HÉTRŐL HÉTRE: A jótékonyság fokai

A jótékonyság fokai

„Ha pénzt kölcsönzöl népem szegényeinek, ne légy neki uzsorása, ne vess ki kamatot.” (2Mózes 22:24.)

A heti szakasznak ez a rövid mondata vetette meg az egyik legszebb zsidó szokás, a kamatmentes kölcsön alapját. Másutt már megtiltotta a Tóra az uzsora-kamatot, így ezúttal nem a tilalmon van a hangsúly, hanem magának a kölcsönadásnak fontosságán, szükségességén. A Tóra ugyan feltételes módban beszél a kölcsönzésről – „ha” – de Bölcseink ezt mint kötelező parancsolatot értelmezték. A „ha” szócskát Ibn Ezra úgy magyarázza, hogy „ha az Isten vagyont adott neked, hogy módodban legyen testvérednek kölcsönt adni…” – ezt tedd így és így.

Ovádjá Szfornó, a neves olasz exegéta, ily módon értelmezi a „ha” feltételes módját: „Ha olyan helyzet alakul ki, hogy [egyelőre] nem teljesedik be az isteni ígéret, mely szerint »nem lesz köztetek szűkölködő…« (5Mózes 15:4.), hanem az lesz a helyzet, amit a Tóra úgy fejez ki, hogy »nem fogy ki a szűkölködő az országból…« (uo. 11.) és akkor kell kölcsönt adnod, akkor ezt így és így tedd, vagyis ne légy uzsorás és ne szedj kamatot”.

Magának a kölcsönnek is több válfaja ismeretes. Szakaszunkban, a fent idézett versben, arról a kölcsönről van szó, amit zálog nélkül ad valaki. Ez az igazi jótékonyság, gmilut cheszed (g’mách) amit Bölcseink isteni tulajdonságnak tartanak.

Írva van: „Az Örökkévaló, a ti Istenetek után járjatok [illetve Őt kövessétek], Őt féljétek, az Ő parancsolatait őrizzétek meg, szavára hallgassatok, őt szolgáljátok és hozzá ragaszkodjatok!” (uo. 13:5.).

Bölcseink megértették, hogy ezt nem igen lehet szó szerint értelmezni, mert mit is jelenthet az, hogy az ember „az Isten után jár”?

„Hát létezik az, hogy ember az Isten után jár? Hiszen a Tóra tanúsítja, hogy »az Örökkévaló Istened emésztő tűz…« (uo. 4:24.) és hogyan lehetséges a tűz közelében lenni? Azonban a magyarázat az, hogy az Örökkévaló tulajdonságai után kell járni, azokat kell követni. És mik az Örökkévaló tulajdonságai? Felöltözteti a mezíteleneket, látogatja a betegeket, vigasztalja a gyászolókat és eltemeti a halottakat. Tégy te is úgy, ahogy ő tesz”. (Szótá 14a.)

Az itt említettek mind beletartoznak a jótékonyság fogalmába.

Az „igazi jótétemény” példájaként a Tóra azt említi, amit az elhunyttal teszünk, mivel ebben az esetben nem lehet ellenszolgáltatást várni és így a jót önzetlenül tesszük.

Maimonides a kamatmentes kölcsön adását a 613 kötelező parancsolat (micvá) egyikének tekinti felsorolásában (a 197. számú tevőleges parancsolat).

Chinuch című, a parancsolatok értelmét magyarázó gyűjteményben, ez a parancsolat azzal a fenntartással jelenik meg, hogy „tehetsége és lehetősége” szerint köteles mindenki e parancsolatot gyakorolni. De mit jelent az, hogy „lehetősége szerint”? Mik a kritériumok és ki állapítja meg, ki mennyire tehetős ebből a szempontból?

