Hétről hétre

Ezen a napon lettél néppé

Sávuot – a Tóra-adás ünnepe, ötven nappal van Peszách után. A Tórában egyrészt, mint a „gyülekezés ünnepe” (áceret), másrészt a „Zsengék bemutatásának ünnepe” (chág hábikurim) van megemlítve, de legfőképp a Tóra-adás ünnepének tartják. Ezen a napon olvassák fel a Tíz Parancsolatot a zsinagógában.

Miért nevezik Sávuotot a Tóra-adás ünnepének és nem a Tóra-kapás (átvétel) ünnepének? – tette fel a kérdést Jichák Méir, a guri rebbe, a Chidusé HáRim szerzője.
Azért, mert a Tóra-adása egyszeri esemény volt 3311 évvel ezelőtt, aminek emlékére ünnepeljük Sávuot ünnepét. A Tóra átvétele pedig azóta folyamatosan tart és még most sem ért véget.
Ugyanerre a kérdésre a kocki rebbe pedig azt válaszolta:
– A Tóra-adás minden zsidónak egyformán szólt. Mindenki egyenlő mértékben kapta a Tórát. Az átvétel esetében már nem lehet egyenlőség, mivel azt mindenki a maga képessége, értelme és érzelme szerint kapja.

* * *

Sávuot héberül heteket jelent. Ez utal arra a hét hétre (49 nap), ami Peszách és Sávuot között van.
Sávuot másik jelentése: eskü (svuá). Ez arra utal, hogy a Teremtő és a zsidó nép kölcsönös kötelezettséget vállaltak, azaz hűséget esküdtek egymásnak. A zsidók arra esküsznek, hogy nem cserélik fel az Örökkévalót valamely más istenségre, míg a Teremtő arra esküdött meg, hogy nem cserél fel bennünket egy más néppel…
Feltűnő, hogy minden ünnepen – a napi áldozatok között – van egy, amit vétek-áldozatnak neveznek (száir-chátát), egyedül Sávuot ünnepével kapcsolatban nem említtetik a vétek. Vajon miért?
A berdicsevi Lévi Jichák rabbi szerint azért, mert ezen az ünnepen, a Tóraadás napján minden zsidó „betértnek” számít, aki aznap vált zsidóvá azáltal, hogy elfogadta és magára vállalta a Tóra parancsolatait. Na már most, egy betért (prozelita) olyan, mint egy ma született gyerek, akinek nincsenek vétkei…

* * *

Ismeretes az a talmudi legenda, miszerint az Örökkévaló felajánlotta a Tórát más, korabeli népeknek is, de azok – különféle kifogásokkal – elutasították. Csak ezt követően fordult a zsidókhoz, akik viszont elfogadták.
Mondá erre az egyik ismert chászid rebbe:
– Az Örökkévaló nagyon jól tudta, hogy a népek el fogják utasítani a Tórát. Miért ajánlotta fel mégis nekik? Azért, mert mint utóbb kiderült, mégis csak volt ennek némi eredménye. Bár elutasították, de a pogány népek megismertek valamit a Tórából, annak morális tartalmából.
Egy másik chászid rebbe pedig feltette azt a logikus kérdést: mi lett volna ha valamelyik nép elfogadta volna a felajánlott Tórát? Akkor mi, zsidók, tán kimaradtunk volna belőle, Isten őrizz? Hát valóban csak azért lett a miénk, mert senkinek sem kellett?
– Nem erről van szó – adta meg saját maga a választ. Isten eredetileg is a zsidóknak akarta adni a Tórát. Csupán azért ajánlotta fel más népeknek is, hogy a zsidók megirigyeljék a többi népet, és tartsanak attól, hogy elorozzák előlük.

* * *

Amikor a polneai Jákov-Joszéf megírta a Báál-Sém-Tov-i chaszidizmus kézikönyvét – hogy könyvét el tudja adni, városról-városra vándorolt. A könyvet drága pénzért, egy aranyért árulta.
Berdicsevbe érkezvén megszállt egy fogadóban, ahol várta a vevőket. Azok pedig csak nem akartak jönni.
Amikor a szerző elpanaszolta bánatát a zsitomíri reb Wolfnak, aki maga is szerzője volt egy chászid témájú könyvnek (Or Háméir), az így vigasztalta:
– Nem te vagy az egyetlen, aki így járt. Maga az Örökkévaló, aki kétségtelenül nem rosszabb könyvet írt, mint te – a Tórát – bejárta vele a világot, mindenütt házalt vele, felajánlotta fűnek-fának és senki nem akarta megvenni…

* * *

Reb Áháron, a csernobili rebbe, így érvelt ugyancsak Sávuotkor:
– Nagy valami, hogy a zsidók elfogadták a Tórát? Volt aranyuk és ezüstjük rengeteg, hiszen Egyiptomból sok értéket kimentettek, a tengerbe fúlt egyiptomiaktól is szép zsákmány jutott nekik, felszabadultak az elnyomás alól, de még betegeik, valamint a testi fogyatékosságban szenvedők is meggyógyultak (Midrás). Ezenfelül minden egyes zsidó saját szemével láthatta az isteni Gondviselés megnyilvánulását – hát akkor miért is ne fogadták volna el a Tórát?
Ezzel szemben mi a helyzet ma? – folytatta a rebbe eszmefuttatását. Mindaz a jó, ami akkor volt – ma nincs nekünk. S mégis, ennek ellenére, ha ma újra nekünk akarnád adni a Tórát – meglátnád, drága Istenem, milyen örömmel fogadnánk el ma is, s tartanánk be törvényeit…

