd emelt hangon lehordta őt:
– Aljas gazember, tolvaj, Izrael megrontója! Most már biztos vagyok benne, hogy elloptad azt a pénzt. Hiszen ismerlek jól, tudom, hogy nem adsz könnyű kézzel csak úgy, adományokat. Egyszer kértem tőled tíz rubelt jótékony célra, és akkor is vonakodtál adni. Most pedig olyan adakozó lettél, hogy hajlandó lettél volna, csak úgy, minden ok nélkül 500 rubelt adni. Azonnal add vissza neki az 5000 rubelt, mert ha nem, átadlak a hatóságoknak.
A kereskedőnek nem maradt más választása, minthogy eleget tegyen a rabbi utasításának.
* * *
„…mert a vesztegetés elvakítja a bölcseket és elferdíti az igazak szavait” (uo.).
Már a Talmud is részletezi a vesztegetés hatását a bírákra, még ha azt nem is tudatosan követik el. Sokszor előfordult, hogy egy bíró, dáján, azáltal, hogy ismerte a egyik felet, vagy egykoron valami csekélységet kapott ajándékba tőle, kizárta magát az ítélkezésből.
Amikor az aptai rabbi még Kolbuszovban működött rabbiként, egyszer egy fontos Din Tórában – perben – működött közre. Az egyik peres fél azonban, előbb az egyik bírót, majd a másikat is megvesztegette. A rabbi azonban mindent elkövetett annak érdekében, hogy az ítélet igazságos legyen, a háláchá előírásait betartsák.
A megvesztegetett bírák ekkor azt tanácsolták annak, akinek a javára szerettek volna dönteni, hogy próbálja a rabbit is megvesztegetni. De miként lehet ezt végbevinni az aptai Ohév Jiszráéllal?
Végül az az ötletük támadt, hogy titokban, a rabbi zsebébe csempésznek egy nagy összeget.
Másnap, amikor a tárgyalás folytatódott, a rabbinak az az érzése támadt, hogy eddigi véleményével ellentétben, az eddig vesztesnek tartott félnek van igaza. Hirtelen félbeszakította a tárgyalást, majd egész éjjel imádkozott és azon könyörgött, hogy Isten világosítsa meg elméjét és legyen képes igazságos ítéletet hozni.
Eltelt néhány nap, mígnem egyszer benyúlt kabátja zsebébe, ahol megtalálta a sok pénzt. Ekkor vált világossá előtte a megvesztegetés ereje. Anélkül, hogy tudott volna róla, pusztán a tény, hogy egyáltalán megpróbálták, már ez is elegendő volt ahhoz, hogy hatást gyakoroljon az emberre…
Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 45. szám – 2014. augusztus 18.