Cháféc Chájim (Jiszráél Méir Hákohen, a húszadik század elején élt nagy bölcselő és talmudtudós) Áhávát Cheszed (A jótékonyság szeretete) című művében azt írja, hogy „nagyon alaposan és óvatosan kell mérlegelni”, mennyiben „nem áll módjában” valakinek ilyen jótékony kölcsönt adni nélkülöző embertársának, mivel rossz ösztöne „természetesen” arról próbálja meggyőzni, hogy nem teheti, hisz neki magának sincs…

Ezzel szemben a Széfer Chászidim szerzője, Rabbi Jehudá Hechászid azt fejtegeti könyvében, hogy „vannak esetek amikor megfontolás tárgyává lehet tenni nem kölcsönözni pénzt… Ha pl. egy csalóról van szó, akiről feltételezhető, hogy előre megfontolt szándékkal nem fizetné majd vissza a kölcsönt, vagy hogy elinná azt, miközben gyerekeinek nincs mit enniük… vagy hogy erkölcstelen nőkre költené azt… ezekben az esetekben jobb ha kenyeret és ennivalót adnak neki, mint pénzt…”.

A Tóra szegény, szűkölködő emberekről beszél, de bölcseink kiszélesítették a fogalmat minden rászoruló emberre, köztük tehetősekre is, akik pillanatnyilag megszorultak, és ezért segítségre van szükségük.

A bölcsek, akik különbséget tettek az alamizsna (cedáká) és a jótékonyság (gmilut chászádim) között, kinyilvánították, hogy az utóbbi – ami „csupán” kölcsön és nem könyöradomány – „három dologban nagyobb [vagyis fontosabb], mint a cedáká, amiben az ember nem látja viszont pénzét.”

1. A cedáká (könyöradomány) főleg pénzben jut kifejezésre, míg a jótékonyság történhet természetben, vagy akár segítőkészségben, szívességben stb.

2. A cedákát csak szegény embernek, koldusnak adják, míg az idejében adott kölcsön jómódú embert is kisegíthet pillanatnyi szorult helyzetéből.

3. Cedákát (alamizsnát) csak élő embernek lehet adni, míg jótékonyságot halottal is lehet gyakorolni, mint azt fentebb is mondottuk (Szukká 49b.).

Talán fölösleges hangsúlyozni a jótékonyság (gmách) fontosságát még egy nyugati típusú jóléti államban is, hisz az állami szervek itt sem képesek az összes szociális problémát megoldani, így jelentős tér marad az önkéntes munkára, azon szenvedő, nélkülöző, emberek könnyeinek felszárítására, akik a létminimum alatt élnek.

Mi a fontossági sorrend, mik a jótékonyság fokozatai, kiket kell előnyben részesíteni, ha nincs mód minden szűkölködőn egyszerre segíteni? Bölcseink azt olvasták ki a fent idézett versből, hogy mivel a Tóra, „népem szegényeiről” beszél, elsősorban a zsidó szegényeken kell segíteni. Szegény és tehetős között a szegénynek van elsőbbsége. Ezután a nélkülöző rokonok következnek és a „város szegényei” előbbre valóak más városok szegényeinél (Mechiltá, Mispátim 184.).

Nem fölösleges azonban hangsúlyozni, hogy a fenti Midrás csupán a fontossági sorrendet állapítja meg, de nem zárja ki az idegenek segélyezését, sőt: bölcseink egyértelműen kötelezővé tették „nem-zsidó nélkülözők ellátását a zsidó szegényekkel együtt… betegeik látogatását és halottaik eltemetését… a béke kedvéért…” (Gitin 61a.). Maimonides szerint a háláchá kötelez erre.

Ugyancsak Maimonides nyolc különböző fokozatot állapít meg a jótékonyság gyakorlásában. Ezek között a legmagasabb fok az, amikor valaki azért ad kölcsönt felebarátjának, hogy az abból megélhetési forrást teremtsen magának, vagy társas viszonyba lép vele, vagy munkát ad neki amiből az megélhet és nem szorul a társadalom segítségére.

Manapság Izraelben a gmách (ingyenes kölcsönzés) nem csak a pénzt, hanem a legkülönbözőbb tárgyakat és szükségleti cikkeket is felöli – menyasszonyi ruhától kezdve, edényeken és bútorokon keresztül gyógyszerekig, cumisüvegig és… anyatejig. Főleg Bné-Brák, a vallásos város nevezetes rengeteg gmáchjáról, melyek a jótékonyságot művészi tökélyre fejlesztik.