* * *

Sávuot éjszakáján ébren szokás maradni, és a Tikun nevű gyűjteményt olvasni, amelyben szemelvények találhatók az Írott és Szóbeli Tórából. Ennek a szokásnak az eredete a Zohárban lelhető fel.
A kállói rebbe, reb Eizik Taub fia, reb Mose Chájim, a ziditsovi cádik lányával lépett frigyre. A fiatal pár Nagykálóban, a cádik, reb Eisik’l Taub házában lakott. Egyszer a fiatalasszony hazament meglátogatni édesapját, aki arra kérte lányát, beszéljen apósáról, annak életviteléről, szokásairól.
Lánya, Rézele, elmesélte, hogy egyszer apósa, a Sávuot előtti délutánon lepihent, de elaludt, és majdnem végigaludta az ünnep mindkét napját. (Mint ismeretes, Izraelen kívül minden ünnep két-napos).
Nagy kavarodás származott ebből, mivel nem tudták, hová lett a rebbe. Végül a rebecennek sikerült őt felkeltenie, így estére, mire az ünnep már végetért, el tudott menni a templomba, ahol elmondta az ünnepi imát, és a Tórából az első napi fejezetet olvasta fel.
A ziditsovi rebbe figyelmesen meghallgatta a történetet és mindössze annyit fűzött hozzá:
– Nagy kár volt felébreszteni. Álmában ő már a Messiás csarnokában volt. Ha nem ébresztik fel, talán sikerült volna neki rábeszélni a Messiást, hogy jöjjön már…

* * *

Reb Chájim, a híres-neves cánzi rebbe, főleg jótékonyságáról volt nevezetes. Ez ügyben nem ismert tréfát, minden elképzelhető előírást túlteljesített.
Egy alkalommal Sávuotkor, sok chászid látogatta meg őt, köztűk számos jómódú, gazdag ember is. Mindnyájan a rebbe áldását kérték, meg Kidust akartak csinálni, valamint a rebbe által kiosztott édességekre áldást mondani.
A rebbe a templomból hazatérvén asztalhoz ült, majd azt mondta:
– Fiatal koromban hosszú és mélyenszántó Tóra-magyarázatot szoktam tartani a talmudistáknak. Most, hogy megöregedtem, erre már nincs erőm, ezért most röviden fogok beszélni. Tehát: sürgősen szükségem van 1000 aranydukátra, fontos és halaszthatatlan okból. Addig nem mondok áldást a borra, amíg nem döntitek el, ki mennyit ad, hogy összejöjjön a pénz. Az ünnep kimenetele után azonnal meg kell kapnom.
A kissé furcsa „Tóra-magyarázat” után a rebbe távozott, és bezárkózott szobájába, de előzőleg megkérte őket, ha megegyeztek, hogy ki mennyit ad, szóljanak és akkor majd visszatér közéjük…
Nem volt mit tenni, a jelenlevő négy gazdag chászid volt kénytelen magára vállalni, hogy összeadják a kívánt összeget.
Miután megegyeztek, szóltak a rebbének, aki ezekután elmondta a borra az áldást, majd borral és gyümölccsel kínálta meg vendégeit. Az ünnep kimenetele után elhozták a pénzt, amit egy szegény sorsú hívének adott oda, hogy az lányát tisztességgel kiházasíthassa.

* * *

A Talmudban a Tóra-adást „esküvőnek” is nevezik, mint a zsidó népnek, az Örökkévalóval való lakodalmát.
Egyszer egy neves rabbi a radositszi szent „nagyapónál”, reb Jiszáchár Bernél, töltötte Sávuot ünnepét. Az ünnepet követő napon mindjárt haza akart menni, sürgős dolga lévén otthon. Bement tehát a cádikhoz elbúcsúzni, de az arról faggatta, hová siet ennyire? A vendég megmagyarázta sietségének okát, mire a rebbe nem szólt egy szót sem, hanem elköszönt tőle.
A vendég ezek után sietve szállására ment, megreggelizett, és már éppen indulni készült, amikor a rebbe sármesze odalépett hozzá, barátságosan üdvözölte, majd asztalához ült. A hívatlan látogató a vendég tiszteletére még két üveg bort is rendelt. A vendég rabbi igen csak elcsodálkozott ezen, mivel a rebbék szolgái semmibe vették még a legtiszteletreméltóbb chászidokat is.
Meg is kérdezte, minek köszönheti eme nagy megtiszteltetést.
– Amikor a kedves vendég elhagyta a rebbe házát – válaszolta a samesz – rebbém azzal az üzenettel küldött Ön után, hogy nem illik a sógornak elutaznia az esküvőről, mielőtt a menyasszonyt a zsinagógába vezetik. (Szokás ugyanis, hogy az esküvő utáni első szombaton az ifjú párt ünnepélyes külsőségek között vezették a templomba.)
Na már most Sávuot a Tóra-adás ünnepe, a mi „esküvőnk” az Örökkévalóval, s ily módon az utána következő szombaton viszik a menyasszonyt a templomba. Mivel hallottam a rebbétől, hogy Ön a „sógor” – akartam inni az Ön egészségére.
Így a vendég rabbi mégis ottmaradt, és csak a szombat kimenetele után tért meg otthonába.
Naftali Kraus